Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

sebbnek mutatkozik a két figura testének megformálásánál, az nemcsak térbe helyezésük nehézségeiből fakad, hanem a minták jellegéből is. Nem kevés problémát okozott ez a domborművekkel foglalkozóknak, akik hosszasan értekeztek a két álló alak keresztbetett lábáról és a ruházat egyes részleteiről. Ahogy azonban a különös lábtartásban nem a dél-francia előkelők ülésmódja élt tovább, úgy a lábszárakat átfonó sajátos szíjazásról és az öltözék más darabjairól sem lehet azt tartani, hogy egykorú Pécs környéki viseletből vette át, vagy pannóniai római alkotásról másolta őket a szobrász. A klasszikus antikvitáshoz mindamellett áttételesen valóban közük van ezeknek a részleteknek, amenynyiben a betlehemi pásztor-jelenet ókeresztény korban kialakult, és a bizánci művészetben is híven követett ikonográfiája bukolikus ábrázolások több motívumát is megőrizte. Ezek közé tartoznak a lombot legelő vagy jellegzetes pózban pihenő állatok, a pásztorok egyikének (a szakállasnak) behajlított lábbal botra támaszkodó alakja, a tunikaviseletet kiegészítő, szíjakkal felerősített lábbeli, a szőrös köpeny és a tarisznya. Ez a tarsoly igen hasonló formában látható a Chartres-i székesegyház egy 12. századi üvegablakának azonos tárgyú kompozícióján (Henszlmann 1869-1870, II. 96. kép). A pécsi reliefsorozat készítőjét a jelek szerint valóban kötötték bizonyos szálak e terület művészetéhez, a pásztor-ábrázolást szintén kedvelő francia kőszobrászok azonban korántsem ragaszkodtak, mint ő, a félreértésig híven a régies mintákhoz. Úgy tűnik, Pécsett épp ez iránt az egzotikumból fakadó narratív báj iránt éreztek bizonyos vonzalmat. Alighanem ez volt az, ami a kor művészetében epizódszerepet játszó betlehemi pásztorokat a székesegyház bibliai ciklusában önálló jelenethez juttatta. b: A három királyok álma A krisztológiai ciklus egy epizódját megörökítő relief ma mintegy harmadával alacsonyabb eredeti méreténél. Egy 1883-as fényképfelvétel (I. 41. kép) mutatja, hogy az altemplomba vezető lépcsők déli falának jelenetes domborműveit felül megcsonkították, amikor a török korban megsérült együttest átboltozták és a templom felől elfalazták. Ekkor pusztult el a reliefmező jobb felső részén a büsztben ábrázolt angyalfigura, amely a kezében tartott, ma is látható ívelő mondatszalaggal a Betlehemből haza induló királyokat Heródes elkerülésére intette. A dombormű jól érzékelteti, hogy a királyok álomlátásban kapják a mennyei üzenetet. A három koronás alak egy ágyban, közös takaró alatt alszik, s ilyenformán vizuális értelemben is megfelel annak a szerepnek, amit hármuk egysége a bibliai történetben képvisel. A kompozíció nem a pécsi mester leleménye. A kőszobrászat számára a román kori francia művészet alkotta meg, a bizánci mintaképek különleges öltözékü napkeleti bölcseit koronás királyokká léptetve elő (Autun, Loches, Coulombs, Le Mans, stb.). A kapcsolatok szempontjából lényeges, hogy a pécsi alkotás a kompozíció egyetlen 12. századi példája francia területen kívül. Szobrásza azonban aligha jött francia földről. A kevéssé modellált, hosszúkás királyfejek, az ágyterítő dekoratív mintázata és alsó redői alapján ez a mester a krisztológiai képsor második részének munkáiban vett részt, és nem tartozott a reliefciklusokkal kapcsolatos nagy pécsi program stílusát és ikonográfiáját meghatározó, külföldről behívott vezető szobrászok közé. c: Sámson harca az oroszlánnal Az altemplomba vezető lépcsőket határoló északi és déli falon Sámson sokjelenetes reliefciklusa alkotott tartalmi párhuzamot a fölötte lévő krisztológiai sorozattal. A képsor első jelenete a bibliai történet sorrendjének megfelelően a hős küzdelmét ábrázolja a rátámadó oroszlánnal. A lejárat domborműves faláról 1882-ben készült fénykép (I. 40. kép) elárulja, hogy a ma ismert relief egy kétszer olyan széles kőlap bal oldali töredéke, melynek aljából is hiányzik egy 10-20 cm-es rész. Egy további töredék alapján (Szőnyi 1906, 220. sz.) a nagy kőtábla elpusztult jobb oldali jelenete Sámsonnak a filiszteusokkal való harcát ábrázolta. A régi fényképfelvételen az is látszik, hogy a lejárat középkor utáni elfalazásakor a kőlapról minden jelentősen kiugró szobrászati részletet leütöttek, és az alsó zónában a relief alapsíkját is lefaragták. Az oroszlános jelenet annak köszönhette fennmaradását, hogy a háttérről leválasztott két figura a domborműegyüttes lebontásakor előkerült, és a hátfalra visszaragasztható volt. Az oroszlánnal való viaskodás a Sámson ciklus egyik legnépszerűbb, önállóan is ábrázolt jelenete (ld. ilyen formában egy korábbi,