Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)
KATALÓGUS - III. ROMÁNKORI FESTÉSZET - Könyvfestészet
a halványzöld tónusoknak. Az orrnyeregnél egy élénk zöld csíkot fehér vonal kísér, és ez a csúcsfény könnyeden felrakott apró vonásokkal értelmezi az arc domborulatait is. A fehér szín más szerepben is megjelenik : a mélyvörös kendő redőzetét követve meg-megtörő vonalakkal kereteli az arcot. A nagyméretű dicsfény stukkóból van, sugárirányhoz igazodó, plasztikusan hullámzó részletekkel. Rózsaszín árnyalatú míniumos festése aranyozásra utal, mely markánsan elvált a nimbusztöredékek szélén látható feketés kék háttérszíntől. A Gizella-kápolna elpusztult déli és nyugati faláról lehullott Szűz Mária- és apostolképek töredékei 1980-ban kerültek felszínre; a nagy fontosságú lelet visszahatott az északi fal régóta ismert festményeinek értékelésére. A három apostolpár állapotának eredetiségét illetően már korábban merültek fel kételyek, különös tekintettel a kápolna barokk kori átépítésére és kifestésére, s az 1938-as falkép restaurálásra. Autentikusnak csupán a nagyon elhalványult középső pár mutatkozott. A két karcsú figura organikus és könnyed tartása, egy-egy különösen finoman megfestett részlete (felemelt kéz, sarus lábak), a drapéria színfokozatokkal árnyalt redői a bizánci művészet klasszikus örökségét idézték fel, s ez mintha összecsengett volna a 18. századi forrás „more graeco" kifejezésével. A legutóbbi falképleletek ismeretében azonban világos, hogy a középső apostol-párról elmondottak nem a falkép egészének stílusára, hanem csak a kezdeti munkafázisokra, a még nedves vakolaton gyors kézzel megfestett első rétegekre jellemzők. A mű végleges látványát nem ezek, hanem a lassan megszáradó vakolatra felhordott legfelső festésrétegek határozták meg, nem a vázlatszerűség és könnyedség jegyében, hanem gondos és aprólékos befejező munka eredményeként. Mindez nem von le semmit a falképnek a Szűz Mária fejéhez tartozó töredékeken is konstatálható, határozottan bizáncias jellegéből, ugyanakkor arra utal, hogy minden bizonnyal európai, legvalószínűbben valamely Földközi tenger vidéki bizantinizáló irányzat képviselőjéről van szó. (A plasztikus dicsfényekre nézve Id. III-6.)A korszak Európáját, főként pedig udvari kultúráját át- meg átszövő bizánci kapcsolatok is magyarázzák, miért nem lehet közelebbi stílusrokonságra rámutatni az előkelő veszprémi alkotással kapcsolatban. Mintha bizonyos párhuzamosság mutatkozna itt az aranyművesség egykorú udvari emlékeinek egy reprezentatív csoportjával, mely az európai udvarok nemzetközinek mondható divatját képviseli (v.o. : Kovács 1974, 29. skk., 34-38. kép), közelebbről azonban azt a bizáncias ízlésvilágot tükrözi, ami IV. Béla és királynéja, Laszkarisz Mária környezetében lehetett honos. A Gizella-kápolna udvari vonatkozásai kétségtelenek. Faragott részleteiből ítélve a kápolna a 13. század második negyedében épült a királyi várpalota részeként, és a belsejét borító falfestmények sejthetően egykorúak voltak vele. A gazdagon díszített kis szentély inkább rezidenciának, mint alkalmi lakhelynek lehetett a kápolnája. A királynéknak a palotához fűződő kapcsolatairól középkori eredetű hagyomány tud. Mária királyné Szent Margit növekedését s talán más, korábban született gyermekei neveltetését kísérhette innen figyelemmel a kápolna építésének időszakában. Szűz Máriának tételünkben vizsgált fejtöredéke és egy Krisztusfej-részlet alapján az apostolalakokkal díszített kápolna a nyugati falon a Deésis ábrázolásával egészült ki a közbenjárás gondolata, s az elhunytakra való emlékezés jegyében. T. M. RF 34 (1981) 82 (Kralovánszky A.); Kralovánszky A. : Újabb adatok a veszprémi Gizella-kápolna középkori és újkori építéstörténetéhez. EE 15 (1983) 276. A kápolna 13. századi falképeinek irodalmára nézve ld. Tóth A4. 1974, 73-76. Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum III-9. Perugiai Bernát kódexe Esztergom, székesegyház. 12. század végi bejegyzése szerint Perugiai Bernát ajándékozta Szent Adalbertnek, pergamen, tinta, tempera, arany, ezüst