Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése
így vagy úgy állást kellett foglalnia valamelyik oldalon, és megindult a lassú, de megállíthatatlan polarizálódás, ami nemcsak a Secession megalakulásához vezetett (ennek egyébként megint csak volt gazdasági, műpiaci háttere is, ti. szélesíteni kellett a kiállítási lehetőségeket az egyre népesebb festőkolónia számára), de ahhoz is, hogy a festők maguk is rákényszerültek, hogy intellektuálisan is megkíséreljék a maguk számára tisztázni, hogy milyen irányba folytassák tovább a festést, saját egyéni stílusuk kidolgozását. Ez az elméleti-esztétikai tisztázás nem egyedül Muther érdeme volt, bár az úttörő szerep és a „nagy elbeszélés", gyakorlatilag az új kánon első, történeti és esztétikai felvázolása vitathatatlanul az ő teljesítménye. Irásstílusa példát mutatott, szárnyakat adott egy sor olyan művészeti írónak is, akik addig nem írtak képekről. Egy időre visszavonult a müncheni kritikai életből, mert idejét a nagy szintézis írása kötötte le, a 19. századi európai festészet történetének első olyan összefoglalása, amely nemcsak a német és francia festészetet tekintette át, de minden nagyobb nemzetét is. Célja a festészet sokszempontú fejlődésének, stílusváltozásainak elemzése volt, a legújabb stíluskísérleteket is belefoglalva. 34 Muther a folyamat belső logikáját kívánta megragadni. Egyetemi oktatóként szisztematikusan, tudományos igénnyel fogott a feladathoz, de a távolságtartó, tudományos elemzést megpróbálta a legújabb, modern stílustörekvések szubjektív hangú védelmével ötvözni, így a szöveg néhol vitairattá alakult, ami nem kevés szakember felháborodását váltotta ki. A három vaskos kötetet kitevő munka részletekben jelent meg 1893 februárjától kezdve, párhuzamosan a müncheni Secession első kiállításával, így a modern német festészet megszületésének része és egyben dokumentuma is lett. Joggal lehet bestsellernek nevezni, és hatása nem állt meg Németország határain, mindenki, akit egy kicsit is érdekelt a modern festészet, elolvasta, írók, költők (Bécsben pl. Hoffmannsthal) írtak lelkes recenziókat róla, és csodálták élvezetes, fordulatos stílusát. Két éven belül lefordították angolra is, 35 és - bár hatástörténete még nincs rekonstruálva - angolszász nyelvterületen is iránytűként szolgálhatott Európa 19. századi festészetének feltérképezéséhez. Miközben Muther a szintézisen dolgozott, helyette más kritikusok léptek csatasorba a Münchner Neueste Nachrichten kritikai rovatában, hogy átnevelhessék a hagyományos képi látásmódhoz szokott közönséget az új vizuális hatásokkal dolgozó stíluskísérletek megértésére és elfogadására. 1889-ben a Glaspalast-beli nemzetközi kiállítás anyagát Otto Julius Bierbaum 36 ismertette, hogy majd a későbbiekben a Pan és az Insel kiadványaiban folytassa a modern stílusok és festők népszerűsítését, míg a következő esztendőben pedig Fritz von Ostini 37 adta fejét müvészetkritikák írására, akit Georg Hirth 1896-ban a Jugend főszerkesztőjévé nevezett ki. Ostini ettől fogva ugyancsak a képzőművészeti kritikaírás egyikjeles mesterének és a modern művészeti törekvések fáradhatatlan támogatójának számított. Igy 1890-re összeállt az a kultúrpolitikusi, kultúrmenedzseri és kritikai szellemi irányító gárda Münchenben, amely néhány esztendőn belül előkészítette és sikerre vitte azt a művészetszemléleti és esztétikai paradigmaváltást, amit a kortárs életből merítő újfajta realizmus és naturalizmus, a Jugendstil és az azzal összefonódó Jugendstil-szimbolizmus együttesen jelentett a német festészetben, és megindította a változásokat a többi művészeti műfajban, az iparművészeiben és az építészetben is. 18 A kortárs újságírásban sokszor „új-München" vagy „új-müncheni"-ként szerepeltek mindazok a törekvések, amelyek ekkor az újítás igényével léptek fel a bajor fővárosban. A Glaspalast évente megrendezett kiállításain a nemzetközi anyag mellett egyre nagyobb teret nyertek a több évtizedes müncheni, az Akadémián tanított zsáner- és tájfestői hagyománnyal szembeforduló, immár „modernként" elkülönülő csoportot alkotó német festők is, akik ettől kezdve jelentős hatást gyakoroltak a legfiatalabb, még tanuló nemzedékre. Még mindig túl sok kép töltötte meg tapétaszerűen a termeket, de a nemzetenkénti csoportosítás segítette a tájékozódást. Ezeken a nemzetközi kiállításokon a látogatók nagyon sokféle külföldi kortárs mester stíluskísérleteivel ismerkedhettek meg. Evenként másmás iskola vagy munka került a figyelem középpontjába, de a kritikusok véleménye is gyakorta eltért abban, Az évenkénti nemzetközi kiállítások: 1889, 1890, 1891
