Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik

a művészet és business között, ami az amerikai gyűjtőket jellemezte. Persze az amerikaiak többsége nem Rembrandtot és Verméért vásárolt, hanem tömegpiktúrát.

17 „München ez időben Eldorádója volt a világ minden részéről odasereglett ecsetforgatónak, [...] Nem volt kép, mit értékesíteni nem lehetett volna. A műkereskedők, többnyire amerikaiak, még a padláson is képek után kutattak. [...] Különösen a miniatűr képecskéket favorizálták. A képkicsinység arányában nőttek az árak. Ha a vevő - többnyire amerikai -, kezében nagyítólencsével a tenyérnyi »remekmuvön« gyönyörtől borzadozva konstatálhatta, hogy a »müvesz« a babszem nagyságú arc szempilláit is megkülönböztetett figyelemmel »kidolgozta«, fizetett, mint a köles. Csoda-e, ha akkori lelkiállapotomban nem láttam más kiutat, minthogy magam is miniatűrt fessek? Ezért siettem újra Münchenbe. Ezért ragyoghatott miattam másnak a millenáris korzó, húzhatta a Banda Marci."'

8 München művészeti központtá válását és a nemzetközi művészeti piacon betöltött fontos szerepét a már említett Glaspalastban megrendezett nemzetközi kiállítások alapozták meg. A Münchner Künstlergenossenschaft, amely 1868-tól egészen 1892-ig, a Secession létrejöttéig az egyetlen és kizárólagos jogi képviselője volt az egész müncheni művésztársadalomnak, viselte a kiállításokkal kapcsolatos költségek, a szervezés és a lebonyolítás felelősségét. A bajor állam a Glaspalast térítés nélküli átengedésével, a kiállítási díjak összegének biztosításával, valamint a bajor államvasutak ingyenes rendelkezésre bocsátásával járult hozzá a kiállítások megrendezéséhez. „A képzőművészeti kiállítások kedvező hatása a jelen művészeti életére már régóta ismert, de e kedvező hatás még csak növekedhet, ha ugyanez nemzetközivé is válik, és ennél fogva lehetővé teszi az összehasonlítást a nemzeti és az egyéni törekvések között. A nemzetközi kiállítások ugyanakkor bemutatják a művészet fejlődését, és az alkotások, amelyeket a közönség megvételre kiválaszt, felkelthetik a művészet iránti komoly érdeklődést, ami viszont elősegíti a művek színvonalának emelkedését" - indokolta meg a szervezőbizottság a kiállítások szükségességét.'

9 II. Lajos királynak (1845-1886), aki támogatta a kezdeményezést, nemcsak a művészet fejlődése lebegett a szeme előtt, hanem úgy vélte, hogy ezek a kiállítások gazdasági jövedelmezőségük mellett növelik majd a bajor kormány és München nemzetközi presztízsét is.

20 Már az első, 1869-ben megrendezett nemzetközi kiállítás óriási közönségsikert aratott, mintegy százezer néző látta, ami valóban lenyűgöző ahhoz képest, hogy München lakossága ekkor még csak száznegyvenezer fő volt, és jelzi a nemzetközi érdeklődés, az idegenforgalom élénkülését is. A kiállításon szinte az összes nagy európai nemzet képviseltette magát, Anglia, Belgium, Franciaország, Olaszország, Svájc, Oroszország az Osztrák-Magyar Monarchia, Spanyolország, de még Amerika is, amely ekkoriban tette meg első lépéseit a saját, „nemzeti" művészet létrehozása felé.

21 A katalógust

22 tanulmányozva (amelyből a kiállítás folyamán 30 ezer példányt nyomtattak!) mindjárt feltűnik a beküldött műtárgyak elképesztő mennyisége (3411), és az a jelenség, hogy a Glaspalast termeiben néhány nemzet erőteljesebben érvényesült, mint azok a német iskolák, amelyek 1858-ban már részt vettek a Deutsche allgemeine und historische Kunstausstellungen (Német általános és történelmi kiállítás). Különösen igaz ez a franciákra, akik háromszázötven műalkotást hoztak el, és a kiállítók között szinte minden irányzat - régi és új egyaránt - szerepelt. A régiek közül Dominigue Ingres (1780-1867), Tony Robert-Fleury (1837-1912), Horace Vernét (1789-1863), Ernest Meissonier (1815-1891), Jean-Léon Géröme (1824-1904), François Millet (1814-1875) és a barbizoniak; a realista vonalat képviselő Gustave Courbet (1819-1877) és Théodule Ribot (1823-1891); Lepic vicomte (Lud ovic Napoléon; 1839-1890), aki Edgar Degas (1834-1917) barátja volt, valamint kiállította korai képeit Eduard Manet (1832-1883) is, de az ő képei ekkor szinte még észrevétlenek maradtak. Nem úgy a hét képpel szereplő Courbet, aki viszont learatott minden babért, és egy kisebb forradalmat robbantott ki Münchenben.

23 A művészek körében Courbet mellett Wilhelm Leibi (1844-1900) volt az első müncheni nemzetközi kiállítás legnagyobb felfedezettje, de míg Leibi Frau Gedonról készült gyönyörű portréja alig kapott