Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - A székesfehérvári szarkofág és köre (T. S.)

1-43. vum jellemzi pl. San Giulio nell'Isola d'Orta szószékének szörnyállat-ábrázolását. A töredék közvetlen lombardiai, comói kapcsolatai valószínűek. Valamilyen árkádos kisépítészeti elemhez (pl. szószékhez) tartozott, a székesfehérvári prépostsági templom belső berendezésének maradványa. M. E. Gerevich T. 1938, 262 (189. jegyzet); Dercsényi 1943a, 79, 88, 115 (34. sz.), 66. kép; Székesfehérvár 1978, 109-110 (34. sz.). Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum 1-44. Fülkeívek töredékei Székesfehérvár; ferences templom környéke (1890 körül - a), Széchenyi utca 17. (1932 - b), Városháza (1938 - c), kőtár (1960 tája előtt - d) mészkő a: 41 x 48 x 24 cm b: 43 x 43 x 31 cm c: 56 x 44 x 37 cm d: 49x40x25 cm a-c : ív átm. : 80-85 cm a-d: ív v. : 25-26 cm 1100-1150 körül Két egyező keresztmetszetű és hasonló ívű fülkeáradék darabjai. A záradék a homloksíkra merőleges belső és erősen kihajló elülső felületből állt. Mindkettőt díszítették, és a hátfal, illetve a homloksík irányában széles szegélysávval zárták le. A díszített felületek közötti sarkon keskeny szegélysávokat hagytak. A kővégeket sugárirányú síkokká alakították, az ívdarabokat ezeknél illesztették egymáshoz. Három darab (a-c) egyező díszítésű, és majdnem teljes félkört alkot, a negyedik (d) eltérően kezelt felületű, de hasonló formátumú. A három közül egy (b) a sarkán, egy (c) a közepén ragasztott. Az egyiken (a) az elülső oldal kihajlását lefaragták, és a kővégek külső részein új síkokat alakítottak ki, az eredetiekhez tompaszögben csatlakozva. Egy kövön (c) a jobb vég törött. A többi illesztési felület ép. A kihajlás külső széle ugyanott (c) mindkét végnél, a negyedik kövön (d) balra törött. A belső szegélysáv ugyanezen teljesen hiányzik, máshol (b) végig roncsolt, vagy csak kisebb darabon van meg (c). Az ívhat durván faragott, hátrafelé néhol (b-c) feltüremlik. A hátoldal függélyes, durván nagyolt (a-b), eltérő kővastagságnál törött (c) vagy ferde, mállottas (d). A díszítményekből minden sávban kétkét egység jelenik meg. Az egyező díszű kövek elülső oldalán három- és ötujjú palmetták váltakoznak egymással. Gyűrűtlen töveik rövid indaívekkel kapcsolódnak össze. A kővégek a háromujjú palmetták közepénél húzódnak. A törött végnél a forma folytatódik, itt egy díszítő egység feltehetően hiányzik. A hármas palmetták, szélesen szétterülve, majdnem a szegélysávig nyúlnak, az ötujjú palmetták számára felfelé ívesen szűkülő mezőt határolva. Az utóbbiak két alsó ujja tőből különválik a többitől. Ez az ujjpár legörbülő, a mások három felnyúló. A középső a hármas palmetták végének vonaláig, a másik kettő ugyanezek oldaláig tart. A vájatolás egyszerű. A középső ujj mindenütt elkülönül, az egymással szomszédos szélsők vájata az összefűző inda-részen át egybefügg. Az ötujjú palmetták közbülső és szélső ujjainak vájata az inda-részen egy darabig párhuzamosan fut, majd egyesül. A sarki szegélysáv és a belső oldal díszítménye két kövön helyenként (b), illetve nagyobbrészt (c) roncsolt. E dísz különváló egységekből áll. A motívum négy átlós, háromujjú félpalmettából formált négyszög. A félpalmetták kis, ívnégyszög alakú középső mélyedésből nőnek ki forgósán, jobbfelé ujjasodva. Az ujjak egyszerű vájatai az ívnégyszög megfelelő sarka-