Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése
manifesztumai. A kritikusok a müncheni Secession vendégszereplésekor látott újfajta, szokatlan képekben vélték felismerni azokat a stiláris megújulási lehetőségeket, amelyekre ettől kezdve a helyi festőket buzdították. Egyöntetűen felismerték, hogy nem egyetlen új stílusról van szó a müncheni Secession esetében; ahány festő, annyi szokatlan egyéni út, újfajta stíluskísérlet bontogatja szárnyait. A szándékot szinte jobban ünnepelték, mint az eredményt. Bécsben három esztendőbe telt, míg az ifjabb festőgeneráció, Gustav Klimt (1862-1918) és barátai, Josef Engelhart, Carl Moll, Ernst Stöhr (1865-1917), Max Kurzweil (1867-1916) és összesen 41 művész megalapította a bécsi Sezessiont, hogy azután hét esztendőn át ez a művészeti kiállító egyesület (és számos híres kiállítása) legyen az új művészi kísérletek fóruma, ahol Bécs közönsége megismerhette Európa festészetének legfrissebb alkotásait, merészen kísérletező mestereit. München példája adott lökést a bécsi festészet immár programszerű modernizálásának, hogy a császárváros újra a korszerű művészi kísérletezések helyszíne lehessen, olyan Kunststadt, azaz művészeti város, melynek hatása az egész közép-európai régióra kiterjed. Hermann Bahr, az osztrák irodalmi megújulás egyik vezéralakja és szervezője még 1892-ben megalakította a Die Zeit folyóiratot, amely eleinte hetilapként működött, és 1899-ben meghívta Richard Muthert, hogy itt publikálja művészetkritikai írásait. (Muther ekkor már Breslauban volt művészettörténész professzor.) A bécsi szecesszió számos mesterének munkáin érezhető müncheni kollégáik ihletése, így Stuck hatott Klimtre az 1890-es években, (főképp a grafikában) és több, a bécsi Sezessionhoz tartozó festőnek a stílusán is felfedezhetők a müncheniek stiláris megoldásai (Eugen Jettel [1845-1901], Josef Engelhart, Otto Friedrich [1862-1957]) vagy a témafeldolgozás rokonsága. A bécsi Sezession sem volt egységes stílusú, de relatív művészeti kohézióját hosszabban megőrizte, mint München. A karizmatikus egyéniségű Klimt mellett egy szűkebb élgárda szervezte szívós szorgalommal a mindig új, nemzetközi és osztrák anyag bemutatására törekvő évi három kiállítást. Mind szervezőmunkában, mind a közös esztétikai elvek kialakításában a bécsiek következetesebbek és kitartóbbak voltak, mint müncheni kollégáik. 1905 tavaszáig, amikor is a Sezession tagsága két részre szakadt, és a legmerészebben kísérletező ún. „stílusművészek"-nek tartott csoport, a par excellence „bécsi szecessziós stílus" megteremtői, Klimt és néhány elvbarátja kiváltak a szövetségből, hét esztendőn át olyan egyedülálló, úttörő jellegű kiállításokat szerveztek, amelyekre az egész régió felfigyelt. Végső soron ekkor, 1898-1905 között birtokolta Bécs azt a korábbi vezető szerepet, amelyet 1889-től az évenkénti müncheni nemzetközi kiállítások jelentettek az új törekvések, kísérletek bemutatását illetően. 1905 után azonban ez a centrális, közép-európai szerep újra Németországra tevődött át, még ha megosztva is München és Berlin között.'''' Hogy a bécsiek mindvégig tudatában voltak, hogy mennyit köszönhetnek a müncheni iniciatívának, azt az is illusztrálja, hogy legfontosabb kritikusuk, Ludwig Hevesi, amikor a Sezession kettészakadása után 1906-ban összeállította a művésztársulás krónikáját, amelyben összeszedte az eseménytörténetüket részletesen bemutató kritikáit, belevette azokat a kiállítás-ismertetőket is, amelyet a müncheni Secession 1894-es bécsi vendégszerepléséről írt. 60 A mozgalommá szélesült modern törekvések nyitányáról, a modernség akkori felfogásáról az Acht Jahre Sezessionban lehet olvasni az egyik legárnyaltabb elemzést. Két évvel indulásuk után Hevesi Bécsből nagyon jól látta, hogy a müncheni Secession megalapítói 11. Ferenczy Károly: Madárdal, 1895. MNG (kat. 81)
