Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Walter Grasskamp | Akadémiai művészek

Anton Azbe (1862-1905) által 1891-ben alapított „akadémia" vált különösen ismertté.

7 A növendékek itt az akadémiai felvételire készülhettek, de magánoktatásban is részesültek. Ebben az iskolában tanult többek között Vaszilij Kandinszkij (1866-1944), aki sikeres akadémiai felvételije után rövid ideig Franz von Stuck (1863-1928) osztályába járt. Ezt követően saját magániskolát indított, amelynek a Phalanx nevet adta. Itt ismerkedett meg Gabriele Münterrel (1877-1962), aki tanítványa volt, mint ahogyan szinte ugyanabban az időben Lovis Corinth (1858-1925) is együtt dolgozott berlini magániskolájában későbbi feleségével, Charlotte Berenddel (1880-1969). A párizsi művészeti Akadémiával ellentétben a müncheni viszonylag problémamentesen vett fel külföldi diákokat, ezért a környezetében működő magánakadémiák közül néhány valószínűleg a külföldről érkezett diákok befogadó állomásaként is funkcionált, mielőtt azok felvételiztek volna az Akadémiára. A gyors integráció csak akkor vált lehetségessé, amikor a művészeti Akadémia már külföldieket is kinevezett professzorrá: a 19. században három magyart, valamint egy cseh és két görög nemzetiségű művészt.

8 A számos magánakadémia közül több is egyfajta előkészítő iskolaként működhetett, még akkor is, ha nem minden diákjuk került be az akadémiai oktatásba. Némely külföldi diák, aki csupán efféle magániskolába járt, hazatérte után mégis az igazságnak megfelelően jelenthette ki, hogy festészetet tanult Münchenben, ami a 19. század második felében és a 20. század elején egész Európában egyfajta rangot jelentett. A párizsi művészeti Akadémiához hasonlóan „hivatalosan" a müncheni sem vett fel hölgyeket, legalábbis az 1840-es és 1920-as évek között, ezért a női festőnövendékeknek magániskolában kellett tanulniuk, úgynevezett „hölgyakadémiákon" (Damenakademie), amelyek közül néhányat a müncheni Akadémia professzorai üzemeltettek. Emellett az emancipációt szem előtt tartó nőegyletek saját művészeti iskolákat működtettek, amelyek egyikéből indult többek között Käthe Kollwitz (1867-1945) pályafutása is. A magánakadémia és festőiskola, illetve (hivatalos) művészeti akadémia közötti különbség tehát elsősorban a művészképzés történetének körébe tartozik, és nem kell semmiféle minőségi különbségre következtetnünk: ami azt illeti, a 20. század fordulóján némelyik magánakadémia és magániskola éppen hogy fölénybe került a hivatalos akadémiákkal szemben a kor művészetéhez való igazodás, illetve az esztétikai liberalizmus szempontjából. Az egy-egy haladó művész körül létrejött előkészítő iskolák, magánakadémiák, női iskolák és „nemzeti szakkörök" története is feltárásra vár; e témában még kevesebb kutatást végeztek, és a rendelkezésre álló adatok száma is igen csekély, mivel e csoportosulások rendszerint semmiféle dokumentumot nem hagytak hátra létükről vagy tanítási rendszerükről. Ez egyébként érvényes a művészi professzionalizáció másik területére is, amely a 19. század végén és a 20. század elején óriási jelentőséggel bírt, s mindeddig csupán részben szolgált a kutatások témájául: a művésztelepekre.

9 A hivatalos akadémia egy-egy professzora vagy kiemelkedő végzős diákja által vezetett kolóniák mellett - amelyek szünidei programok voltak - főként azok az akadémiaellenes müvésztelepek érdekesek, amelyekben - mint például Barbizonban - akadémiai képzésben részesült, illetve elkötelezetten amatőr művészek keveredtek, egymást kölcsönösen inspirálva. A hivatalos művészeti akadémiák története sincs még megírva. Nikolaus Pevsner 1940-ben megjelent alapműve, az Academies of Art, Past and Present hosszú ideig az egyetlen átfogó akadémiatörténet volt, ám ez a feldolgozás is csupán a szerző emigrációjának évtizedéig, azaz az 1930-as évekig terjed.

10 A 20. század második felében, ahogyan addig is, elsősorban az egyes művészeti akadémiák jelentettek meg kiadványokat jubileumaik alkalmából. E kötetek a múegyletek kiadványaihoz hasonlítanak, ám azoknál sokkal kevésbé alaposak; természetüknél fogva különböző volumenűek, tartalmúak és minőségűek. Kevés az átfogó beszámoló, noha az egyes akadémiák saját történetéről nem ritkán kitűnő tanulmányokban olvashatunk. Az egyes akadémiák képzési modelljeinek nemzeti és nemzetközi