Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella | Müncheni művészek a pesti tárlatban

13. Weber Henrik: Salamon király visegrádi fogságban, 1847. MNG 14. Brodszky Sándor: Kilátás a Balatonra (Balaton zivatarkor), 1870-es évek eleje. MNG (kat. 52) 1851 nyarán a kiállítás egész ideje alatt állandóan érkeztek a képek, ami a novemberi nagygyűlésen arra indította a rendezőséget, hogy a nemrégen alakult Osterreichische Kunstverein közvetlen késztetésének mintájára az évenkénti egyetlen nagyszabású tárlat helyett csekélyebb műszámú, de folyamatos kiállítások szervezéséről döntsön.

116 Igy az 1852-es kiállítás volt az utolsó, amely még egy egész évet ölelt fel.

117 Kiss Bálint (l 802-1868), a tárlat rendezője a korábbi gyakorlat szerint a magyarokat együtt állította ki, összesen mintegy 80 képet.

118 A mezőnyből Weber Henrik Salamon király visegrádi fogságban

m című műve emelkedett ki (13. kép), amelynek bemutatása - a körülmények alkalmatlansága folytán - öt évet késett, akárcsak a kiállítás 40-es évek második felében készült, több más darabja, más mesterektől is. A kép „méltán talál bámulóra. Weber megmutatta, hogy az ecsetbe mint kell lelket önteni. Nem a térre nézve históriai a kép, hanem Salamon vonásaiban. A lélek küzködő alakjai, szabadság utáni vágy, epedő szem, királyi méltóság."

120 Valóban, ez is lehetett volna magyar történelmi festészet egyik útja, a nagyon divatos, pszichologizáló felfogás. Am az érzelmektől áthatott lélek ábrázolása - bárki nagy emberen - Pesten kevés, a mozgalmas, hatásos, lelkesítő akciókat várják. Ilyesfajta volt az előző évben múlapnak kiszemelt Ruben-féle Columbus is, amelyet ekkor már kivitelezett metszetként látni. Ennek fő eleme ugyancsak a lélekábrázolás, ám sokszereplős akción belül. Brodszky ismét magyar tájat küldött, Visegrád romjai című képe igazi történelmi táj, vagyis az egyre inkább kívánatos historizáló törekvések nála is fellelhetők. E tendencia később elmaradt nála, és a táj csak önmagáért érdekelte (14. kép). Először állított ki Ligeti Antal, bemutatta keleti útjáról hozott Kairóbani út című müvét. Ligeti Brodszky és Molnár barátja volt, Münchenben egy ideig együtt dolgoztak. Mint Lyka írja, e körbe tartozott a későbbi magyar tájképfestők színe-java, az említetteken kívül még többek között Libay Károly Lajos,

121 és időhatárunkon túlmutatva Telepy Károly és Keleti Gusztáv is. Ligeti a Műegylet megszűnéséig folyamatos kiállító, magyar tájakat (15. kép) és a Károlyi család segítségével megtett itáliai és keleti útjain készült darabjait mutatta be (16. kép). Egy időben ő is a történelmi tájakat kereste - visegrádi vár, füzéri vár, siroki vár -, később érceklődése más irányba fordult. Ligeti csodálatos finomságú, arany és lilás árnyalatokat mutató vonzó képei vetekednek a legjobb müncheniekkel. Tájfestőink és München kapcsolata még sokban tisztázására vár, ám előbb le kell hántani róla a mindent eltakaró bécsi hatást. 1853-tól minden megváltozik. Az egyesületnek ekkor már van ereje ahhoz, hogy a művészetnek állandó jelenlétet biztosítson a főváros életében, és képes egész éven át folyamatos, havonta megújuló kiállítások bemutatására. A rendezvények képe átalakult, az évente egyszeri reprezentatív seregszemle egy havonta