Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München modernsége. Az 1880-as évek második fele és a Secession megszületése

SÁRMÁNY-PARSONS ILONA | MÜNCHEN MODERNSÉGE. AZ 1880-AS ÉVEK MÁSODIK FELE ÉS A SECESSION MEGSZÜLETÉSE Miért hezitál még ma is a szűkebb szakmai művészettörténet-írás, hogy bátran modernnek merje nevezni a nagybányai kolónia első festőit? Miért indítja a legifjabb művészettörténész-generáció csak 1903 vagy 1905 utánra datálva a „végre nemzetközi szempontból is érdekesnek", azaz korszerűnek tartott magyar festészetet az ún. Magyar Vadak és a Nyolcak eredményeivel? Az utóbbi esztendők precíz, mikrofilológiai kutatásai kétséget kizárólag bizonyítják, hogy ez a szemlélet bizony immár száz esztendőre megy vissza. Megfogalmazói - más témában elévülhetetlen érdemeket is szerzett képviselői - először a napisajtóban alakították ki ezt az „ítéletet". A generációs ellentétekkel megterhelt művészeti konkurenciaharcot művészeti és gyakran politikai ideológiákkal is összekapcsoló ifjú kritikusnemzedék, újságírók, publicisták és művészeti menedzserek 1906-1914 között a pillanatnyi szócsaták hevében sokszor igazságtalanul kérdőjelezték meg az idősebb generáció eredményeit, az írásaikban megfogalmazott értékítéleteket később tényként értelmezték, majd a kor túlélő tanúi évtizedekkel később akár professzori katedráról is hirdethették ifjúságuk indulatos értékítéleteit. Igy mintegy száz éven keresztül meghatározták a szakma fő vonulatának azt az 50-es évek óta megkérdőjelezhetetlen és - látszólag - máig megfellebbezhetetlen szemléletét, miszerint nálunk a modernitás elkésett, és ha megszületett is, csak akkor volt hiteles, ha Párizst követte. Annyira dominálta gondolkodásmódunkat az, hogy a historizmus kora művészetesztétikai szempontból „felemás" volt, hogy még a 1980-as években is „pszeudo-művészetként" bélyegződött meg a szakirodalom vitáiban megannyi kismester munkássága. Az ítélkezők fejében meg se fordult, hogy talán hitelt lehetne adni a másképp gondolkodóknak is, akik pályájuk kezdetén vagy derekán, az 1870-es, 1880-as és 1890-es években mindent megtettek annak érdekében, hogy a „haza és haladás" ügye összeforrjon, és hogy az ország kultúrája - ha méreteiben (a művek számát tekintve) szerényebben is - legalább szellemi és esztétikai kvalitásait illetően egyenrangúvá váljék a Nyugat-Európában virágzó művészeti élettel. Nemcsak a historizmus festészetének és a század utolsó harmadában virágzott tájkép- és életképfestészetnek volt évtizedek óta „rossz sajtója", hanem még a nagybányaiak, Rippl-Rónai, Vaszary életmüve is „félmodernnek" számított, és egy láthatatlan, de nagyon is érzékelhető elvárásrendszer szelektált az életművek között, mi több, az életműveken belül. Legtöbbször az ún. „müncheni festészet" magyar képviselői, közülük is a zsánerfestészetet művelők kerültek sommásan a giccsfestészet kategóriájába, vagy legalábbis az esztétikailag még elfogadható alkotások mezejének a peremére, a derekas müvésziparosok szintjére, hiszen mind témaválasztásuk, mind stílusuk annyira korhoz és iskolához kötött, hogy a 20. századi, más művészetszemléleti elvárások felől közelítő ítélkezők az egyéniség minimális jeleit is nehezen voltak képesek körükben felfedezni. Az egyszerűség kedvéért Fülep Lajos nevével fémjelezhetjük ezt a historiográfiai hagyományt, melynek a századelőn ő volt az egyik úttörője és kíméletlenül következetes kiépítője; Az ifjú kritikus nem állt egyedül ezzel a véleménnyel 1907 táján sem, majd negyven év múltán késői tanítványai, akik az 1950-es, 1960-as évek elején tanultak tőle - akár direkten, akár indirekten - tovább vitték az ő feltétlen Párizs-centrikusságát, Cézanne-imádatát, és ki nem mondott, de gyakorlatilag minden Németország felől jövő művészeti hatással való szembefordulását. A Párizs-centrikusságot (amit az irodalomban és a kritikai életben az Ady-kör és a Nyugat néhány tagja is évtizedekre bevésett a magyar értelmiségi elit lelkébe) ők, a századelő művészetének első jelentős eredményeket felmutató tudományos feldolgozói kapcsolták össze a valamivel Az értékelés problémái