Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - VII. KÉSŐGÓTIKUS ÉS RENESZÁNSZ KÖFARAGVANYOK - Esztergom (M. Á.)

sisEcclesiae 1759. Kézirat, Esztergom, Prímási Levéltár, Arch. Eccl. Ser. Vic. Strig. P. 39.) alapján a Bakócz-kápolna sekrestyéje boltozati zárókövének határozta meg, és helyi mester munkájának tartotta. H. I. Horváth, I. : Archaeologische Forschungen im Jahre 1984. AÉ 112 (1985) 290.; Balogh 1955, 27-28, 39, 71., 103. kép. Esztergom, a: Föszékesegyház, b: Balassa Bálint Múzeum, ltsz.: Sz.N. 84.25.1. VII-37. Lunetta-keret töredékei infulával Az infulás darab Esztergomban, a Szent Tamás-hegy alján, a Batthyány L. u. 17. számú ház támfalából került elő 1983-ban. Az infula bal oldali kis töredéke és a másik két nagyobb töredék a Vármúzeum kőtárából való. vörösmárvány a: m.: 31 cm, sz.: 25 cm, v.: 15 cm b: sz. : 42 cm, h. : 50 cm, v.: 15 cm 16. század első negyede (1520-as évek) a: Plasztikusan képzett, domború felületű szalagfonat alatt középen függőlegesen osztott infula, melyet kétoldalt rombusz, ovális és kerek drágakövek díszítenek. Hasonló díszítése van az alsó pántnak és az osztósávnak. A szalagfonatot kívül keskeny lemez köríti, majd kidomborodó pálcatag részlete kíséri. VII-37. b: A két darabból összeragasztott töredék a lunetta jobb alsó részéről származik, minden irányban töredékes. A szalagfonaton kívüli, íves-lemezes keret külső oldalán ötszirmú rozetta, fölötte a rozettából, mint közös tőből kinövő három, visszakunkorodó végű levélmotívum. Az infula alatt, a lunetta középső részét minden bizonnyal címer foglalta el. A részletformák és méretek alapján a töredékek egyazon faragványhoz tartoztak, és a 16. század első negyedéből származnak. Minthogy Bakócz Tamás (aki 1521-ben meghalt) címereit bíborosi kalap díszítette, valószínű, hogy az infulás lunettában Szathmári György érsek (1521-1524) címere volt, akinek esztergomi építkezéseiről több egykorú forrás és emlék tanúskodik, s akinek a Bakócz-kápolnában lévő címere fölött is infula látható. H. I. közöletlen Esztergom, Balassa Bálint Múzeum, ltsz.: Sz.N. 84.28.1. VII-38. István apát címerköve A pilisszentkereszti ciszterci monostor (Gerevich László vezette) régészeti feltárása során került elő 1972-ben, a kerengő keleti folyosójának déli részén a törmelékben. A szentendrei Ferenczy Múzeumtól vette át a Magyar Nemzeti Galéria 1990-ben. homokkő m.: 36 cm, sz.: 31 cm, v.: 8,5 cm 16. század eleje Csücskös talpú reneszánsz címerpajzs, amelynek keskeny keretelő lemezéből enyhén homorodó mezőben pásztorbot áll, mellette jobbra és balra egy-egy domború antikva betű (A és S), rombusz alakú pontoktól közrefogva. A pásztorbot curvaturája növényi elemekből kialakított, nódusza alól hoszszú, finoman redőzött sudarium függ. A kőcímer oldalai hátrafelé szűkülnek, hátlapján mély csaplyuk. A kettétört kőcímer két darabból van összeragasztva, közepén gipsz-kiegészítéssel. Heraldikai bal felső sarka letörött. VII-38. A pilisszentkereszti ciszterci kolostor feltárása során néhány reneszánsz kőfaragvány is előkerült, amelyek azonban a gótikus szobrászati és építészeti töredékek mellett elsikkadtak és közlésre sem kerültek. Egy rendkívül finoman faragott pilaszter fragmentuma (VII-39.), egy ép kandalló-gyámkő, egy erősen töredékes sírkő (vagy feliratos tábla?) s e kettétört címerkő alkotja a kicsiny, de jelentős leletegyüttest. A faragványok stílusa a 16. század elejére utal s a címerábra feloldása is ezt a datálást támasztja alá. A pajzs közepén látható pásztorbot két oldalán álló S és A betű ugyanis Stephanus abbasként oldható fel. István apát a reá vonatkozó adatok szerint 1495 és 1512 között állt az apátság élén. (Hervay 1984, 145, 148-149, 152.) A nevével összefüggésbe hozható applikatív faragványok, vagy a kandalló-gyámkő inkább kisebb építő-tevékenységről tanúskodnak. Jelentőségüket az adja, hogy a Budához igen közel eső régióban képviselik a reneszánsz kőfaragásnak eddig ismeretlen együttesét. Az ásatások során majolika-töredékek is előkerültek (Holl I. 1992, 87/60.). M. Á. közöletlen