Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Hessky Orsolya | Az Akadémiától a modernizmusig. München és a magyar művészet 1850-1914 között

kívüli világ rohamos változásaival. Noha az antik osztály már 1884-től kezdve nem működött,

45 továbbra is a rajztudás megalapozása játszotta a főszerepet az oktatásban, immár az élő modell után való rajz segítségével. Ugyanakkor a tanári kar olyan festőkkel bővült, akik a modern festészeti irányzatok híveinek vallották magukat, így Hugo von Habermann (1849-1929) vagy Angelo Jank (1868-1940) egykori Secession-tagokkal. A magyar diákok száma csupán némileg csökkent, a hazai tanulási lehetőségek bővülése, illetve Párizs előtérbe kerülése nem vont el mindenkit. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a párizsi képzési lehetőségek semmi vei se m voltak modernebbek, mint a müncheniek, viszont München továbbra is közelebb és olcsóbb volt a magyarok számára. Emellett megmaradt híre, amelyről még 1914ben is ezt olvashatjuk: „joggal beláthatjuk, hogy ami az iskolát illeti, az a magyaroknak (akik otthonról hozták művészi benyomásaikat) semmi esetre sem árthat. A mesterség elsajátítására jóformán ez az egyetlen hely a világon."

44 A müncheni Akadémia egy évben két szemesztert indított, már két hónappal annak kezdete előtt be lehetett iratkozni a választott szakra, a kiválasztott tanárhoz. Az 1808-as statútum szövege szerint az Akadémiára bármely hazai és külföldi jelentkező járhatott, amennyiben bizonyos alapkövetelményeknek megfelelt. Nem volt kötelező az első szemesztertől végigjárni az osztályokat, bármely évfolyam bármely osztályára be lehetett iratkozni azután, hogy a jelölt bizonyságot adott képességeiről. A magyar diákok szétszóródtak; szinte valamennyi tanárnak volt magyar növendéke, évente átlagosan hat-nyolc.

45 Az oktatás legfontosabb szempontja a rajzkészség magas fokra való fejlesztése volt. A szabad tanárválasztással a diákjelöltek már a kezdet kezdetén letehették voksukat valamely irányzat mellett. Mint említettük: egy-egy új igazgató kinevezésével a tanítás rendszere is többnyire módosult. A 19. század második felében kialakult struktúra kisebb-nagyobb változtatásokkal nagyjából a századfordulóig volt érvényben. Piloty igazgatósága alatt az iparművészet oktatásának igénye előtérbe került, s ez arra késztette az igazgatót, hogy elindítson egy ún. előkészítő évfolyamot (Vorschule) is. Ennek folyamán kiderülhetett, hogy melyik diáknak van tehetsége a magas művészetekhez, s kinek inkább az iparművészeihez, s a szemeszter végén ennek megfelelően orientálódhattak a növendékek.

46 Piloty rendszere szerint az űn. Komponierklasse, illetve a Malschule egyenlő fontosságot élvezett, a Naturklasse - az élő modell után rajzolás - kiegészült az antik mesterek műveinek tanulmányozásával is. A következő igazgató, Kaulbach megszüntette az előkészítő iskolát. A dekoratív és freskófestészet erősítésével, a Malklasse és a Komponierklasse összevonásával akart az Akadémia historizmusra és zsánerfestészetre koncentráló felfogásán változtatni. A Kaulbachot követő Löfftz már említett erőfeszítéseinek és az új tanároknak köszönhetően az Akadémia a 19. század utolsó évtizedében ismét jó hírnévnek örvendett. 1911-ben az Akadémia új statútumot kapott, amely 1909-ig visszamenően - a berlini és bécsi akadémiákhoz nasonlóan - főiskolai rangot biztosított számára. Az oktatás ebben az időben elméleti és gyakorlati részre oszlott, utóbbi tovább bomlott a Natur- és a Komponierklasséra. Az uralkodó által kiadott statútum szerint: „A természeti osztályoknak, amelyekben a diákok természet után, különösen élő modell után dolgoznak, az a célja, hogy a diákok mindenekelőtt alaposan ismerjék a formát, s eközben gyakorlati feladatok segítségével a rajzolás, festés, modellálás vagy a grafikai művészet technikáját is elsajátítsák. A komponáló osztályok, ahova csak tudásukat tekintve előrehaladott diákokat vesznek fel, hogy a profeszszor irányítása mellett saját kútfőből származó müvek megtervezésében és kivitelezésében gyakorolják magukat, a művészet önálló gyakorlására vezetik rá a növendékeket."

47 A 20. század első évtizedében a pezsgő müncheni művészeti életnek az Akadémia intézménye nem a vezető, csupán az egyik, bizonyos funkciót betöltő tényezője volt. A kortársak szemében ekkor már nem képviselt eszméket és irányzatokat, tevékenységében a müncheni iskola historizmusa már nem éreztette annyira hatását, mint húsz-harminc évvel korábban. Az oktatás modern szellemben folyt, a tanárok a fiatalabb generáció tagjai közül vagy a Secession soraiból kerültek ki. Ekkor vállalt feladatát