Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - II. ROMÁNKORI IPARMŰVÉSZET - Lovag Zsuzsa: A középkori bronzművesség

LOVAG ZSUZSA A középkori bronzművesség emlékei a Dunántúlon A Dunántúl középkori művészetét bemutató kiállításnak a kisművészeteket tárgyaló része elé a címbe feltétlenül be kell iktatni a meghatározást kibővítő „emlékei" szót. Ennek indoka elsősorban magának az anyagnak a természetében rejlik: ezek a tárgyak számtalan okból kerülhettek igen nagy távolságokra készítési helyüktől. A kiállítás azokat a művészeti emlékeket mutatja be, amelyek között vagy amelyekkel a Dunántúl középkori népessége élt, s amelyeket az utókor ott, a Dunántúlon talált meg. A lelőhelyek szerinti válogatás ebből a szempontból indokolt, de a könnyen szállítható, kisebb tárgyak esetében semmiféle támpontot nem jelent készítési helyüket illetően. A bemutatott anyagban ezért is szerepelnek biztosan a Dunántúltól igen messze készült import-tárgyak, s olyanok, amelyek esetleg valóban ezen a tájon készültek. A művészettörténeti kutatás stíluskritikai aprómunkával mára meglehetős biztonsággal meghatározta a középkori Magyarországon készült művek körét, ennél közelebb azonban még nem jutottunk származási helyükhöz. A tőlünk nyugatra fekvő európai területek kutatása is általában nagyobb régiók művészetének meghatározásáig jutott, a miénknél összehasonlíthatatlanul bőségesebb tárgyi és írott forrásanyag birtokában. Ritkán sikerül - legalábbis a középkori bronzművesség tekintetében - a műhelyek lokalizálása. Nagyobb, szerencsésen helyben megmaradt tárgyak segítik a Hildesheimben, Liège-ben, Braunschweigben készült tárgyak eredetének meghatározását, s Ursula Mende szívós kutatásai nyomán kezd körülrajzolódni a magdeburgi műhely termékeinek köre (Mende 1989). Rendkívül érdekes eredményre jutott Himmelheber a sváb körmeneti keresztek egyik csoportjának vizsgálatánál. Az egymással szoros stílusrokonságban álló keresztek többsége eredeti, középkori őrzési helyén, templomban maradt fenn. A templomok pedig a hirsaui reformkolostor középkori birtokain voltak. Az 1065-ben újraalapított hirsaui kolostor a 12. század elején közvetlenül pápai fennhatóság alá került, amikoris 22 általa alapított filiát és 68 hirsaui szellemben reformált monostort tartanak számon, s ebben a körben terjedtek el az említett csoport körmeneti keresztjei (Himmelheber 1981). A hirsaui körhöz tartozó keresztek tárgyi bizonyítékai annak a jól ismert történeti ténynek, hogy a románkorban - ritka kivételtől eltekintve, mint pl. a limoges-i vagy a Maas-vidéki, kereskedelmi célra történő termelés - a különféle művességek műhelyei a kolostorokhoz kapcsolódtak. A magyarországi bronzművesség - mint a kisművészetek legtöbb darabbal képviselt műfaja ugyanezt a képet mutatja. Mi is elsősorban a körmeneti keresztekből vonhatunk le következtetéseket, amelyek a 12. századtól már kötelező tartozékai voltak a templomok felszerelésének, s a legnagyobb számban képviselik a korszak fémművességét. A nyugat-európai típusoktól jól elkülöníthető hazai keresztek között kisebbnagyobb összetartozó csoportok mutathatók ki, amelyek nagy valószínűséggel azonos műhelyek termékei. A csoportok darabjai azonban az egész Kárpát-medencében szétszóródtak, s így - egyéb támpontok híján előkerülésük helye semmiféle következtetésre nem alkalmas készítési helyüket illetően. Az egyik, eddig kilenc ismert darabbal képviselt csoportról feltételeztem, hogy a Dunántúlon, pontosabban Fehérváron készült, de lelőhelyük az Alföldtől a Felvidékig terjed (Lovag 1978). így a kiállításon a csoport egyetlen darabja, a keszthelyi Balatoni Múzeum Somogykéthelyen talált korpusza kerül bemutatásra (11-14.). Talán határozottabban mernénk dunántúli eredetre következtetni két - biztosan azonos műhelyben készült — feszület esetében, az egyik Sárbogárdon, a másik a Győr megyei Szerecsenyben került elő (11-16, 17.). Egy harmadik, korpusz nélküli töredékes darab ismeretlen lelőhelyről, kereskedőtől került a Nemzeti Múzeumba. A fentebb említett csoport kilenc példányának elszórt felbukkanása azonban óvatosságra int a lelőhely és a származási hely azonosítását illetően. A középkori bronzművesség legkorábbi emlékei a Kárpát-medencében a bizánci típusú ereklyetartó mellkeresztek. Egyenes szárvégződésű, domborműves vagy vésett Krisztus-figurákkal, a hátlapon Mária vagy más szent orans tartású alakjával díszített fajtájuk a Szentföldön készült, évszázadokon keresztül alig változó formában. A zarándoklatokkal terjedtek el egész Európában és a Kárpát-medencében is. Néhány darabot találtak nálunk a 10. század közepétől all. század közepéig használt soros temetők sírjaiban, többségük azonban nagy valószínűséggel az 1018 után járhatóvá vált, a Dunántúlon átvezető szárazföldi zarándokút megnyitásával kerülhetett hazánkba. Érdekes módon mégsem mutatkoznak sűrűbben itt, mint a Kárpátmedence egyéb területein. A szentföldi ereklyetartókat szinte mindenütt utánozták, elsősorban a bizánci kultúra befolyásolta területeken. Nálunk is viszonylag nagy számban kerültek elő olyan egyszerű - nem ereklyetartó - mellkeresztek, amelyeknek formája és Krisztus-ábrázolása egyértelműen mutatja az ereklyetartók hatását. Különösen két, Veszprémben talált kereszt árulkodik a mintaképről, a Temetőhegyen előkerült darab domborműves előlapján megvan a Krisztus feje fölött lévő kis kereszt is, és a szárvégeken a szentföldi kereszteken szokásos mell-