Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése

szettörténészi diplomája volt, és nem amatőrként, zsurnalisztaként, vagy kritikát is művelő festőként írt a kortárs kiállításokról, hanem mind szakmailag, mind stílustörténeti és esztétikai szempontból is kiválóan felkészült volt.) Az újság tulajdonosa. Georg Hirth,

29 München egyik legbefolyásosabb liberális kultúrpolitikusa - ma úgy fogalmaznánk: médiairányítója és kultúrmenedzsere - bízta meg a feladattal, hogy ismertesse a nemzetközi kiállítás anyagát. Georg Hirth azok közé a ritka múvészetirányító egyéniségek közé tartozott, akik miután az egyik stíluskorszakot diadalra segítették, a következő művészeti korszaknak is domináns irányítói maradtak. Eredetileg, az 1870-es évek elejétől fogva ő volt - többek között nemzetgazdasági meggondolásból - a német neoreneszánsz stílus egyik legfőbb támasza és propagátora az iparművészetek terén. Hirth tudott haladni a korral, igen nyitott szemléletű volt, és a haladásban, az állandó, folyamatos fejlődésben szenvedéllyel hívő liberális politikusként figyelte a változásokat, így maga is a stiláris megújulás híve lett. A 80-as évek végétől támogatta az új stíluskísérleteket, majd a müncheni Secession egyik mecénása és a Jugend folyóirat megalapítója lett. A Münchner Neueste Nachrichten egyébként a délnémet régió legolvasottabb lapja volt, amely véleményformáló súllyal bírt. Hirth, aki reneszánszrajongóként már több éve ismerte a reneszánszkutató ifjú Muthert.maga is jó tollú művészeti író volt; 1888-ban Mutherrel közösen írt egy kiváló színvonalú kiállítási vezetőt a müncheni, majd egy évvel később a berlini képtárról (Cicerone durch die Münchener Pinakothek, illetve Cicerone durch die Berliner Gemäldegalerie). Hirth rávette Muthert, hogy az 1888-as nemzetközi kiállítás művészeti anyagáról ő írja meg újságjának a heti részletes mükritikát. A híres müncheni Kupferstichkabinett szakmai vezetőjeként Richarc Muther már addig is sok kortárs művésszel volt kapcsolatban, mert akkoriban még szokás volt, hogy a festők, grafikusok múzeumi gyűjteményekben eredetiben is tanulmányozták a régi nagy mesterek rajztechnikáját vagy metszeteit. A fiatal művészekkel való állandó eszmecsere folytán Muther igen járatos volt a kortárs művészet kérdéseiben is. Mi több, a gyűjtemény számára kortárs festőktől is vásárolt lapokat (pl. James McNeill Whistlertől [1834-1903]), valamint japán metszeteket is, és állandóan járatta a legmodernebb rrancia és angol művészeti folyóiratokat. A Kupferstichkabinett rövid időn belül a türelmetlen, útkereső fiatal művészek főhadiszállása lett, ahol nap mint nap esztétikai és művészetpolitikai viták folytak. (A későbbi müncheni Secession festői közül többen ehhez a baráti körhöz csapódtak.) A nemzetközi kiállítás ismertetése kiváló alkalom volt arra, hogy Muther a nyilvánosság elé vigye az új művészi elképzeléseket, ideálokat. Mindezidáig a müncheni művészetkritikát idős, konzervatív felfogású urak dominálták. A legtekintélyesebb közöttük Friedrich Pecht volt, az 1886-tól kiadott Die Kunst für Alle megalapítója. A festőből lett, tájékozott és nagy tudású kritikus szenvedélyes német nacionalista volt, ki nem állhatta a franciákat, különösen az impresszionistákat. A Piloty-iskola és bizonyos harminc évvel korábbi művészeti ideálok védelmezőjeként szilárdan hitt a hagyományos műfaji hierarchiában (vagyis hogy még mindig a történeti festészetnek kell a kor vezető műfajának lennie); az ő szemléletét közvetítette - még ha kissé enyhítve is - folyóiratának többi szerzője is. Velük szemben lépett fel Richard Muther, akinek Hirth az újságja első oldalán lévő feuilleton részt biztosította június 2-től augusztus 31-ig, hogy a 3218 kiállított műből a legjobbakat válassza ki, és ismertesse a közönséggel. Muther kombattáns és magával sodró, polémikus stílusban írt kritikái bombákként csapódtak be az addig békés müncheni képzőművészeti életbe. Tizennégy kritikában fejtette ki nézeteit a modern festészet feladatáról, és értékelte az általa megfogalmazott elveknek megfelelően az egyes festők müveit, illetve munkásságát. Elsőnek a műfajokat, utána a pillanatnyilag legjelentősebbnek tartott festőket (Liebermann és Uhde),

30 majd - akárcsak Pecht - a különböző nemzeti festészeti iskolák, a spanyolok, angolok, hollandok-belgák, olaszok stb. anyagát mutatta be, legutoljára hagyva a franciákat, akiket ha nem is dicsért minden szempontból, de igen magasra értékelt, ellentétben a legtöbb német kritikussal.

3