Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Sándor: A 11. századi magyarországi kőornamentika időrendjéhez

sek. Elöl a szegélysáv töredezett. Két teljes palmetta és a harmadiknak a bal széle látszik, valamint a hátsó sor három egységének részletei : az egyiknek a jobb széle, a másiknak a bal fele a kővégen túl volt, az utóbbi és a középsőnek a bal fele sérült. A kis darab (c) az elülső rész töredéke, egy palmetta és a mögötte lévő két félpalmetta részletével. A palmetta jobb felénél elöl ferde lemetszés, hátrább merőleges, nagyolt sík. Az elülső szegélysáv keskeny, az ehhez csatlakozó felület talán nem ép. A díszek rajza nagyrészt egyező. Az ujjak rendszerint hosszan összetapadnak, szöglettel válnak külön, végük hegyesedő. A palmettákon a két alsó ujj kerek mélyedés körül lehajlik az indára, a többi felfelé törekszik. A középső ujj a többinél különválóbb. A félpalmettákon a hosszú ujj az elülső indát, a másik kettő a köteget éri, meredeken, illetve lankásabban emelkedve. A palmetták, a félpalmetták és a kötegek töve gyűrűzött. A kötegek elemei szétkülönülőbbek, kerekedő végűek. Kétféle kötegforma váltakozik. Az egyik végig szélesedik, elemei kettőzött kerekedéssel zárulok. A másik közepénél hasasodó és megosztott. Elemeinek elülső része az indánál egyszerű, az osztásnál kettős kerekedéssel végződő. A változatok elöl, a palmetták felső három ujjánál észlelhetők. Két esetben (a, c) mindhárom érinti a szegélysávot. Az egyikben ezek közül (c) a középső ujj mandula idomú, nagyrészt különváló, a két másik lankás emelkedésű, széthúzott, végük a balfelőlinek a megmaradt részlete alapján pödröttnek vélhető. A másikban (a) a középső ujj romboid idomú, besüppedőbb, két szomszédja meredekebben, finom S vonallal emelkedő, véggel kihajló. A harmadik példán (b) a középső ujj hasonló idomú, a két másik a végén befelé, kerek mélyedés körül visszahajló. A szegélysávot, meredeken emelkedve, csak ezek érik el, a középső ujj visszahajlásuk közepe tájánál végződik. A felületi alakítás változatos. Az elülső sor indái és alsó palmettaujjai széles domborulattal és éles peremmel formáltak. A hátsó sor indái két hurkás tagból állnak. A kötegek ezek egyesült idomát folytatva három hurkás taggal kezdődnek, és az osztott változatban a végek is hurkásodók. A többi forma ékmetszéssel tagolt. A bemetszések rendszerint élben érintkeznek. Az elemek között vájat csak a kötegeken van, ahol az ékmetszést hurkás alapidomba mélyedőnek fogták fel. Az elemek többsége kétvájatú. A hátsó sorban egyvájatú a félpalmetták két rövidebb ujja, valamint az osztott kötegek hátsó részének három tagja. Az osztott forma nyilván a köteg indára akaszkodását és visszahajlását fejezi ki, az osztatlan változat egyező idom fordított nézetének értelmezhető. A palmettákon csak az egyik változat közbülső ujjpárja egyvájatú (b). E pár vájata oldalt kizárul a szomszédos ujjak közül. Jellemző még itt, hogy a tő széthúzottabb, a felső ujjpár szétválása ehhez közelibb, mint másutt. A vájatok középen e palmettákon rövid, másokon hosszabb szakaszon egybeékelődnek. A kétvájatú elemek belső éle helyén a középső ujjakon domborulat (c) vagy lapos rész (a) - a kiinduló felület maradéka - jelenhet meg. A gyűrűzés a félpalmettáknál egyszerű, a kötegeknél hármas, a palmettáknál ugyanilyen vagy (c) kettős. E kétsoros dísz Veszprémben még három kövön fordul elő. A legnagyobbik {Tóth S. 1963, 120-121. kép) a palmettaforma tekintetében az a kevésbé elegáns változata, a hátsó rész kétlépcsős tagozása és derékszögű visszaugrása szempontjából a b rokona. A másik két kövön [Gerevich T. 1938, XCIX) ilyen tagozás nincs, a dísz az egyiken a b gyengébb, lazább szerkesztésű változata, a másikon talán az a származéka. E kövön a fennmaradt két köteg egyforma, osztott idomú. Egyező díszítmény további változatai kerültek elő Pilisszentkereszten és Sződön (1. 1-2.). A szekszárdi vállkövön (1-3.) ugyanennek a dísznek eltérő stílusú, vonalvezetésű és másféle akaszkodó egységekkel alakított változata tűnik fel. További teljes és hiányos változatok szélesebb körben is kimutathatók. Veszprémben kétségtelenül a fentiekhez kapcsolódó stílusú egy korinthoszias díszű oszlopfő (I. 7. kép), amelyen az árkádívekké változtatott volutas szárak a palmettákat összefűző indákkal egyezően tagolt szalagú motringfonatot alkotnak, a levelek és a kihajló levélhátak pedig, ahol középső formára félpalmettafélék hajlanak rá kétfelől, a hengertag-díszítmény hátsó sorára emlékeztetnek. T. S. Adám I. : A veszprémi székesegyház. Veszprém 1912, 70, 79, 107-108, 157; Divald 1927, 15, 18; Rhé Gy. : A veszprémi székesegyház régi kövei. AE 42 (1928) 231-234; Dercsényi é.n. 4-9, 14-17, I-IV; Gerevich T. 1938, 12, 136, XCVIII-XCIX; Horvát, A. : Die Skulpturen mit Flechtbandornament aus Syrmien. SF 18 (1959) 260-261, IV; Tóth S. 1963, 117-125, 139; Entz 1964, 43, 45-46; Entz 1966, V; Török L. 1970, 107-110, 126; Gerevich L. 1974, 150, 71. tábla; Gerevich L. 1977, 156, 160; Székesfehérvár 1978, 32-33, 76-78; Bakó Zs. I. : Gerecze Péter fény képhagyatéka. H. n. 1993, 506. sz.; Tóth S. 1994. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 53.581. (b) Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum, ltsz.: 64.9. (a), 92.1.3. (c)