Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Lubomír Slavícek: Ifj. Josef Winterhalder - Maulbertsch legbuzgóbb utánzója vagy önálló alkotó?

Josef Winterhaider: Szent Péter és Szent Pál búcsúja, 1767 után Tollrajz, Brünn (Brno), Moravská galerie tetsző alapinformációknak és értékeléseknek az összefoglalását nyújtja a Constantin von Wurzbach-féle Biographisches Lexikon des Kaisertums Osterreich megfelelő kötetében megjelent szócikk, amely többek között megállapítja, hogy „Winterhalder képeit, az olajfestményeket, és a freskókat egyaránt minden vonatkozásban kiválónak ítélik a műértők, és számos munkája olyannyira hasonlatos mesteréihez, Maulbertschéihez, hogy azokat az utóbbi műveinek tartják".

5 A Maulbertsch és Winterhalder munkáinak jelentős hasonlatosságáról elterjedt tézis, amelv a későbbi, Winterhalder művészi hagyatékára is figyelmet fordító művészettörténeti értekezéseknek is alaphangja maradt, a két művész műveinek, főként rajzainak gyakori összetévesztésében mutatkozott meg leginkább. így a legtöbb olyan rajz esetében, amelyeket Kari Garzarolli-Turnlackh mint Franz Anton Maulbertsch rajzi életművének reprezentatív bizonyítékait a brnói morva galéria gyűjteménvéből az osztrák barokk rajzról szóló könyve (1928)

6 számára kiválasztott, és amelyek valójában Josef Winterhaldertől származnak. Ennek ellenére éppen az elmúlt évszázad húszas éveire esnek a Winterhalder művére irányuló új érdeklődés kezdetei. Ezt többek között annale szükségszerűsége hívta elő, hogy körülhatárolják Winterhalder hozzájárulását KözépEurópa barokk festészetéhez, különösen Morvaország és Magyarország vonatkozásában (Adolf Feulner 1929, Garas Klára 1955, 1959, Vlasta Kratinová 1968, Anna PetrováPleskotová 1983, Ivo Krsek 1996, Jifí Kroupa 2002)7 Elsősorban a festő életrajzához kapcsolódó részismeretek irányították a figyelmet közeli rokonai: apja, Johann Michael Winterhalder és nagybátyja, id. Josef Winterhalder szobrászi működésének kutatására (Benno Giebert 1936; ill. Edmund Wilhelm Braun 1946, Milos Stehlík 1992, 1996a, Martin Pavlicek 2005).

8 A leglényegesebb hajtóerőt azonban Winterhalder meghatározó tanára, Franz Anton Maulbertsch jelentős műveinek monografikus feldolgozásai jelentették, mint például a szombathelyi freskóké (Kapossy János 1922) vagy a prága-strahovi és klosterbrucki premontrei kolostorok falképeié (Pavel Preiss 1966, 2007; Lubomír Slavícek 1989), és mindenekelőtt oeuvre-jének értékelő összefoglalásai Franz Martin Haberditzltől (1977, 2006), Garas Klárától (1960, 1974), legújabban pedig Monika Dachstól (2003). Az elsődleges Maulbertsch-kutatás mentén született néhány olyan tanulmány, amely kizárólag Josef Winterhalderrel (Garas Klára 1959, Monika Dachs 2003, Lubomír Slavícek 2004), illetve freskóival (Zoroslava Drobná, 1937, Anna Grossová 2001 ) és rajzaival (Zoroslava Drobná 1946, Dmitrij Schelest 1985) foglalkozott. Ebben az összefüggésben meg kell emlékeznünk három olyan, az elmúlt fél évszázadban a brnói Masaryk Egyetem Művészettörténeti Szemináriuma keretében készült diplomamunkáról, amelyek szerzői sorra Winterhalder morvaországi munkásságára (Milena Hanavská 1952), később részletező megközelítéssel oltárképeire (Anna Grossová 1999) és freskóira (Tomás Vales 2007)

9 koncentráltaié. Winterhalder életének és művének eddigi monografikus bemutatásai mind arra utaltak, hogy máig ismert freskóinak, fali dekorációinak, oltárképeinek és egyéb festményeinek túlnyomó többsége Morvaország templomaiban, kastélyaiban és középületeiben található. Ezzel szemban az osztrák Szilézia, Alsó-Ausztria és Magyarország területén