Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Hessky Orsolya | Az Akadémiától a modernizmusig. München és a magyar művészet 1850-1914 között

gyorsan nőtt, túlszárnyalva merészen az összes magániskolákat."

33 Az iskola eredeti célkitűzése szerint az akadémiai felvételi vizsgára készített elő, de - mint Csók is írja - hamarosan nemcsak azok gyülekezőhelyévé vált, akik felvételizni készültek az Akadémiára, hanem azok is csatlakoztak, akik éppenséggel nem kívántak az Akadémia szigorú előírásokat követő tanmenetébe bekapcsolódni. Napközben Hollósy rajzoltatta és korrigálta őket, esténként pedig valamelyik müncheni kávézóban, pl. a Café Lohengrinben vagy a Café Probstban gyülekeztek. A számos magyar mellett igen sok külföldi is ezt a szabadiskolát választotta. A különböző szabadiskolák egy idő után, különösen a Secession megalakulását követően, egyre-másra jöttek létre Münchenben, s ugyanez érvényes a müvészcsoportosulásokra is. A Secession csupán gesztusával szolgált példaképül, hiszen egységes esztétikai programot nem hirdetett, és elsősorban kiállítási érdekközösségként működött. A különböző művészcsoportosulások

54 az Akadémián kívül az avantgárd törekvéseknek biztosítottak táptalajt, s a 20. század első évtizedében aztán éppen München volt a helyszíne a tárgy nélküli festészet kialakulásának. Hollósy iskolája a legelsők között nyílt meg; nem sokkal később egy másik, Münchenben letelepedett magyar festő, Knirr Henrik (l 862—?) iskolája is megnyitotta kapuit, ennek működéséről azonban egyelőre nem áll rendelkezésre adat. Mint ahogyan a Hollósy-kör századforduló utáni jelentős müncheni tevékenységének bemutatásával is adósak vagyunk. A következő fontos magániskola a magyarokénál jóval nagyobb hírnévre szert tevő Azbeféle tanoda volt. A szlovén Anton Azbe (1862-1905)

55 1891-től vezette az akadémiai oktatás alternatíváját kínáló szabadiskoláját, amelyet későbbi tanítványai - többek közt Vaszilij Kandinszkij (1866-1944), Alekszej Javlenszkij (1864-1941), Marianne Werefkin (1860-1938) - tettek igazán ismertté. A magyar művészek 1896-os, a nyári időszakra vonatkozó nagybányai letelepedése a magyarok második kivonulása Münchenből, amelynek a művészetünk alakulása szempontjából döntő jelentősége lett; a müncheni művészethez ettől kezdve már nem kötődött, fejlődése önállóan folytatódott, saját útját járta. Párizs mint tanulmányi helyszín megjelenése azzal járt, hogy az onnan származó modern törekvések utat találtak szerte Európába, s a tanulmányok helyszíne a rajzi alapok elsajátításának szempontjából indifferenssé vált. Mint említettük, eközben München a kor legmodernebb törekvéseinek is teret nyújtott. Az 1890-es évektől kezdve több kiindulópontból több művész, illetve múvészcsoportosulás törekedett a naturalizmuson való felülemelkedésre, a természeti kötődés megszüntetésére. Az erre az időre már megerősödött iparművészet képviselői - többek között August Endell (1871 -1925), Otto Eckman (1865-1902) vagy Hermann 5. Hollósy Simon: Tengerihántás, 1885. MNG (kat. 132)