Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ

a szadai korszakban is kedvelt témája, mivel jó alkalmat ad a festőnek a fényproblémák, illetve a fény-árnyék kontraszthatások vizsgálatára. A szadai korszakban gyakoribbak a közeli képkivágatok, de találunk távlati, perspektivikus kompozíciókat is, amelyeken a horizont nyitott, a táj távlatból szemlélt, s ezeken általában nagyobb hangsúlyt kapnak a sötét-világos egységes színfoltok, ezúttal világos-pasztell színharmóniákkal, éreztetve a napsütés erejét és derűs hangulatot sugározva (kat. sz.: 185. és 51. kép). A hangulatfestés mestereként ismert Székely különösen kedvelte az alkonyati, a lemenő nap fényében színpompás ruhába öltözött égboltot (kat. sz.: 144. és kat. sz.: 182.). A szadai képek között nagy létszámban találunk felhőtanulmányokat, amelyek kitűnő lehetőséget kínáltak a szín-fény-tónus problémák tanulmányozására (52. kép). Szemléletesen ír erről Lándor Tivadar Székely életművéről szóló tanulmányában: „...őt a táj festésben is elsősorban azok a szín- és formajelenségek érdekelték, amelyek a legkevésbé ellenőrizhetők, mert a legmúlékonyabbak, legillanóbbak, pillanatról pillanatra változók, s amelyeket még az úgynevezett impresszionisták » sem tanulmányoztak és rögzítettek meg képeiken igazi gazdagságukban. A felhő az élettelen természet kaméleonja. ...A felhő a legérzékenyebb tükör is, mely környezetének s az alatta elterülő tájnak reflexeitől színét, vagy legalábbis színeinek árnyalatait változtatja. Épp ezért a felhő színek és tónusok leggazdagabb forrása, valóságos kincsesbányája. Nem véletlen, hogy Székely épp arra vetette magát, aminek nehézségei elől legtöbben kitértek, vagy pedig a természet szépségének és gazdagságának nyomába se jutottak."

133 Kétségtelen, hogy a kortárs és jó barát Lötz Károlyon kívül kevés festőről tudunk - érintett korszakunkban -, aki annyi felhőtanulmányt festett volna, mint ő. Székely Bertalan tájképeit áttekintve érthetetlennek tűnnek a konzervativizmusára vonatkozó szemrehányások, amelyeket - főként a két világháború közötti szakíróktól kapott. Felületesség és értetlenség tűnik ki azokból az írásokból, amelyek a francia impresszioniz51. Székely Bertalan: Erdős táj, 1890-es évek. / Waldlandschaft, 1890er Jahre. 52. Székek- Bertalan: Etihötanulmány, 1880-as évek. / Wolkcnstudic, 1880er Jahre. must - Manet, Monet művészi világát - kérik tőle számon. Székely Bertalan mindent tudott a tájképfestészetről, amit külföldi kollégái tudtak, és jóval többet, mint sok magyar kortársa. Romantikus stílusban festett, amikor úgy érezte, hogy érzelmi gazdagságát leginkább ezen a nyelven tudja tolmácsolni, festett és rajzolt megkapó realista szemléletű pillanatképeket, ismerte a plein air festés minden fortélyát, és egy-egy képén az impresszionizmusig közelített. Teljesen nyitott volt a korszak új irányzatai felé, de művészi fantáziájának sokoldalúsága, a téma szellemi feldolgozásának igénye nem kötötte le csupán a látványfestészet mellé. A látvány egyszerű, transzformáció nélküli visszaadását naturalizmusnak nevezte, és így ír róla: „A legelemibb és legegyszerűbb... a naturalizmus, amely a képben semmi aesthetikai alapnézetet - legalább öntudatosan - nem alkalmazván, egyszerűen a természet utánzására szorítkozik. Magasabb minden tekintetben a realizmus, amely a természetből csak azt utánozza, ami a gondolat előállítására, valósítására, (realizálására) és lehetővé tételére szükséges, - tehát elvonás és öntudatos választás."

134 Az idézetből világosan kiderül, hogy Székely realizmuson nem a szóval jelzett stílusirányzatot, hanem a művész szellemi átalakító munkáját értette, mert ő a természeti látvány visszaadásában is a művészi ihletettségét, a szellemi, érzelmi többletet tartotta fontosnak, ezt követelte meg tanítványaitól és önmagától egyaránt. A VALLÁSOS TÉMA A szakrális téma Székely életművében - a portréhoz hasonlóan - minden alkotóperiódusban megjelenik, de különböző műfaji elosztásban és lényeges stílusbeli eltéréseket mutatva. A téma megtalálható az alkotópálya kezdeti szakaszában, majd az 1870-es évektől meginduló falképfestészeti munkák folyamán is. Ennek kísérőjelensége a megszámlálhatatlan mennyiségű grafikai vázlat, amelynek jelentős része az egyházi téma körébe sorolható. Jelen fejezetünk az oltárképfestésze-