Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

1-70. nem ismert el; az Apokalipszis könyve ugyanis távol állt a bizánci gondolkodástól és képzeletvilágtól. A császári öltönyt az ábrázolásokon az elsősorban arra illetékeseken kívül nem is az utolsó idők öreg királyaira, hanem főként az angyalokra méretezték, Európában is elsősorban ott, ahol a bizánci művészet hatása erős volt (ld. 1-72.). A pécsi aggastyánok és angyalok mestereit a bizánci pompában a díszítő textilrészletek és ezek faragványos utánzása is szemlátomást vonzotta. A gyöngysoros, gemmadíszes, rozettás szegélyek, a hímzések indamotívumai a székesegyházi kőfaragóműhely különböző csoportjainak ízlését egyesítették. Halmozásuknak a puszta dekorativitáson túl további, talán nem tudatosan vállalt szerepe is lehetett, nevezetesen az, hogy a hímzett, súlyos kelme és a merev szegélyek jól leplezték a szobrászi fogyatékosságot: a vékony ruházat sematikusan jelzett, túl laposra sikere1-70. dett redőit, s az emberi test alakításának gyengeségeit. A test körvonalait összefoglaló, részleteit eltakaró nagy köpenynek már volt hasonló szerepe a műhely nem sokkal korábbi időszakában olyan, főként ornamentális faragásban jártas mesterek körében, kiknek a jelek szerint lényeges további kapcsolatai is voltak az aggastyánok és angyalok megalkotóival (Szőnyi 1906, 701. sz. ; vö. 1-72.). A műhely kőszobrászati tevékenységének ez a vonulata a Szent Kereszt-kápolna faragványkörét kapcsolja laza szálakkal a nagy reliefciklusok köréhez. Sem az itt vizsgált királyalak lelőhelye, sem az aggastyán- és angyalsorozat további tagjai nem nyújtanak segítséget a figurák templombeli helyének rekonstruálásához. A tucatnyi állóalak elhelyezése már önmagában is terjedelmes falmezőt kívánt. Ez az ikonográfiái együttes minden bizonnyal kiegészült a feltámadó lelkeket ábrázoló domborművei (1-73.), mely a két sorozathoz hasonlóan egy nagy, Utolsó ítéletként értelmezett Majestas-ábrázolás tartozékaként képzelhető el. Egy ilyen, rendkívül csonka, de nagyon jó kvalitású relief ma is létezik. Helye az altemplomba vezető északi lejárat keleti falán volt, és az előtte álló, minden oldalán kifaragott és a hátfalhoz csapolt, fenevadat tipró két remek angyalalak akár az aggastyánfigurák faragástechnikai mintája is lehetett (Szőnyi 1906, 195-199., illetve 193-194., 705., 710. sz.). Az általunk tanulmányozott együttes az Utolsó ítélet kép közelében a lejáratnak legfeljebb dél felőli, még a 19. század előtt elpusztult falán kaphatott helyet. Az elhelyezés itt szűkös és kényszeredett lehetett, és fokozhatta a lejárat díszítésében egyébként is meglevő egyenetlenségeket. Ennek az ikonográfiái szempontból elfogadható lokalizálásnak nincs kétségbevonhatatlan bizonyítéka; még kevésbé látszik bizonyíthatónak az, hogy az állóalakok két sorozata a szentély homlokfalát (lényegében a Szent Kereszt-kápolna két oldalán lévő falmezőt) díszítette volna. A sok részből álló nagy kompozíció régészetiépítéstörténeti nyom nélküli széttöredezése talán arra vall, hogy valóban lehetett valami kényszerhelyzet szülte véletlenszerűség az együttes elhelyezésében. Nem lehetetlen, hogy a pécsi figurális díszítő program sejthető koncepcióváltása egy eredetileg homlokzatra szánt nagy Utolsó ítélet-kép folyamatban lévő munkáit is érintette. A kompozíció központi részét kiegészítő faragványokon a fennmaradt részletek tanúsága szerint végülis a műhely konzervatívabb hagyományai kerekedtek felül: a látványban a szobrászi kialakítás finomságai helyett a nagyfokú ornamentális díszességnek és a színességnek jutott vezető szerep (az utóbbira nézve ld. 1-71. és 1-73. festett részleteit). T. M. Henszlmann I. : Jelentés az 1872. april 19-én megkezdett ... régészeti utazásomról ... AÉ 7 (1872:4) 57-60; Gerecze 1895, 348-350 (13. sz.); Gerecze 1897b, 115; Szőnyi 1906, 5, 245. kép; Éber 1922, 77-78; Lajtha L. : Magyar hangszerábrázolásokról. Muzsika 1 (1929:10) 29-30, 1. kép; Gerevich T. 1938, 161, 171, 176, CLXXXI/2; Entz 1965, 243; Dercsényi 1962, 15-16, 24; Párizs 1966, 86. sz.; Hajós 1970, 44-45, 47, 85; Kovács É. : Két 13. századi ékszerfajta Magyarországon. AH 1 (1973)