Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - PRÉKOPA Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége

rán. Ennek az állításnak ellentmondani látszik az Andrássy-ebédlő berendezése, holott a legnagyobb számú tárgyegyüttes, a kerámiák esetében Rippl-Rónai csak dekort, azaz felületdíszítést tervezett. A bútorok és az üvegek viszont éppen azokat a Rippl számára kritikus műfajokat képviselik, amelyek esetében a legnemesebb szándékkal, az esztétikumra való hivatkozással sem lehet „felülemelkedni" a funkcionalitás elemi követelményein. A bútorok és az üvegek azért válhattak a kritika céltábláivá, mert egyértelmű bizonyítékai annak, hogy Rippl látásmódja nem a konstruktőr iparművészé, hanem par excellence festői: globális látványban, festői kompozícióban gondolkodik. Az Andrássy-ebédlő beillene ugyan az egységes elvek szerint komponált szecessziós intérieurök sorába, de azok funkcionalitásával szemben ez jellemző módon a látvány szintjén létező, „dekoratív együttes". Az asztal főnézete az oldalnézet, a tálalók veretdísze és szerkezeti tagolása két dimenzióra redukált, a tálalókon sorakozó üvegek együttese pedig tulajdonképpen a bútorok díszítéséhez tartozik, az egységes látvány alárendelt része. Az iparművészeti tevékenység motívumai és hazai közönsége Rippl-Rónai iparművészeti munkásságának elemzéséhez ismernünk kell azokat a szempontokat, amelyek felkeltették érdeklődését a „dekoratív művészetek" iránt. Keleti Gusztávhoz 1893-ban írott levele az érvényesülést kereső pályakezdő stílustörténeti jelentőségű megállapítását tartalmazza: „az utolsó évtized nem képeket pretendál, (...) hanem a decorativ irányú művészetet".

10 További, igen gyakorlati érv az eladhatóság, illetve az alapanyagok viszonylag olcsó ára. Emlékezéseiben tréfásan meg is jegyzi, hogy iparművészeti munkásságának elindulásához indirekt módon a „festék- és rámakereskedők" is hozzásegítették olyan módon, hogy felmondták a hitelt, ő pedig - festőanyagok híján - az art appliquével kezdett foglalkozni." Fontos szerepet játszhatott az a felismerés is, hogy a festészet mellett művelt további műfajok újabb kiállítási lehetőségeket nyithatnak meg előtte. Ezt talán Maillol példája is igazolhatta számára, hiszen le is írja, hogyan próbált a szalonokról kizsűrizett festőbarátja iparművészeti alkotásokkal bejutni a kiállításokra.

12 Maillol azután olyannyira ráérzett a dolog ízére, hogy az iparművészet elkötelezettjeként biztatta a dekorativitás iránt különös érzéket tulajdonító Rippl-Rónait a tapisszériák tervezésére. Ez az ösztönzés azonban nem lett volna elegendő, ha Rippl maga nem tanúsít érdeklődést az iparművészet iránt, és nem tekinti kihívásnak a festészeten kívül eső területek meghódítását. Különösen azért, mert a „dekoratív művészetekre" szemlátomást nem tartotta érvényesnek az „egyénileg megállapított stílus"

13 igen szigorú szabályait, s így érezhető felszabadultsággal, könnyed és spontán módon nyúlt festői stílusától akár tematikai, akár formai szempontból távolabb álló motívumokhoz is - egy-egy jellemző példa a Krisztus születése és halála, illetve az Ernst Múzeum üvegablaka. Amikor Rippl-Rónai Magyarországon bemutatta a Párizsban készült hímzett munkáit, nem sokkal később pedig az Andrássy-ebédlő tárgyait, azokat a hazai közönség idegennek érezte; a művek keletkezésük idejének vizuális kultúrájában még - ha rövid ideig is - anakronizmusnak számítottak. Az ízlést meghatározó általános szempontok átalakulása hamarosan, egy évtizednél is rövidebb idő leforgása alatt megtörtént,

14 Rippl iparművészeti alkotásainak hazai fogadtatása azonban még éppen egybehangzó és teljes értetlenséget tükrözött. A kritikában nehéz elkülöníteni a jogos kifogásokat az ösztönös ellenérzés megnyilvánulásaitól, különösen mivel az indokolt bírálat is elfogult érvelésen belül merült fel; ráadásul a kortársak túl iskolás értelemben vett anyagszerűséget kértek számon Rippl-Rónai alkotásain. Itthon még az esztétikai bizonytalanságokból fakadó terminológiai problémák tisztázása volt folyamatban, amint ezt az iparművészet elkötelezett mecénása, Andrássy Tivadar által 1897-ben meghirdetett pályázat története is tanúsítja: a zsűri a beérkezett művek nagyobb részét visszautasította azzal az indoklással, hogy azokban a művészet nem uralkodik az ipar felett. Magyarázatképpen utólag közzétettek egy fél oldalas definíciót, amely szerintük pontosítja, valójában sokkal inkább bonyolítja az alkalmazott művészet fogalmát.

15 Györgyi Kálmán e pályázat kapcsán írta a kor művészeti gondolkodásáról: „a mi nagy közönségünk (...) nagy része még mindig csak azt tartja művésznek, aki rámás képeket fest vagy szobrokat farag. Az iparművészetnél pedig éppen nem tudja, hogy hol van határa az iparnak s hol keresse ott a művészetet. De sokan egyáltalában tagadják, hogy a művészetnek valami köze legyen az iparhoz, s csodálatos, hogy ennek a fölfogásnak még képzőművészeink körében is van hivője."

16 Anyagszerűség, iparosok és iparművészek Mivel tárgyainak felépítése mindvégig egy sajátos, eredendően festői látásmód logikáját követte, Rippl-Rónait a szó hagyományos és teljes értelmében nem tekinthetjük iparművésznek, akkor sem, ha iparművészeti alkotásai a magyar művészet történetének vitathatatlanul fontos fejezetét alkotják. Nem ismerte eléggé az anyagok tulajdonságait és a különféle kézműves technikák lehetőségeit, így brilliáns ötletei vagy tervben maradtak, vagy csak komoly - a tárgyak esztétikai értékét jelentősen csökkentő - változtatások árán kerülhettek kivitelezésre. Kuriózum értékű darabokat tervezett - a szó legnemesebb értelmében. A probléma csak az volt, hogy ő ezeket használati tárgyaknak vélte. Valójában üvegterveit az általa elképzelt módon csak a kor egyik legvirtuózabb mestere, Friedrich Zitzmann tudta megvalósítani,

17 az Andrássy-ebédlő asztala pedig azért állt meg a lábán és bírta el a terítékek súlyát is, mert Thék Endre a szívén viselte annak kivitelezhetőségét. A megvalósítás szempontjából problémamentes munkái azok voltak, amelyek nem szorultak konstrukciós jellegű tervezésre, ezért nem is kísérte vita a kivitelezésüket - különösen ha arra gondolunk, hogy tapisszériáinak többségét a szelíd és alkalmazkodó Lazarine készítette.

18 Ha nem is konkrét utalásként, de ez is felsejlik a megértő együttműködést