Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - PRÉKOPA Ágnes: Rippl-Rónai József iparművészeti tevékenysége

példázó kijelentés mögött: „majdnem össze kell házasodni az artistának az ártizánnal..."

19 Rippl-Rónai személye és munkássága a képzőművészet és a hazánkban esztétikailag éppen legitimálódó, egyre tudatosabban formálódó iparművészet között tölthette volna be a híd szerepét - törekvései azonban nem járhattak sikerrel, hiszen még festészetét sem sikerült idehaza elfogadtatnia, amikor már a terveit kivitelező kézművesekkel is konfliktusba került. A mesterek szempontjait nem is próbálta megérteni, az anyagok viselkedésével és megmunkálhatóságával kapcsolatos megjegyzéseiket minden jel szerint fantáziátlanságról és szakmai inkompetenciáról tanúskodó kifogásnak tartotta. A Párizsból jött, iparművészetként megelőzőleg csupán tapisszériákat és brodériákat készítő festő a viták során túlságosan is éreztette a tervező művész fölényét a kivitelező art/san-okkal, akikkel szemben munkáit „védelmezni" kellett, mert azok „minduntalan elrontani akarták".

20 Ez a fensőbbségtudat számos levelében is megfogalmazódik: „megtanítottam őket [ti. a munkásokat] gondolkozni...",

21 stb. AThékkel folytatott nyilvános polémia során dokumentált egyéb megjegyzéseit utólagos szépítéssel és mentegetőzéssel kellett korrigálnia, hirtelen felindulásnak feltüntetve meglehetősen lekezelő hangú kijelentéseit, amelyek azokat a művészi igényt szem előtt tartó, önállóan tervező, elismert mestereket is sértették, akiket először neveztek magyarul iparművésznek, és akik az art appliqué hazai népszerűsítésén munkálkodtak - legjobb tudásuk szerint -, akárcsak a grand art oldaláról egyedül közelítő festőművész. Rippl-Rónai tehát azért maradhatott magára iparművészeti munkásságában,

22 mert nem ismerte föl, hogy az anyagok által diktált kikerülhetetlen szempontok figyelembevétele nem az esztétikai minőség csökkenéséhez vezet, hanem további lehetőségek előtt nyitja meg az utat. Az anyagszerűségre hivatkozó iparosokat és iparművészeket sorra megbántva, az art appliqué területén emberileg is magára maradt. Különös paradoxonként saját iparművészeti munkáinak jelentőségét éppen azok „czélszerűségében", „műipari szükségében" látta.

23 Műveit újításként kívánta elfogadtatni, általa meggyőzőnek hitt érvekkel próbálva igazolni alkotásai gyakorlati használhatóságát, okfejtései azonban tudtán kívül - éppen felkészültségének hiányosságait bizonyították. Tárgyai találmány volta mellett mégis éppen ugyanazzal a makacssággal tartott ki, amellyel festészetében az egyéni stílus mindenáron való megteremtéséhez ragaszkodott.

24 Mivel nem foglalkozott annyit a historikus műfajokkal, mint Maillol vagy más kortársai, a történeti anyag sem győzhette meg arról, hogy nem pusztán a szigorú értelemben vett használhatóság legitimálja az iparművészeti tárgyakat, s ezért bátran felvállalhatja azok egyedüli rendeltetéseként (egy későbbi kor terminusával: a tárgyak funkciójaként) a dekorativitást. Az anyagszerűséggel és a funkcióval kapcsolatos problémák felismerésére és a belőlük fakadó konzekvenciák levonására sohasem került sor, Rippl-Rónai ugyanis nem állt baráti kapcsolatban iparművészekkel (sem külföldön, sem itthon) -, csak olyan festőkkel, akik iparművészettel is foglalkoztak. A kritikákban elhangzottak valóban megszívlelendő észrevételek is, de nem sok esélye volt annak, hogy felfigyeljen rájuk, a műveiről alkotott vélemények ugyanis általában végletesen elfogultak voltak: eleinte - mint erről már korábban is szó volt - teljes meg nem értésről tanúskodtak,

25 később pedig az „első egyetlen" magyar iparművészként magasztalták.

26 Mint tudjuk, Rippl-Rónai nem szívesen ismerte el, hogy kortársainak művészi hatása befolyásolhatta az ő egyéni stílusának alakulását

27 - az iparművészet terén sem volt más a helyzet. Tulajdon művész barátai, köztük a Nabik iparművészeti tevékenységére is csupán futólag utalt Emlékezéseiben,

28 de még ebben a rövid említésben is bagatellizálta munkásságukat - mintha attól tartott volna, hogy a részletesebb leírás beárnyékolhatja az ő személyes eredetiségét. (Holott azért is lett volna érdemes kitérnie a művekre és az eseményekre, mert például Maurice Denis és Siegfried Bing - a koncepció egységéhez ragaszkodó művész és a változtatni akaró megrendelő - konfliktusa olyasfajta meg nem értésből fakadt, amilyenben neki is többször volt része...

29

) II. A „DEKORATÍV MŰVEK" TEMATIKUS CSOPORTJAI Rippl-Rónai iparművészeti ceuvre-je a visszatérő motívumok alapján műfajok feletti tematikus csoportokra bontható. Ezek megjelenésük kronológiája szerint kerülnek az alábbiakban elemzésre, a sort pedig a stilizált virágmotívumok változataiból alkotott, tisztán ornamentális jellegű csoport zárja. Aktok - Rippl „fürdőzöl" Ami a motívumválasztást illeti, az Ideálizmus és reálizmus (1. kép) allegorikus jellegű csoportja, az aranykor gondolatköréhez kapcsolható aktkompozíció nyilvánvalóan magán viseli a festő nagy példaképei közül Puvis de Chavannes, Gauguin, s leginkább talán Cézanne hatását.

30 Elmondhatjuk, hogy ebben a műben Rippl megalkotta saját „fürdőzők", számos kortársához, sőt, legközvetlenebb művész barátjához, Maillolhoz hasonlóan. A jelenet ütköztetése a paraszti munkát végző tenyeres-talpas, öregecske emberpárral, ahol a kompozíció szembeötlően hangsúlyos részlete a nézőnek háttal álló tehén fara, mint reálizmus - nem más ez, mint a Rippl jellemzésekor méltatott „un humour tout à fait savoureux", olyan, buffonikus elemektől sem idegenkedő, egészséges humor, amely távol állt ugyan a Nabik szemléletétől, de azok is jól értették és értékelték.

31 Rippl-Rónai egyénisége és jóízű humora magával ragadta a Nabikat, szemléletes - művészeten kívüli, de attól teljességgel nem függetleníthető - példa erre a Natanson által leírt emlékezetes magyar va32 csora. A népi életkép témájának kiválasztására bizonyára megerősítően hatottak a pont-aveniak bretonnerie-jelenetei.

33 Az ábrázolás egyébként a „fáradságos testi munka" kategóriájához tartozó „kerettéma" egyik rep-