Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - GERGELY Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott „pöttyös" korszaka
GERGELY MARIANN R. Jppl-Rónai József gazdag életművéről jelentős a fellelhető szakirodalom. Egykorú és utólagos méltatások sokasága foglalkozik művészetének különböző aspektusaival. A párizsi évek alatt íródott és a hazatérést közvetlenül követő időszakban megjelent elmarasztaló megnyilvánulásoktól eltekintve munkásságát többnyire elismerően értékelik. Alkotó periódusainak megítélésében eltérő vélemények fogalmazódtak meg, de a teljes életmű összegzésekor a végső konklúzió legtöbbször az, hogy személyében a 20. századi magyar képzőművészet első modern festőjét tisztelhetjük. 2 Művészi szándékait sokan sokféleképpen interpretálták, motivációja lényegét azonban csak kevesen értették meg. Jelen írás arra vállalkozik, hogy az életmű korszakait egy konzekvens művészi szemlélet láncolataként elemezze. Rávilágítson arra a Rippl-Rónai munkásságában fellelhető, a századunkra jellemző korszakos tendenciára, amely a látvány képi megjelenítésének radikális tisztulási, absztrakciós folyamatát jelenti. Hangsúlyt adjon annak az álláspontnak, mely szerint Rippl-Rónai az első, s a korszakban az egyetlen olyan magyar művész, aki festészetében közel került az autonóm uizualitás önreflexiós kísérleteihez. Művészi habitusánál fogva idegenkedett az ideologikus megközelítésektől, kizárólag a festészet műfaji sajátszerűségéből adódó formai kérdések foglalkoztatták. Fülep Lajos gondolatát kölcsönvéve, a tehetsége és intellektusa közötti diszharmónia, 3 valamint a korabeli szakmai meg nem értés és félreértés visszahúzó mechanizmusai vezettek e nagyívű folyamat megtöréséhez. Rippl-Rónai kortársai közül a legtöbben a századforduló francia képzőművészeti törekvéseiből merítő új festői látásmód hazai adaptációját értékelték munkásságában. A Párizsban készült színredukciós képek sokkoló hatása után a kaposvári intérieurök bensőséges világa jóleső természetességgel simult a művészeti befogadás elvárásaihoz. Az egykorú elemzések a formai újítások megemlítése mellett Rippl-Rónai atmoszférateremtő, karakterizáló készségét dicsérték elsősorban. 4 Fülep Lajos volt az első, aki felismerte Rippl-Rónai hazai fellépésének tényleges művészettörténeti jelentőségét. 1910es cikkében így írt: „Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egyszemélyben minden volt, ő volt a magyar piktúrának Cézanne-ja, Gauguinje, még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni, még Vuillard, Bonnard stb. is. O egymaga volt a reakció az Kései elégtétel RIPPL-RÓNAI JÓZSEF VITATOTT „PÖTTYÖS" KORSZAKA „Nem mondom, hogy nem jutott bele művészetébe egy s más, amit mástól tanult, talán kora levegőjéből (...) Akik ismertük, tudjuk, hogy teljesen független, mindenfelé befejezett egyéniség volt, nem tartozott senki máshoz és semmi máshoz. Külön tudta választani magát az egész világtól, bizonyos mértékig a hozzá legközelebb állóktól is. Egocentrikus volt, mert valóban ego volt. S az embernek ez a függetlensége a művész függetlensége is volt. " Schöpflin Aladár' akadémiával, s Nagybányával szemben, ő egymaga jelentette nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, melyről föntebb mondtam, hogy a naturalizmus hűhója mellett csöndben a legnagyobb meglepetéseket készítette elő. Bizony mondom, nincs senki az egész országban, aki annyit tett volna a művészetért, mint ő, még a többi valamennyi együttvéve sem. Ma már nincs egyedül és lehet hogy az új generáció meg fogja haladni, de ha ez megtörténik, részben az is az ő érdeme lesz." 5 Fülep lelkes szavai ugyanakkor mintha nem egy aktív pályatársról, hanem egy lezárt életművet maga mögött tudó mesterről szólnának. A cikk utolsó mondatában már a fiatalok továbblépéséről, új művészeti szerveződések lehetőségéről beszél. A változások hullámai ismét Franciaországból érkeztek. Az 1906 nyarán Nagybányára érkező Czóbel Béla a párizsi Vadak stílusával ismertette meg kortársait. A fiatalok a francia fővárost ostromolták, új példaképeket választottak, új formai ideálokhoz kötődtek, a modern művészet soron következő irányzatai teret követeltek maguknak. Rippl-Rónai ekkortájt kezdte festeni „kukoricás" festményeit. A fogadtatás ambivalens volt. A korszakban készült színes olajképeit elsősorban dekoratív nagyvonalúságukért és felszabadult elevenségükért dicsérték, s méltatják többnyire ma is. Kevesen ismerték fel legújabb kísérletében a modern képi kifejezés kereső próbálkozásait, amelyek a művészpálya franciaországi előzményeihez nyúlnak vissza. Németh Lajos szavaival: „...nála jelentkezett először a képi nyelv öntörvényűsége a maga kompromisszum nélküli tisztaságában." 6 Az elvont vizuális gondolkodás integrálódása a magyar kultúrába csak hosszú folyamat eredményeként, harcos művészek kitartó, magányos küzdelme árán valósulhatott meg. A bátorító visszajelzés hiánya és az intoleráns környezet azonban sokszor elbizonytalanodáshoz és megtorpanáshoz vezetett. Ez történt RipplRónai esetében is. Jóllehet pályája csúcsán anyagilag és erkölcsileg elismert alkotónak tudhatta magát, művészetével mégis magára maradt. A konzervatív kritika kikopott mellőle, de nem volt körülötte igazán értő szakmai közeg, amely az együttgondolkodás inspiratív erejével kitartó munkájában folyamatos támasza lehetett volna. Németh Lajos írja: „ Az a vizuális indítvány ugyanis, amely Rippl műveiben rejlett, alapjaiban, lényegében tért el mindattól, ami a magyar kultúra vizuális közegében egyáltalán felmerülhetett." 7 Az 1908-ban megalakult MIÉNK {Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) - Szinyei Merse Pál veze-