Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - A székesfehérvári szarkofág és köre (T. S.)

ban plasztikus rozetta látható. A fejezetnek sem hazai, sem külföldi közvetlen párhuzamát nem ismerjük. Megformálása, faragása Bizánc felé mutat. N. E. Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum 1-49. Oszlopfő korinthoszias dísszel Somogyvár, apátsági romterület, a templom emelt szentélyének feltöltéséből (1973, Bakay Kornél ásatása) 43,5 x 39 x 36 cm 1150 felé Enyhén szélesedő kehelyforma, a hátoldalán durván nagyolt, a többin korinthoszias díszű. Alsó síkja kerek, felső felülete a díszített oldalaknál homorú, a negyediknél inkább egyenes szélű négyszög. Felül középen derékszögű bevágásból bemélyedő kerek, tölcsérszerű mélyedés, amely az alsó síkig tartó, széles furatban folytatódik. A felső rész elöl és jobboldalt törött. A levéldísz kétsoros, mindjárt az alsó síknál kezdődő. A levelek nyolcad kerületnyi szélesek, az alsó sorban az oldalfelezők és az átlók tengelyei között, a felsőben e tengelyeken helyezkednek el. A felső levélközökben függélyes törzsek emelkednek, a legfelső rész csak balra hátul ép. Itt a hátsó törzsből kettéhajló levélféle, ennek közéből pedig páros volutaszárrá fejlődő elem nő ki, vízszintes lemeztagtól megszakítva. Közvetlenül a felső sík alatt kétlépcsős abakusz maradéka. A voluták ennek alsó tagjától tekerednek vissza, a hátsó erőteljesebb. Aljuknál húzódik a szárukat keresztező lemeztag, amely oldalközép1-49. nél az abakusszal együtt homorodik. E lemezt és az abakuszt középen elöreálló rozetta takarja, a szomszédos vonatával érintkezve. A levelek lent érintkeznek, feljebb tömbszerű, zárt kiemelkedéssel különválnak. A törzsek mélyedésben állnak. A voluták előrehajlók, kis pálcákkal támaszkodnak a széthajló levélfélékre. E levélféléket, a pálcákat, a volutaszárakat, valamint a rozetta és a voluták közét aláfaragták. A tagolás nagyvonalú. A leveleket mély, függélyes vájatok öt-öt lapos bordára tagolják. Az oldalsó bordák fent egy-egy hosszú hasítékkal kettőződnek, amely a vájatokból fejlődő levélrészeket különíti el egymástól. A szélső bordák rövidek, a megfelelő levélrészeket csak az alsó sorban bontották ki, ahol ezek kéttagúak, és a következő levélrész alsó tagjával együtt érintkeznek egymással, háromszögű közöket rajzolva ki. A következő levélrész háromtagú. A levéltagok többnyire meredeken emelkedők, vájatosak. A középső borda fent kiszélesedő, a csatlakozó levélrészek és a kihajló levélvégek mindenütt töröttek. A levélhátakból megmaradt kevés felület sima, lapos. A törzseket V alakú és ferde visszavágásokkal pálmafákra emlékeztetően alakították. Felső lezárásuk egyszerű visszametszés, a belőlük kiváló levélféléket átlós bevágásokkal tagolták. A volutaszárak közös kezdete és maga a két szár lapos, de az utóbbiakat ék alakú bevágás két tagra bontja. A volutavég göbszerű. A rozetta sérült, öttagú, szirmai hegyesedők, vájattal ' peremesre formáltak. Közepén háromosztatú dudor. Vö. 1-46, 56. T. S. Bakay 1975, 202; Székesfehérvár 1978, 135 (59. sz.); Tóth M. 1992, 24. kép. Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, ltsz.: 73.1413.1. 1-50. Oszlopfő korinthoszias dísszel Székesfehérvár, vízvezetéki árokból (1912/13) mészkő 36,5 x 50 x 49 cm (33 x 45 x 26 cm; 36,5 x 49 x 30 cm), átm. lent: 30 cm 1150-1170 körül Két törésfelülettel illeszkedő darab. Az alsó rész hiányos, felül sík. A kisebb darab jobb sarka letört, a felület sokhelyütt roncsolt. A fejezetforma alsó része kehelyszerű, felső része hasábféle, de a zárósik peremvonala enyhén homorú ívű. A kehelyrészt nyolc akanthuszlevél díszítette, úgy, hogy négy sarokra, négy oldalközépre jutott. Az akanthuszok végei között csavartan, vízszintesen vagy emelkedő ék alakban barázdált törzsek jelennek meg, amelyekből a második sor levél nő ki. E levelek laposan terülnek szét a hasábos felület három oldalán, kettesével. Az alsó rész köröskörül gondos kidolgozás nyomait mutatja. A felső rész negyedik oldala alig kidolgozott. Felül középen csaplyuk, amelytől a kidolgozatlan oldalig kötővasnak való, lapos bemélyítés húzódik. A fejezet falsík előtt szabadon álló oszlophoz tartozott. A díszítés egyik legszembeötlőbb vonása a levélközök kezelése. Az érintkező ujjvégek között függőleges sorban, váltakozva, sarkukon álló négyzetek és fekvő téglalapok jelennek meg, a síkokon és a kehelyrészen egyaránt. A közöket az alig megmunkált oldalon is kialakították, ahol csak a jobb széli fél levél kidolgozott. Az alsó levélsor tagolásmódja nemigen vehető ki. A levelek fő részét mély váj atú, legyezőszerűen szétterülő ujjak alkották. A levélvég kihajlott, hátát előrenyúló, párhuzamos barázdák díszítették. A sarkok alatti levelek fölött, a hasábos rész alján, külön kitöltő forma volt, amelynek alsó része három-három kétfelé szétterülő palmettaujjból, felső része domború formából állt, amely mindenütt csonka. A törzsek lezárása ék alakban felnyúló, ahol látszik, hárombordás. A felső levelek két-két oldalsó, hármas ujjkötegre és középső, hatos csomóra tagolód-