Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

MŰFAJOK - Tájképek, alakok tájban (Szinyei Merse Anna)

TÁJKÉPEK, ALAKOK TÁJBAN A 19. század közepén Münchent megjárt magyar tájfestők - az id. Marko Károly itáliai köréből hazatért pályatársaikhoz hasonlóan - még sokáig a romantika rabjai maradtak. A bajor királyi kertek árkádjait heroizáló történeti tájképekkel díszítő Carl Rottmann volt Brodszky Sándor példaképe, amikor nagyszabású balatoni látképeit készítette, melyeken már a való látvány változatos légköri jelenségeinek megfigyelése is észlelhető (kat. 52). Az 1851 -es londoni világkiállítás megtekintése után Párizsban és Brüsszelben is körülnéző Christian Morgenstern, Carl Ebért, Carl Spitzweg és legfőképpen id. Eduard Schleich munkálkodásának köszönhetően Münchenben is elterjedt az ún. „intim" tájfestészet. Constable, Turner és a barbizoniak nyomán Európa-szerte kezdtek visszaszorulni a heroikus, idealizáló, történeti vagy egzotikus tájfestés sablonjai, hogy átadják helyüket a prekoncepcióktól megszabadulni kívánó, kötetlenebb és egyben közvetlenebb tájábrázolásnak. Az új természetszemlélet kapcsán egyre fontosabbá válik a festő számára a saját környezete és élményvilága. Művészetének immanens jellege témaválasztásából éppúgy kiviláglik, mint a romantikából a realizmus, naturalizmus, illetve impresszionizmus irányéba fejlődő stílusából. A festészeti műfajok hierarchiája fokozatosan átalakul, és a tájkép a század utolsó harmadában lassanként főszereplővé válik. Ezek az általános európai korjellemzők a magyar festészetben és annak müncheni szeletében is jelen vannak, még ha többnyire kissé megkésetten is. Számtalan átmeneti alkotás jelzi a különböző szakaszokat és megoldásokat, az egyes művészegyéniségek sajátos beállítottságának függvényében. 1867-ben például Munkácsy Mihály még a romantikában gyökerező id. Eduard Schleich, illetve Lötz Károly atmoszférateremtő gyakorlatát igyekezett élettelibbé varázsolni Vihar a pusztán című képén (kat. 224), így azonban nehezen tudott elszakadni a zsánerszerü részletektől, melyek 1871 körül Düsseldorfban festett expresszív remekművein (Sötét utca, MNG) már egyáltalán nem kísértenek. Ugyancsak az 1867-es dátumot viseli Szinyei Merse Pál apró korai kompozíciója, a Vitorlás a Stambergi-tavon (lappang), míg egy évvel későbbi a Fürdőházikó fiúval (kat. 295). Mindkettő komoly lépést képvisel a plein air meghódításához vezető úton, melyet 1869-es korszakalkotó vázlataival, a Hintával (MNG) és a Ruhaszárítással (MNG) ér el. Ugyanakkor készül el a városi tájábrázolást megújító Esthajnalcsillag (kat. 298). Már maga a motívum kiválasztása is merész: ilyenfajta szegényes külvárosi tájék megfestése még évtizedekig elképzelhetetlen marad világszerte. Míg Szinyei gyengéd lírát visz a prózai látványba, 20. századi utódai szociális érdeklődésből festenek majd hasonló városrészletet. Más országokkal ellentétben nálunk egyébként a 19. század végéig igen ritka a városi tájkép. A Piloty-iskola fenegyerekének számító Szinyei Merse Pál újfajta természetlátása az emberi alakot tájban ábrázoló képtárgyakban fejlődött ki, ahol az ember nem staffázsa, hangulati kiegészítője a természetnek, hanem egyenrangú társakként fokozzák fel egymás hatását, és harmonikus együttesük, mindenféle narratívat kiküszöbölve, az élet teljességének szépségét hirdeti. Ezt szolgálják egyébként a teljes színkör szivárványos gazdagságával felragyogó színek is, melyek kiválasztásánál tudatosan alkalmazta a komplementer és kontraszt hatásokat, gondosan mérlegelve a színek fénytelítettségét jelző valőröket is. Az Amerikából néhány hónapra kölcsönzött Anya és gyermekei I. (1868-1869, The Salgo Trust for Education, Port Washington) és az utolérhetetlen főmű, a Majális (1875, kat. 502) képezik egyébként e fejlődésvonal kezdő és végső pontját, mellettük természetesen további alkotások gazdagítják festészetünk e különleges fejezetét, mely a francia vagy német kortársak közvetlen befolyása nélkül először állította egy vonalba az újító nemzetközi törekvésekkel a magyar művészetet.