Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - IV. A GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT TÖREDÉKEI

IV-1. Konzol töredéke szatírfejjel Valószínűleg az esztergomi királyi palota 1934 és 1938 közötti ásatásaiból, de legelőször 1978-ban publikálva, mészkő m. : 26 cm, sz. : 19,5 cm, v.: 21 cm 1200 körül, vagy a 13. század eleje A töredéken jobb felé induló ív indítása van, mellette konzollal, melynek csak profiltöredéke (negyedkörös homorlat, lemeztag, pálca) kivehető. A jobbra forduló fej a konzolt támasztotta. Kopaszodó, halántékán kusza hajú, kerekded formájú, idősebb férfifej, ívelt metszésű szemhéjai nagy, kidomborodó szemgolyót fognak közre. Hegyes, töredékes állat füle szatírra vall; ez az antik lény a középkori architektúrában meglehetősen pejoratív hangsúllyal szerepelhetett. Párhuzamai a palotakápolna maszkokkal díszített oszlopfői a bal oldali ülőfülkékben, de azoknál szabadabb mintázású. M. E. Székesfehérvár 1978, 131. sz., 200-201.; Marosi 1984a, 197, Nr. 29. Abb. 231. Taf. XXIX/8. Esztergom, Vármúzeum IV-l. IV-2. Oszlopfő töredéke Az esztergomi Vármúzeum kőraktárának régi anyagához tartozó szórvány; valószínűleg a vár területén került elő 1934 és 1938 között, mészkő m. : 18 cm, sz. : 16 cm, v. : 13,8 cm, törzs átm. : 8 cm 1200 körül IV-2. Az egyik oldalával sima függőleges síkhoz simuló, karcsú, levéldíszes kehelyfejezet két darabból összeragasztott töredéke kisméretű keret-építményhez tartozhatott. Hátulsó, függőleges illesztési felületét ferde rovátkolással egyengették le. Félig lehasadt tetejébe és aljába csapoló furatok mélyednek. A nyaktag a lehasadt résszel együtt pusztult el, vagy kitöredezett. A kehely tetején magas horonyból és lemezből álló, erőteljes kiugrású, a kehelytől vájattal elkülönített peremtagozat és homorú oldalú abakusz ül. A tagozatok falsíkkal érintkező végénél a kőtömb kibontatlan maradványa a faragást előkészítő furatok nyomaival. A levéldísz háromrétegű. A két alsó rétegben keskeny, vájatok felszínű, bimbós levelek állnak. A levélközökben láthatóvá váló kehelyfelületen fent pálca alakú virágszár látható, letört végződéssel. A bimbókat karéjos körvonalú, szabályosan cikkelyezett levélformák alkotják. A legfelső réteget feltehetőleg a nyaktaggal összefüggő, körbefutó szalag és a belőle sűrűn kiemelkedő, koronapártázatra emlékeztető, hármas levélcsokrok képezik, amelyeket összeszűkülő tövüknél keskeny szalagocskák fognak egybe. A kiemelkedően finom megmunkálású faragvány összetett ornamentális stílusa részint a kora gótikus esztergomi palotakápolna fejezeteivel (mindenekelőtt a hajó falfülkéiben lévőkével), részint a székesegyház és a palota 12. század végére datálható más részleteivel áll kapcsolatban. Hasonló formák pilisi és kalocsai faragványokon is feltűnnek. A fejezet ornamentális párhuzamai között figyelmet érdemel egy kalocsai párkánytöredék, amelynek díszített oldalán a sztereotip sík-mintává egyszerűsített, tövénél szalaggal átkötött, hármas levélcsokor is megjelenik (MNG, ltsz.: 55.1012.). T. I. Székesfehérvár 1978, 128. sz.; Marosi 1984a, 198, Abb. 123. Esztergom, Vármúzeum IV-3. Az esztergomi trónus A különálló kőlapokból összeszerelt középkori trónszékek típusához tartozott az a vörösmárvány alapanyagú, színes kőberakással díszített alkotás, amelynek jelenleg három nagyobb töredékét ismerjük bizonyosan. Kartámlaként is szolgáló oldallapjait egy-egy vékony vörösmárvány lemez alkotta. A függőlegesen álló oldallemezek külső oldalán figurális kőberakás töredékei maradtak fenn, belső oldaluk sima megmunkálású volt, míg sokszögűre faragott homlokzati élüket sarkukra állított négyzet alakú kövek berakása díszítette. Az oldallapokhoz derékszögben illeszkedő, külön lemezből kiképzett háttámla egyik (belső?) oldalát úgyszintén inkrusztáció töltötte ki. A hátlap záródása egy kis töredék (c) tanúsága szerint függönyívű volt. Az oldallap-töredékek és a Horváth István leleteként frissen előkerült háttámlaoromtöredék együvé tartozását a megközelítőleg azonos vastagság mellett a teljesen megegyező pálcatagos szegélyprofilozás és a szintén azonos díszítő technika igazolja. E sajátos díszítő technika eltérő színű kőlemezekből kivágott formáknak mélyített kőalapba való beágyazását (inkrusztáció), s az így kialakult színes kompozíció vésett belső vonalakkal való rajzi gazdagítását, részletező tagolá-