Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik

2. A Feldherrnhalle és a Theatinerkirche R.: München im Bild 1909. a Secession kiállításáról) és Lovis Corinth - „megelégelve a sok egyforma színt" elhagyta Münchent, és Berlinbe ment. Akadtak azonban olyan fiatalok is, akik az Akadémiával voltak elégedetlenek, és - mint a magyarok közül sokan (Rippl-Rónai József [1861-1927], Iványi Grünwald Béla [1867-1940], Csók István [1865-1961])- Pá rizsba mentek,

5 hogy ott „őrizzék tovább a művészet szent lángját". A többség azonban Münchenben maradt. Egy részük azért, mert minden konzervativizmus ellenére új művészeti elképzeléseiket mégiscsak itt tudták megvalósítani: „Az 1906 és 1914 közötti időszak nagyon jelentős volt München szempontjából - írta Felix Klee (1907-1990) -, forradalmi módon fejlődött benne a zene, a költészet és mindenek előtt a képzőművészet. Furcsa keverék volt mindez együtt: a bajoros provincializmus, baksör és nyárspolgáriság mellett az eleinte rejtetten jelentkező avantgárdé."

6 Es hasonlóan eleven zenei, színházi és képzőművészeti életről számol be a fiatal Somogyi Miklós (1892-1918) is, aki 1911 -es naplójában szinte naponta ír új kiállítás megnyitásáról: „December 28-án elmentem még a Modern Galériába, ^ ahol többek között megtekintettem a Redaktion der blaue Reiter [sic!] és a Neue Vereinigung társaság képeit. Ok az úgynevezett expresszionisták és hasonló irányzatúak, mint nálunk otthon a »Nyolcak«. [...] Február 4-én a Renoir kiállításon voltam. A francia festőművész Auguste Renoir a Tannhauser Modern Galériában állította ki az újabb műveit."

7 A müncheni művészek nagyobb részének azonban nem sok köze volt a város sokszínű, izgalmas szellemi életéhez. „Hűségüket" hétköznapibb okok indokolták, mégpedig a biztos és bejáratott műpiac, ahol a nemzetközi „művészproletariátus" is könnyebben értékesítette munkáit, mint más európai városokban. „Mert én bár hű lélekkel csüggök a gyönyörű Magyarországon, de kénytelen voltam más hazával felcserélni azt, egy olyannal, hol itthon vagyok, egy olyannal, hol a szellemi munkás, ha nem is milliomos, de rovására nem gazdagszanak meg a munkáikat közvetítők sem. Itt minden gondolat, minden ötlet, minden karcolás, minden primitív vázlat készpénzzel fizettetik, ha beválik" - fogalmazta meg Münchenben maradásának okát Spányi Béla (1852-1914).

8 1896 körül több mint száz múkereskedés működött a városban a kisebb, giccses képekkel, bekeretezett reprodukciókkal, szobormásolatokkal kalmárkodó kisboltoktól az egymásra épülő elegáns, modern művészetet kínáló műkereskedő házakig. A legbajorabb uralkodó, Luitpold régensherceg (1886-1912) uralkodása a nagy műkereskedő házak alapításának korszaka volt. A Thannhausen, Brakl-, Helbing-, Zimmerman- és Heinemann-házak vevőit a lendületes iparosodás és idegenforgalom termelte ki. A hirtelen meggazdagodott üzletemberek és bankárok pénzük egy részét műalkotásokba fektették, és voltak olyanok is, akiknek luxus iránti igénye éppen a műgyújtemények birtoklásában nyilvánult meg. A viszonylag nagyszámú műkereskedő nagyon hamar specializálódott: Fleischmann, Wimmer

9 és Heinemann a „müncheni iskolára", Brakl a Scholle-körre, Goltz a Blauer Reiter, Thannhauser és Caspari az impresszionisták képeire. A Heinemann Galéria a Lenbachplatzon, a Hildebrand (Adolf von, 1847-1921) által tervezett szökőkút árnyékában állt. Az elegáns épületegyüttest már a terjedőben lévő Jugendstil jegyében tervezte a századfordulós München építészetében fontos szerepet játszó Seidl fivérek (aktívak a 19. század első felében és a századfordulón) egyike. Heinemann egyszerre kínált