Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Ják (M. A. - Sz. E.)

jáki műhely vonzáskörében keresvén a 13. század közepe utáni évtizedekre keltezte (Éber 1911; Meiler 1921; Gerevich 1938; Bogyay 1943 ; Dercsényi 1972). Divald Kornél 1220 és 1230 közé datálta, anélkül, hogy érveit részletesebben kifejtette volna (Divald 1927). Az addig főként hazai körben tájékozódó kutatásnak Balogh Jolán mutatott új irányt a kompozíció és a figurastílus észak-itáliai, piacenzai és modenai gyökereire figyelmeztetve. Nézete szerint e lombardiai stílus a délnémet, osztrák terület (Salzburg) közvetítésével érkezett Magyarországra (Balogh 1956). A mester a tömegek ellenpontozására, a formák feszültséggel telített kompozíciós egyensúlyára építő, markáns szobrászi felfogásának gyökereit kutatva Benedetto Antelami körében találhatunk minden másnál közelibb és jellegzetesebb, műhelyhagyományokat érintő hasonlóságokat, rokon technikai megoldásokat. A zárt formaadású, mindig izolált, hangsúlyos tömbként megjelenített, legtöbbször kissé tömzsi figurák, valamint a velük tökéletes összhangban lévő kemény, merev drapériakezelés legjobb párhuzamai e környezetben találhatók meg. A fényesre csiszolt, kemény formák és az érdesre borzolt, lágy fényű részletek térmélységet növelő, festői hatásokat keltő felületi kontrasztja olyan további művészi eszköz, amellyel a parmai székesegyházon és baptisteriumon dolgozó szobrászok, vagy a borgói székesegyház 12. század végi és 13. század eleji mesterei számos alkalommal éltek. Kimutathatók olyan szobrászi megoldások is ugyanezen épületeken, mint a figurák lábait támasztó, kihajló levélkonzolok. Megjegyzendő, hogy a szentkirályi dombormű kompozíciója, figuráinak zömök testaránya, térbeli elhelyezkedése, továbbá hajuk aprólékos, szinte hajszálanként való megformálása a magyarországi emlékanyagban a sopronhorpácsi templom 1230 körül készült nyugati kapujának domborműmaradványaival, és egy ugyanott másodlagos felhasználásból előkerült fejtöredékkel (1-104.) áll közeli kapcsolatban. T. I. (Römer F. F. :) Egyveleg. AÉ 6 (1872) 267; L. V. : Leihelyeink. A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875, 115; Römer 1876, 51; Borovszky S. (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Vas vármegye. Budapest 1898, 101; Gerecze 1906, 992; Éber 1911, 193-200; Meiler 1921, 10, 40; Éber 1922, 107-108; Divald 1927, 59-60; Petrovics E. : Képzőművészeti gyűjteményeink. Magyarország Vereckétől napjainkig. V. Budapest 1930, 204; Péter 1930, 1.31; Hehler, A. : Budapest als Kunststadt. Küssnacht am Rigi 1933, 119; Hekler 1934, 28; Dercsényi, D. : La sculpture romane en Hongrie. Nouvelle Revue de Hongrie 1935, 443; Szőnyi O. : Régi magyar templomok. Budapest é. n., 62, 191; Horváth H. 1936, 30; Hekler, A. : Ungarische Kunstgeschichte. Berlin 1937, 27; Gerevich T. 1938, 192-193, CCXV-CCXVI; MMt, I. 337, 500-501; Bogyay T. : Isten báránya. Regnum 1940-1941, 95-96; Bogyay 1943, 50; Horváth H. 1944, 24-25; Kampis 1948, 5; Balogh 1956, 20-32, 97-10; MMT 73-74, 116. kép; Dercsényi 1972, 17, 197-198, 138. kép; Székesfehérvár 1978, 21, 59; Tóth M. 1983, 94, fig. 17.; Marosi 1984a, 133; Wehli 1984, 363-366; MNG RGy, 9. sz. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 55.976.