Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik

régi és új festőket, és a magyar művészet népszerűsítésének szempontjából is fontos szerepet játszott, amikor Lázár Béla lelkes közreműködésével 1910-ben megrendezte Szinyei Merse Pál gyűjteményes kiállítását.

10 Erről több lap is beszámolt. G. J. Wolf, a korszak egyik legfontosabb kritikusa így írt a Heinemann-nál látott kiállításról: „Szinyei Merse Pál magyar születésű, de művészeti tanulmányait Piloty hírneves iskolájában végezte. De Leiblhez, Habermannhoz és másokhoz hasonlóan Piloty műterméből kikerülve a mester patetikus, pózoló stílusából semmit sem fogadott el, ellenkezőleg, ha csak korai müvei alapján kellene megítélni, mindenképpen a Piloty-iskola enfant terrible-jének tarthatnánk. Szinyei korai műveit, néhány különösen finom színtanulmányt, melyek Manet merész kolorizmusával szoros rokonságot dokumentálnak, alkalmasint már a Piloty-iskola kiállításán is láthattuk a Heinemann Galériában, újabban ugyanezen a helyszínen állandó kollekcióként Szinyei régebbi és újabb müvei láthatók. Mindegyik zsengéje, különösen az erősen japanizáló műterembelső újra és újra mély benyomást kelt. A nagyméretű, színkompozíciójában különösen bátor Reggeli a szabadban [a Majális, kat. 302] érdekes pandantja Manet hasonló című és tárgyú alkotásának. Ez nem tetszik annyira, mint Szinyei korai munkái, annak ellenére, hogy ezzel lett híres." Heinrich Thannhauser Moderne Ga/er/é-ájában Rippl-Rónai Józsefnek volt önálló kiállítása 1911-ben,

12 Braklnál 1913-ban Kálmán Péternek (1877-1948) és 1914-bena KÉVÉ-nek, Casparinál Feiks Jenő (1878-1939) (1913),

13 Pentelei Molnár János (1878-1924) (1914) és a Hollósy-iskola (1914) mutatkozott be. A müncheni művészeti piacon az állam, a régensherceg és a hazai magángyűjtők viszonylag jelentéktelen szerepet játszottak. Luitpold régensherceg művészet iránti „rajongását", amelyet a Münchner Künstlergenossenschaft'

4 a „Művészetek Protektora" cím adományozásával hálált meg, valószínűleg túlértékelték. Müvészetpártolásában elsősorban elődei, főleg az I. és II. Lajos által ráhagyott kötelezettség, nem pedig személyes meggyőződése játszott szerepet. Vásárlásaiból kitűnik: célja elsősorban az volt, hogy „senkit se sértsen meg", hogy a vásárolt képek száma lehetőleg egyenlően osztódjon meg a vetélkedő művészcsoportok között. A Glaspalast-beli

15 kiállításokon összesen százötven képet vásárolt, ugyanennyit a művészek műtermeiből, és ennél valamivel többet a Kunstverein kiállításairól. A Secession kiállításairól jóval kevesebb, hatvan műtárgy jutott gyűjteményébe, ami jelzi, hogy ízlése meglehetősen konzervatív volt.'

6 A müncheni gyűjtők ritkán keresték fel a városi műkereskedőket, a legtöbben közvetlenül a műtermekből vásároltak, így a müncheni műkereskedelem a különböző alkalmakra a városba özönlő idegenek vásárlói potenciáljára volt utalva. Ilyen alkalmat jelentettek a Künstlergenossenschaft által szervezett kosztümös felvonulások - Künstlerfest -, a sör ünnepe - Oktoberfest -, a különböző jubileumi ünnepségek, a Richard Wagner tiszteletére rendezett ünnepi játékok, a Glaspalastban sorra kerülő nemzetközi művészeti kiállítások, illetve a Secession tárlatai a Königsplatzon. A német turisták nagy többsége Berlinből vagy a többi porosz városból érkezett, második helyen állt Szászország, harmadik helyen Württemberg. A külföldiek közül a legtöbben természetesen Ausztriából és Svájcból látogatták a müncheni kiállításokat, de a legnagyobb vásárlóerőt az 1870-es évek közepétől az amerikaiak jelentették. Nemcsak a nagyszámú amerikai turista, de az európai piacra szakosodott műkereskedő cégek is jelen voltak Münchenben. A Knoedle Co. vagy a Duveen Brothers képviselői megbízóik kívánságára végigjárták az összes kiállítást és a magángyűjteményeket, megvásárolták a képeket, megkötötték a szerződéseket, új szerzeményeiket bekeretezték, majd becsomagolva átszállították őket az Atlanti-óceánon. Máskor meghatározták a művészeknek, hogy milyen témájú képeket fessenek, vagy közvetítették vevőik kívánságait. Amerika bekapcsolódása az európai műkereskedelembe felgyorsította a művészet hagyományos szerepének, intellektuális értékének devalválódását, és felerősítette árucikk jellegét. Henry Glay Frick egyik megjegyzése, miszerint „a befektetés Rembrandtjai Amerikában a vasútvonalak", jelezte azt a kapcsolatot