Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ
41. Székely Bertalan: Nő rózsák között (Nő rózsalugasban). I Frau zwischen Rosen (Frau in Rosenlaube). megihlette Gyöngyösi Istvánt, Arany Jánost és Petőfi Sándort is (kat. sz: 118.). Székely zsánerképfestészete különleges helyet foglal el a műfaj magyarországi történetében. Munkáinak magas művészi színvonala és valódi érzelmeket tolmácsoló kifejezőkészsége által európai rangra emelkedett a magyar életképfestészet. Képeinek szemlélete, művészetfelfogása némely mű esetében a német romantikához, leginkább Anselm Feuerbach művészetéhez kapcsolható. STÍLUSPLURALIZMUS TÁJ KÉPFESTÉSZETÉBEN Székely Bertalan életművén belül a tájkép az a műfaj, ahol a legerőteljesebben érvényesül a művész új stílusirányzatok iránti nyitottsága, fogékonysága. Míg táblaképfestészetének egyéb műfajaiban csak szórványosan vannak eltérések a jobbára romantikus iránytól, tájképfestészete periodikusan és nagyobb egységekben mutatja a szemléletváltást, s e szerint stilárisan három nagy egységre osztható. A korai, főként grafikában jelentkező és az Ifjúkori naplóban található művek friss, realista szemléletűek. Az 1850-es évek végén, majd a hatvanas évek folyamán keletkezett tájképei a romantika jegyeit viselik, míg az 1880 utániakat - és tegyük hozzá, számukat tekintve ez a csoport a legjelentősebb - az új természetszemlélet, ezen belül a realizmus és a plein air hatja át. Székely tájképfestészete szemléletesen tükrözi azokat a tendenciákat, amelyek az európai és ezen belül a magyar táj festészetet is jellemzik. A század második felében a műfaj magyarországi palettája igen változatos arculatot mutat. A heroikus, idealizált tájkép típusát id. Markó Károly képviseli, míg az 1860-as évektől kezdődően induló ifjú generáció - id. Markó Károly fiai közül elsősorban Markó András, valamint Brodszky Sándor és Lötz Károly - a táj hangulatát egyedüli módon érzékeltető, romantikus irányzatot honosítják meg. Ligeti Antal, ifj. Markó Károly, Markó Ferenc, Molnár József, Keleti Gusztáv a romantikának a klasszicizmussal kevert, konzervatívabb változatát képviselik. Az igazi változást az 1870-es évektől kezdődően Paál László és Munkácsy Mihály hozzák realista szemléletű műveikkel, valamint Szinyei Merse Pál, akinek impresszionista főműve, a Majális és néhány hasonló stílusban készült vázlata új irányt szab a magyar tájképfestészet későbbi alakulásának. Az új természetszemléletet képviselő nemzedék népszerű és rangos műfajjá tette a tájképet, megváltoztatva ezzel a műfajok hierarchiáját. li7 Különösen érvényes ez a század utolsó évtizedére, amikor a tájkép jelentősége, népszerűsége a szolnoki, majd a nagybányai művésztelepek megalakulásával tovább erősödik, háttérbe szorítva vagy legalábbis egyenrangúvá válva a korábban vezető műfajjal, az ekkor már csaknem kizárólag az állami reprezentációt szolgáló történelmi tárgyú táblaképfestészettel. Az 1850-es évek végén, Székely pályájának indulásakor, a tájképben uralkodó irányzat az idealizáló, heroikus, majd a klasszicizáló romantika elemeit alkalmazó táj festészet. Éppen ezért meglepő és egyedülálló az a friss realista szemlélet, amely Székely egészen korai műveit jellemzi. Ezek a túlnyomórészben akvarellek és rajzvázlatok, amelyek az Ifjúkon nap/óban találhatóak, tanulmányainak kényszerű megszakításakor, 1857-58-ban készültek erdélyi tartózkodása során, mivel a nagyrészt kék papírra rajzolt táj vázlatokon többek között a „Szeben", „Törcsvár Brassó mellett 1 ' felira42. Székely Bertalan: Téglaégetők, 1857. / Zicgelbrenner, 18D7.
