Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése

Elsősorban a fontainebleau-i iskola, különösen François Millet példamutató szerepét emelte ki, mint a német művészeket ért legfontosabb hatást. Elméletileg az egyik legfontosabb tárca a Das moderne Zeitgemälde (modern kortárs-képnek lehetne nehézkesen fordítani), melyben az embereket munka közben ábrázoló képeket vette sorra. Muther számára akkor ez volt a modernség: „Mert a modern kép lényegi jellemzője az, ahogy a modern élethez közelít. A 19. század kulturális képe, ami ma rendszerint a hajdani történeti kép helyébe lépett, abból a helyes elvárásból indult ki, hogy csak a jelen élő valóságából lehet művészit megformálni."" Ebben Muther közösséget lát a kor irodalmi realizmusával, melynek szintén célja, hogy a népet munka közben is ábrázolja. Ennek az irányzatnak a képviselője Muther nézete szerint az ún. „szegényember-festészet" („Armeleutemalerei" [sic!]); úgy látja, hogy ez az irányzat is Franciaországból jött, legalábbis a nehéz fizikai munka nagyméretű, monumentális ábrázolásai, melyek Courbet és Millet festészetére vezethetők vissza. A szegények, a megnyomorítottak és a társadalom számkivetettjeinek életnagyságú ábrázolása valóban ekkor vált a képzőművészeti kiállítások állandó témájává, hogy vagy tizenöt éven keresztül ezzel a képtípussal próbálkozzon minden olyan fiatal művész, aki őszinte szociális érzékenységgel próbált kortárs témához nyúlni." A témák látszólagos közönségessége, minden megszépítést és esztétikus finomítást kerülő naturalista őszintesége még vagy egy évtizeden keresztül vita tárgyát képezte a dekórum régi ideáljához ragaszkodó konzervatív kritikusok és a modernség képviselői között. Éppen ez a téma-problematika volt az, amely a Münchenben élő magyar festőket szinte kivétel nélkül megragadta, és kísérletezésre bátorította. A híres német kortárs festők közül Liebermann, Uhde és Gottfried Kuehn ekkori képei jelentették a közvetett ihletet, de a kiállításon, vagy a később, Párizsban látott franciák is, Bastien-Lepage mellett Raffaélli (1850-1924), Cottet (1863-1925) vagy Alfred Roll (1846-1919, 2. kép), a belga Meunier (1831-1905), sőt az angol Herbert Herkomer (1849-1914) munkásábrázolásai is. Muther kiállítás-ismertetéseiben egyszerűen kihagyta a méltatásból az évszázados sémák rutinjából élő képeket, helyettük csak a szokatlan, merész és témájában realista vagy naturalista megközelítést tartotta jövőbe mutatónak, modernnek. Ezért lettek számára 1888-ban a német festészeten belül Uhde és Liebermann a legfontosabb modern mesterek. (Egy taktikai kivételt neki is tennie kellett: Franz von Lenbach portréfestészetét ő is méltatta, hiszen a jól karakterizált Bismarck-portrék festőjét, a város koronázatlan művészfejedelmét nem lehetett egyszerűen „leírni", tudomásul sem venni.) Muther 1888-as kritikái nemcsak művészkörökben kavartak vihart, de a szélesebb németországi művészvilágban és a patrióta közönség soraiban is. A szerző fenyegető leveleket kapott, az újság szerkesztősége tiltakozó írásokat, de Hirth kitartott forrófejű kritikusa mellett, így a modern német festészet mibenlétének kérdését többé nem lehetett levenni a napirendről. Ettől kezdve szinte mindenkinek, aki kortárs képekről írt, 2. Alfred Roll: Leány tejesvödörrel, 1887. Musée d'Orsay, Párizs © Peter Willi - Artothek