Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik

6. Bavaria szobra és a Dicsőség Csarnoka R.: München im Bild 1909. továbbá itt-ott olyan hangokat hallat, mint amilyenek a jó régi művészetből hallatszanak, komoly értékeket mutatva fel, ami azonban nem egy organikus kultúrafejlődésből alakult. Civilizációs művészetnek is nevezhetnénk. Mivel a magyar festészet másod-és harmadkézből való művészet, nem lenne baj, ha a távoli tanítás valahogy nemzetivé, sajátossá lenne, mint a német festészet bizonyos részei. De nem ez a helyzet a magyaroknál, festészetük sokkal inkább a cseh művészettel azonos helyzetben van, ami szintén nemzetközi nagyságokkal számol állandóan, és mostanáig sosem jelentkezett saját erejével."'

5

'

1 Ami a francia művészeti „divatok" befolyását illeti - mint azt a szerző be is ismeri -, „általános európai sorsnak" tekinthetjük, ami különösen igaz a német művészetre, amely igazodó tekintetét mindig is Párizsra vetette. Hogy a szerző a nemzetivé, sajátossá váláson mit értett, nem fejti ki pontosan, de ezek az elvárások már veszélyes, a művészeti problémákon túli ideológiák kibontakozásának első jelei voltak. Somogyi négy évvel később, 1914-ben Fajok harca és a művészet című írásában a következőket fejtegeti: „a különbözőségekre törekvő nemzeti erő, amely az egoizmus alapján akar érvényesülni és adott fegyvereket egymás ellen a nemzetek kezeibe, már sokkal előbb jelentkezett a nemzetközi művészeti kiállításokon is. A kultúrverseny a nemzetek között tehát már régóta megvan, sokszor már a keserűségét is lehetett érezni. A kultúra és a művészet - ahol csak békének, kölcsönös tiszteletnek és becsületnek kellene honolni - így közvetve belejátszik a világháború pokoli zenéjébe is. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy az utóbbi időben a fajok egyszerre milyen ellenségesen, lenézőleg vagy kicsinylőleg viselkedtek egymás kultúrája, művészete iránt."

42 „Van-e a magyarnak valami sajátos küldetése az európai művészetek történetében?" - tette fel a kérdést Fülep Lajos 1923-ban megjelent Magyar művészet című könyvében, és miközben kereste a magyar művészetben a nemzetközit, azt csak „epizóddá zsugorodott" kísérletekben találta meg.

45 A müncheni nemzetközi kiállítások tanulmányozása után nem lehet ilyen rigorózus képletet felállítani a 19. századi magyar művészetről, még akkor sem, ha az önmarcangolás, a megkésettség érzése bizonyos mértékig jogosnak mondható. Lehet, hogy a történelem, a társadalmi és politikai hátrányok, a honi kulturális hinterland hiánya az alig két-három emberöltőnyi idő alatt „csak" annyit tett lehetővé, hogy a magyar művészet „civilizációs művészetté" váljon, de ebben München érdeme összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint a mindig élenjáró francia művészeté.