Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

RÉVÉSZ Emese: SZÉKELY BERTALAN KULTUSZA

84. Balogh Rudolf: Heroldok viszik az elhunyt mester palettáját és kitüntetéseit, 1910 / Herolde tragen die Palette und die Auszeichnungen des verstorbenen Meisters. 1910 dánya, ma is a Székely Bertalan Emlékház ereklyetárgyai között található. A rajztanárok körében megindul az atyamesterré választott festő szakralizálása. A Rajzoktatás különszáma számos képmelléklettel és változatos írásokkal rója le kegyeletét a Mester előtt, akiben a rajztanár-társadalom „a művészeti peadagogia legnagyobb lángelméjét és hitvallásának megteremtő apostolát"

4, tiszteli. A különszám közli Székely időskori fényképét, a Mohácsi vész reprodukcióját és Székely Árpád rajza nyomán a temetés miatt aktuálissá vált szadai műterem és lakóház képét. A gyász allegóriáját Rakssányi Dezső, Székely mesteriskolás tanítványa, maga is történeti festő

4S

, rajzolja meg a folyóirat alkalmi mellékleteként. Ezen a gyászolók hármas csoportja - Hungária két mellékalakkal a szemtanúk által leírt és a fotókon is megjelenő diadaloszlop tövében jelenik meg.

40 A megemlékezés és kegyelet elemér emlékein túl egyedül a Rajztanárok Egyesülete lép lel távlati programmal Székely emlékének ápolására: „az ő emléke tőlünk cselekvést kíván" - hangzik el a felhívás.'

0 A Rajztanárok Egyesületének Országos választmánya szeptemberi ülésén támogatja egy adatgyűjtő-bizottság megalakulását.

51 Ennek feladata egy tervezett részletes életrajz adatainak felkutatása, intetjük készítése volt tanítványokkal, Székely tanítási módszerének rekonstruálása, korrektúráinak, vázlatainak összegyűjtése és feldolgozása. A Művészet, Körösfői nyomán, szintén közöl egy gyász-allegóriát." A földre roskadó szárnyas géniusz a Nagy Sándor tervezte, Fogadalom címen ismert szőnyeg ideák előtt leboruló nőalakjának rokonaA Arra, hogy a párhuzam több mint formai, Körösfői szadai gyászbeszédének egy mondata utal, mely szerint Székely „a szépség apostola, aki hirdeti az igét tanítványainak"'

4

. Székely Bertalan végakarata, miszerint a szadai temetőbe helyezzék örök nyugalomba, szándékos tüntetés a korszak reprezentatív, gyakran önünneplésbe fulladó dísztemetései ellen. A kontrasztot a közelmúlt nagy művésztemetéseivel (Munkácsy, Lötz, Zichy és ugyanezen év májusában Mikszáth Kálmán) a kortársak is kiemelik: „Nem vágyott abba a temetőbe, hol igazi nagyok és a múló, üres nagyság, a hivalkodó gazdagság nyernek egyaránt fényes emlékkövet; csak egy szerény falusi temető hantjai alatt kért nyugvóhelyet..."" Schauschek Árpád pontos látleletét adja a szadai temetésnek:

1

'

1 kívülállásának dacos vállalása morális példaképpé emeli Székelyt hódolói előtt. A kivonulás utolsó tüntető gesztusa székely származásának, protestáns puritanizmusának, nyakas önérzetének. A hálátlanul szerény szertartás a végső vádpont közönyös korával szemben. A Székellyel szemben mindmáig meghatározó lelkiismeretfurdalás, röstelkedés, szégyenérzet, kiengesztelésének örökös kényszere már a kortárs búcsúszavak közé is némi disszonanciát csal. Ez a demonstratív szecesszió, a reprezentatív temetés visszautasítása, egy szerény falusi végtisztesség vállalása a búcsúzók körét is beszűkíti. Székely nem válik a „nemzet nagy halottjává." A temetés alaphangját a bőszoknyás, színes fejkendős szadai lányok adják meg: „Őt a magyar nép temette el" - emeli ki KörösfőiKriesch Aladár búcsúbeszéde."

7 Székely végső útján ahogy késői művészi törekvéseiben is - a „tiszta forráshoz" fordul. így válnak örökségének letéteményeseivé az ő művészi teljesítményéről mit sem tudó szadaiak. Erkölcsi romlatlanságuk, gyermeki tisztaságuk viszont egyedül őket predesztinálja a befogadásra. Székelyt és Szadát, a művészt és a népet - Körösfői interpretációjában - transzcendens kötelék fűzi össze: ők vették át tőlünk a halottat, oly méltósággal és komolysággal, mely kétségtelenül bizonyította, hogy ismerik a reájuk bízott drága kincs és megbecsülhetetlen örökség értékét. Vájjon földi ember parancsára cselekedtek-e így?"'

s 85. Rakssányi Dezső: A szadai sírnál, 1910 / Am Grab in Szada, 1910