Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Walter Grasskamp | Akadémiai művészek

kontextusba helyezése rendszerint hiányzik, de ugyanez mondható el a képzés esztétikai normáinak változásáról, a tanításban vagy a későbbi művészeti fejlődésben játszott szerepéről." Egy efféle kiterjedt összefoglalás létrejöttét alapozta meg Wolfgang Ruppert Der moderne Künstler. Zur Sozial- und Kulturgeschichte der kreativen Individualität in der kulturellen Moderne im 19. und frühen 20. Jahrhundert című, 1998-ban megjelen: korszakalkotó könyve, amelyben számos olyan kérdést pontosít és válaszol meg, amelyek már Nikolaus Pevsner figyelmét is felkeltették.

12 Ruppert kutatásaiban elsősorban a müncheni Akadémiára vonatkozó, a 19-20. század fordulójáról származó adatokra támaszkodik, eredményeit azonban átfogó, akadémiatörténeti, illetve általános művészeti szempontból értékeli. Azóta több konferencia és kiállítás is foglalkozott az Akadémia témájával, illetve annak a művészettörténethez és a kortárs művészethez való hozzájárulásával.

15 Igy éppen a müncheni Akadémia 2008-ban ünnepelt 200 éves jubileuma adott alkalmat egy széleskörű, 2003-ban elindított kutatási projektre. Összesen öt tanácskozáson számoltak be eredményeikről a kutatók, akik abból a húsz európai államból, valamint az Egyesült Államokból érkeztek, ahonnan a müncheni Akadémia 1808-as hivatalos megalapítása óta növendékek jöttek az intézménybe.

4 Ennélfogva különösen ajánlott a tudás terjedésével, valamint az értelmiség és a művészek 19-20. századi vándorlásaival kapcsolatos, időközben más tudományágakban felvetett kérdések megválaszolása, különösen mivel München és Akadémiája egy időben a legvonzóbb európai központ volt. Mint más szakágak esetében - például sport, zene vagy színház -, a képzési lehetőségek története itt is egyben a professzionalizáció történetét is jelenti. Az akadémiai művész típusa ugyanakkor éppen olyan társadalomtörténeti jelentőséggel bír, mint az udvari vagy a kiállító művész, hiszen az újkorban éppen ő alakította a művészet történetét. Vizsgálata tehát nem a két prominensebb (és a kutatás számára nyilván vonzóbb) típus közötti missing link megtalálását szolgálja - sokkal inkább három, társadalomtörténetileg különböző típus között elhelyezkedő, közös halmazról van szó. Amúgy is felmerül a kérdés, hogy az „akadémiai művész" kifejezés szerencsés-e, mivel a modern művész típusa tulajdonképpen több tényező együttes működése révén alakult ki. Kiállítások, ahol vásárolnak raktáron lévő, eladásra szánt képeiből; speciális klientúra: kultúrpolitikusok, üzletfelek, magán- és korporativ gyűjtők vagy egyházi funkcionáriusok, akikkel a kapcsolatot rendszeresen ápolni kell; nyilvános pályázatokon való részvétel; fizetett tanári tevékenység, amelynek lehetséges formái közül az akadémiai professzori állás jelenti a legnagyobb megtiszteltetést és anyagi juttatást - ezek szükségesek az akadémiai művész típusának létrejöttéhez. Mivel valamennyi tényező specifikus piacot is jelent egyben, a legutolsó azonban társadalmi pozíciót, ezért vitatható, hogy a „kiállító művész" valóban a legmegfelelőbb megnevezésee a modern művésznek, aki az ancien régime vége után már nem élhetett meg az udvar és az egyház megbízásaiból, hanem a piac kiszolgálójává vált, miközben messzemenőkig ki is volt szolgáltatva neki. Piaci művészként, ahogyan szintén nevezhetnénk, olyan új, nyilvános és kommerciális intézményeket és hatóságokat szolgált ki, amelyek - múzeumok, galériák, magángyűjtők - a 18. század vége óta kijelölték tevékenységi körét, és amelyek közül csupán a kiállítások jelenítették meg a tényleges piacot. A modern államnak természetesen megbízóként is fel kell lépnie, anélkül persze, hogy közben a megbízásból élő művész külön típusa is kialakulna - kivételt képeznek a 20. század totalitárius rendszerei, amelyek jóval többet ígértek a művészeknek, mint amit végül nyújtottak nekik. A megbízásból élő művész inkább az újkor előtti évszázadoknak és az ancien régime-nek volt a jellegzetes típusa; inkább a kézműves művészhez és az udvari művészhez köthető. A modern művész vállalkozóként is jellemezhető. Egy efféle racionális kategória a modern művész heroizálása miatt hosszú ideig elképzelhetetlen és „nyárspolgári" lett volna; ugyanakkor maguk a művészek már régóta józanul szemlélik tevékenységüknek ezt az aspektusát, és részben rendkívül professzionálisan is