Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik

Hermann Uhde-Bernays így ír forrásértékű munkájában a Secession létrejöttének körülményeiről: „1892 és 1893 a müncheni művészeti életben nagyon fontos évek voltak. A városban, amelynek lakói számára München hírneve fontosabb volt, mint bármely politikai ügy, a lakosság legalsó rétegeit is elérte az izgatottság. Figyelemreméltó volt, hogy egyszerű emberek az utcán az eseményeket taglalják. Az újságok és a bennük megjelent éles szembenállást tükröző állásfoglalások miatt, amik csatározásokhoz, és pereskedésekhez vezettek, s amikben a tehetséges művészeti írók, mint Richard Muther a Neuesten Nachrichtentől és Karl Voll az Allgemeine Zeitungtól nevüket ismertté tették, jelentős bizonytalanságot eredményeztek. Ezek a megrázkódtatások nem korlátozódtak, ahogy később állították, a fiatal és az idősebb művészek közötti szembenállásra. Az egész művészeti fejlődésre kihatott, a zenei életre, az egyetemre. Energikusan hangsúlyozták, a túlkoros professzorok nyugdíjazását és hogy az új megbízásoknál legyenek tekintettel az új nemzedékre. Mégsem csupán egy generáció térnyeréséről volt, szó, ami jelenvalóságát hangoztatta, hanem az átmeneti stádiumban lévő, nagyvárossá válni igyekvő bajor székvárosról, ami védi a már nem biztos helyi tradíciót a változó idők jobbításával szemben, amit Párizsból és Berlinből kellene hozni. A vita az új művészetért zajlott, az új színházért, új operáért, új koncertekért, újonnan épített termekben, új, friss életért egy kiszáradt és beporosodott atmoszférába."

5

' A hivatalos körök és a Künstlergenossenschaft nem hittek a Secession talpon maradásában, amit eleinte pénzügyi csőd fenyegetett. Amikor azonban kiderült, hogy a Secession kiállításán több száz művész akar részt venni, a bajor kultuszminiszter kijelentette, hogy feltétlenül szükség van az egység helyreállítására, hogy a „nemzeti vállalkozás ne sérüljön". A fegyverszünet létre is jött a két csoport között, és 1893-ban a régiek és a szakadárok már együtt állítottak ki a Glaspalastban.

58 A kiállításon azonban nem sikerült azt a célt elérni, hogy a művek száma csökkenjen, hiszen a Secession nyolcszáz, a Künstlergenossenschaft pedig 2500 műtárgyat küldött be a kiállításra, és ez a műtárgydömping nem csökkent a következő évtizedben sem. „Az ilyen kiállításokat végigjárni csaknem turisztikai föladat, a műtárgyakat végignézni hetek robotmunkája" - írta Lyka Károly.

59 A naponta több órát igénybe vevő tárlatszemle fáradalmairól panaszkodik Réti István is egyik levelében, amely más információkkal is szolgál: „Aki szereti a szabad művészet bajnokait iskolákba osztani, aki szereti a theoretikus osztályozásokat, mindenre valami »izmust« rásütni, az kaphat ezen a tárlaton: idealizmust (régit), realizmust, naturalizmust, impresszionizmust, intenczionalizmust, intuitivizmust, symbolizmust, individualizmust. Mind megannyi élő és létéért rendkívül harczoló, küzdő irányt, melyek sokféleségük, nagy tömegük folytán ugyancsak megfájdítják a rendszerező urak fejét. E tárlaton nem irányok, hanem egyéniségek küzdenek. Egyetlen fő jellemvonás a lázas törekvés az újra, a bizarra."

40 A magyar művészek részvétele a Glaspalast és a Secession kiállításain folyamatos, bár egyre kisebb a kiállító művészek száma, amely részben az Akadémia iránti érdeklődés csökkenésével, részben Párizs, majd Berlin nagyobb vonzerejével magyarázható. A már említett Somogyi Miklósnak a Művészet című folyóiratba írott Müncheni levelei kimerítő tájékoztatást nyújtanak a háború előtti évek müncheni kiállításairól és a magyar művészekről megjelent kritikai fogadtatásról. Somogyi többször szóvá teszi beszámolóiban, hogy a magyar kiállítók műveiből hiányzik a „nemzeti karakter", amely megkülönböztetné őket a többi nemzet művészeitől. Ez a problematika jelenik meg, meglehetősen sommásan, a Kunst und Künstler című művészeti lap kritikusának írásában is: „A magyar festők kiállításáról, ami a Secession házban látható, semmi jellemzőt nem lehet elmondani, mert hiányzik a jellemző nemzeti vonás. A magyar festészet hagyományok nélküli, és ezért csak választott hagyományokra hagyatkozik. Ezeket leginkább Bécsben, Düsseldorfban és Münchenben keresték. A magyarok, mint minden fiatal, kultúrára vágyó keleti nép, legszívesebben Párizsra néznek. Es mivel a magyar festők nem kevés virtuozitással és alkalmazkodó készséggel rendelkeznek, olyan festészet előtt állunk, ami tehetségekben gazdag és érdekes,