Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

70, 72, 7. kép; Dercsényi 1972, 188, 37. kép; Dercsényi 1973, 3; MMT 44, 40. kép; Székesfehérvár 1978, 148-150; MNG RGy, 7. sz. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 55.977. 1-71. Koronás aggastyán fejtöredéke Pécs, székesegyház, a főhajó déli fala (1882, bontás) homokkő m.: 20,7 cm, sz. : 12,5 cm, v.: 12,8 cm 1170-1180 körül A töredék, amely vélhetően a barokk kori boltozás alkalmával került a főhajó falába, 1-70. segítségével az Apokalipszis egyik aggastyán-figurájának fejeként azonosítható. Az ottani fej csonkasága miatt a kettős gyöngysorral és liliomokkal ékített koronát és az arcot csak a jelen faragványon lehet tanulmányozni. A mindkét fejre jellemző szakállviselet és a kettéválasztott, fül mögé tűrt, nyakközépig érő sima haj eleve sejteti, hogy az agg királyok tipikus vonásainak kiemelése volt az ábrázolás elsődleges célja. Az orr és a felső ajak törése mindenképpen nagyon zavarja az arc szemközti és profilbeli látványát, ami azonban a további részleteket illeti, a mandula formájú szemek, a szélesen oldalra fésült bajusz, a szakáll mögött teljesen eltűnő áll nem mutat egyéni jeleket. Az orcák és a szemkörnyék szobrászi kialakítása meglehetősen durva. Feltűnik az arccsont erőteljes kiemelése, mely a nagyon alacsony homlokkal és a fej ovális formájával együtt a 12. század második fele európai művészetének elterjedt tipológiai vonása. Mindez egybehangzik a további aggastyánfigurákról elmondottakkal (vö. 1-70.). A csoportról való ismereteket kiegészíti az a fontos megfigyelés, hogy a fej festett figurának a töredéke. Az arcon az okker szín rózsaszínes árnyalata maradt fenn, s ennek kissé barnásabb fokozatai a kidomborodó részeken; a haj, szakáll, bajusz eredetileg fekete volt, és csekély színmaradványokból ítélve a szembogarat is feketével jelezték. Megfontolandó szempont az állóalak eredeti elhelyezésével kapcsolatban, hogy a fej hátoldalán a hajat nemcsak kifaragni, hanem (a figura becsapolása után) festeni is érdemes volt. T. M. Baujournal 1882. XII. 21.; Gerecze 1895, 351-352, 354 (23. sz.); Szőnyi 1906, 691. sz.; Gerevich T. 1938, 172, 175, CLXXXII; Dercsényi 1972, 26/a. kép; Székesfehérvár 1978, 41-42, 150 (72/c. sz.). Pécs, Dómmúzeum, ltsz.: 190. 1-72. Angyal Pécs, székesegyház, valószínűleg a szentély és a főhajó közti gótikus diadalívből (1882, bontás) homokkő m. : 59,5 cm, sz. : 36,5 cm, v. : 22 cm 1170-1180 körül A „jó állapotban fennmaradt angyalrelief', melyet 1882-ben különleges lelőhellyel kapcsolatban említenek, bizonyára a jelen faragványra vonatkozik, ez ugyanis kiválik a további székesegyházi angyalfigurák közül szinte teljes épségével. Széttárt szárnyú, áldó mozdulatú, szembeállított alakról van szó, és az ilyen frontális ábrázolások esetében az ép fej, a nézőre „tekintő" szempár a hatás fontos tényezője. A beállítás szigorúsága valóban mindenre kiterjed. A szárnyak és lábak azonos helyzetén túl vonatkozik az angyal teljes testére, melynek zárt körvonalát alig töri meg a két könyök magasságának csekély eltérése. A törzs mozdulatlan frontalitását s a lábak pontos megfelelését bámu1-72. latos következetességgel tükrözik az öltözék darabjai és azok redőzete. A könnyű anyagból készült tunika szabályos, tölcsér alakú redőkben hull a bokára, a lábközre és oldalra. A tunicella gemmás alsó szegélye ismétli a combok helyzetéből következő redővetést. E ruhadarab tengelyében a kelme súlyát V alakban összefutó ráncok érzékeltetik, találkozásuknál apró és megint csak nagyon szabályos, félkörös vágásokkal; a V alakú ráncoknak ez a rendszere lent a tunikán más elrendezésben, de a tengelyek tiszteletben tartásával ismétlődik. Az angyaltestnek a köpeny gemmás-gyöngyös szegélye ad függőleges keretet. Alul a palást váratlanul és saját súlyát meghazudtolva kétoldalt nagy és lendületes redőt vet. Ezek a harang alakú redők a drapéria legplasztikusabb részletei, de csak látszatra azok: alulról feltáruló belsejük mélysége csekély, akárcsak a tunika alsó redővégeié. A domborítás látványos és dekoratív fogásával állunk itt szemben. A kettős félkörös bevésés hasonlóan ügyes, lényegében grafikus módszer a térbeliség érzékeltetésére; a műhelyben másutt is szívesen alkalmazott eljárás modorosságai a tunicella öv táji részén jól megítélhetők. A drága öltözék nem puszta hódolat a dekorativitásnak. Amint ezt négy további, töredékes pécsi állóalak példája mutatja, angyalokhoz illően gazdag vi-