Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése

hogy mit emelnek ki a rengeteg kép tengeréből. Egyáltalán nem volt közömbös, hogy egy-egy mester melyik művét adta abban az évben a kiállításra. Ha befutott festőről volt szó, akkor néha a kevésbé jelentős művek és kevés számú kép is elég volt ahhoz, hogy a kritikusok hosszan taglalják az illető teljesítményét, de a leghatásosabb az volt, amikor egy viszonylag koherens csoport vagy egy mester egy teremben állított ki. Többnyire ekkor még „nemzeti iskolák" vagy regionális helyi festőiskolák együttesen léptek fel, és a kritikák ebben a csoportosításban értékelték a csoportteljesítményt, a közös jellegzetességek lényegére tapintva. Ez történt, amikor az ún. hágai iskola vonult fel jelentős kollekcióval, amikor 1891-ben a skót festők állítottak ki jelentős számú képet, vagy amikor Böcklin 17 régebbi művét küldte el Itáliából. Érdemes felsorolni azokat a saját korukban legjelentősebbnek tartott műveket, amelyet a magyar festők is láthattak. Jules Bastien-Lepage egyik nagy feltűnést keltő műve, A koldus (1880, Musée des Beaux-Arts, Tournai) már 1883-ban szerepelt a Glaspalast nemzetközi kiállításán, de nem keltett feltűnést. 1888-ban a Pauvre Fauvette (Kelvingrove Art Gallery and Museum, Glasgow), egy tájkép és két kisebb méretű férfiportré képviselte stílusát, de a közben elhunyt festő hírneve ekkor már megingathatatlan volt. (Lyka Károly visszaemlékezéseiben ekkorra teszi a Szénagyűjtők bemutatását is, de ez nincs a hivatalos katalógusban, és mivel más korabeli kritikák sem említik, Lyka valószínűleg tévedett.)

59 Közismertek voltak szoros követőjének, Pascal Dagnan-Bouveret-nek (1852-1929) a képei is, miután rendszeresen nyertek érmeket a párizsi Salonban, és sok folyóirat közölte fekete-fehér reprodukciójukat. Az 1887-ben festett, híres Breton nők a búcsúban (Calouste Gulbenkian Alapítvány, Lisszabon) 1889-ben volt létható Münchenben, akárcsak Edouard Dantan (1848-1897) Fazekasműhely című, szintén a finomnaturalizmus irányzatához tartozó alkotása. Feltűnő, de a kritikusok 1888-ban nem szenteltek jelentőségüknek megfelelő teret az angolok képeinek, pedig a sokat dicsért, technikailag briliáns, megrázó szociális témáktól sem visszariadó, német származású sikeres realista Herkomer mellett (őróla mindenki említést tett) negyven Whistler-mü is ki volt állítva, a rézkarcokon kívül tizenkét olajfestmény is (5. kép). Szinte hihetetlen, hogy nem vették észre portréinak különös, lebilincselő hatását.

40 Richard Muther viszont természetesen észrevette. A Kunstchronikbau a kiállítás után jó fél évvel megjelent, háromrészes ismertetésében Whistlert a színek költőjének nevezte, és erősen hangsúlyozta a kortárs francia festészetre gyakorolt hatását.

41 1889-ben a német „modemek" közül Uhde vonult fel két főművel, a korábbi, 1884-ből való Engedjétek hozzám a kisdedeket című (Museum der Bildenden Künste, Leipzig} valamint a Gyerekszoba (1889, Hamburger Kunsthalle, Hamburg) című, frissen festett, merész kompozíciójú képével, amely kislányait ábrázolta. A modern szellemű kritika egyértelműen dicsérte, de a nagy felfedezés ezúttal mégis Franz von Stuck volt, akinek zavarbaejtően szenzuális, androgün angyala, A paradicsom 3. Jules Bastien-Lepage: Falusi szerelmesek, 1882. Állami Puskin Múzeum, Moszkva © Artothek 4. Pascal Daqnan-Bouveret: Esküvő a fényképész műtermében, 1878-1879. Musée des Beaux-Arts, Lyon (kat. 60)