Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

I-67d. e: Keretelés eleme levéldísszel A párkány, melyhez faragványunk tar­tozott, az altemplomi lépcsőket határo­ló reliefdíszes falak legfelső kerettago­zata volt. Ebben a magasságban nem volt jelenetsor, a párkány így legfeljebb díszítetlen mezőt foglalt be, esetleg ko­ronázó szerepe volt. Mérete, profilja, díszítésének módja tekintetében nem különbözik a többi kereteléstől, sőt ezek közül kitűnik különösen gazdag, a domború felületű mezőt teljes egészé­ben betöltő ornamentális faragásával. A díszítmény központi motívuma le­vélből alkotott gyöngyös szegélyű me­dalion befoglalt palmettacsokorral ; a három gyöngyös bélű félpalmetta szimmetriája, az alsó kísérőlevelek len­dületes tekeredése a jelek szerint a pár­kányon végig szigorúan ismétlődött. Ugyanilyen szabályossággal tért vissza a medalionközi dísz minden részlete. A zsúfolt kompozíciót felül két apró és egy nagyobb gyöngyös félpalmetta sa­játságos együttese uralja. Talán vissza­cseng itt valami a műhely korábbi me­dalionsoros faragványainak kacsos részleteiből, valószínűbb azonban, hogy egy gyöngyös szalaggal átkötött nagy levél fodros felső szélét értették félre Pécsett. Ilyen differenciált leve­lekkel elválasztott, több ágú palmettát magukba foglaló zárt vagy nyitott me­dalionok a korai gótika születése táján váltak kedveltté az épületszobrászat­ban (pl. Saint-Denis, Chartres, Le Mans, Bourges), hogy aztán az ottani művészeti fejlődés gyorsan meghalad­ja, és már az 1160-as években konzer­vatívabb irányzatokhoz csatolja ezt a hivalkodóan dekoratív díszítményt. Párkányunk motívuma a maga nagy­méretű gyöngysoraival és a medalion­keretet túl nem lépő félpalmetta köte­geivel a francia kőszobrászatnak ehhez a korszakához kapcsolódik. Vésett dí­szű pécsi fríztöredékek és egy somogy­vári lábazat tanúsítja, hogy ez az orna­mens a székesegyházi műhelyben és annak hatókörében is sikeresnek minő­sült (1-68., illetve Tóth M. 1978, 9. kép). T. M. Ipolyi 1863, 83, 85, 89; Henszlmann 1869-1870, II. 131, 133, 137, 223-224, 231, 233-236, 239, 242, 245, 358, 360, 363, 372, 56. és 98-99. kép, VII-VIII. tábla; Gerecze P. : A pécsi székesegyház, különös tekintettel falfestményeire. Budapest 1893, 95-97; Gerecze 1895, 130-131 (1. a-b kép), 133-134 (1. sz.), 336-337 (5. sz.), 340-341 (8. sz.), 401-406 (2., 4. sz.); Budapest 1896, 47., 50., 52. sz.; Gerecze 1897b, 114-115; Szőnyi 1906, 216., 218D., 219., 227., 230. sz.; Gál 1929, 53-56, 58, 64-65, 67-70; Horváth H. 1935b, 14-17, 23 skk., 3. kép; Gerevich T. 1938, 162, 172-174, CXLIX, CLXX, CLXXII, CLXXV, CLXXVI, CLXXXI; Dercsényi 1943a, 87—88; Dercsényi D. : Adatok a pécsi domborművek ikonográfiájához. AÉ 77 (1950) 90-91, 93; Kádár 1950, 128; Dercsényi 1962, 10-12, 14, 3-4., 17. kép; Entz 1966, 10, 9. kép; Hajós 1970, 8, 32, 35, 80-81, 84, 86-90; MMT 42-43, 41. kép; Dercsényi 1972, 10, 188-189, 15., 19., 21., 25., 36. kép; Dercsényi 1973, 2—3; Székesfehérvár 1978, 154-155 (75-76. sz.); Tóth M. 1978, 10. kép; Nagy E. : Adatok a pécsi székesegyház altemplomi lejáratainak problematikájához. ÉÉ 15 (1983) 329-331, 333-334. Pécs, Dómmúzeum, ltsz. a: 163.; b: 166.; c: 171.; d: 221D.; e: 223J.

Next

/
Thumbnails
Contents