Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - GERGELY Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott „pöttyös" korszaka
tésével - többféle művészeti irányzat képviselőiből állt. ,.A tagok között ott szerepeltek a nagybányaiak, azonkívül egy haladóbb jellegű balszárny is, mely Rippl-Rónaiból, Fényesből, Vaszaryból és Kernstokból verbuválódott. Sokan voltak és sokfélék, nemsokára kitört köztük a torzsalkodás. Szinyei - ki ekkoriban már nem tett sokkal többet, mint hogy a kiszemelt tájképmotívumot nagy kultúrával és ízléssel festette -, valamint a természettől soha elszakadni nem akaró, sőt azzal az embert egybeölelő nagybányai csoport idegenkedve nézte Rippl-Rónai végső lépésekig elmenő síkszerű kompozícióit, Fényes Adolf ekkoriban készült ugyancsak a dekoratívság felé forduló paraszt-csendéleteit, Vaszary szenvedélyességét s főképp Kernstok stílusát, mely a deformáláshoz érkezett el. A MIÉNK három kiállítás után 1910-ben feloszlott. Az új, jóval homogénebb csoportosulásnak, a »Nyolcak«-nak, mely ugyanebben az évben megalakult, (1909-ben alakult. G. M.) Kernstok lett a vezére." 8 Passuth Krisztina írja: „...a MIÉNK-nek nincs semmilyen művészeti programja, s még kevésbé van valamilyen eszmei állásfoglalása az életről, a környező világról. A Japán (Japán Kávéház G. M.) ablakain keresztül hosszú órákon át figyelik a járókelőket, lerajzolják őket az asztalokra, s megbeszélik mindazt, amit láttak, de amikor esténként vagy az éjszaka folyamán szétosztanak, mindegyikük magára marad, s egyedül kell megbirkóznia problémáival." 9 Rippl-Rónai örömmel fogadta a fiatalság friss művészeti aktivitását. Nemzedéktársaival lényegében sosem rezonált, az ifjú művészek újító ambícióit közelebb érezte saját alkotói hitvallásához. Művészi tekintélyének tudatában, önzetlen segítőkészséggel fordult a legújabb kezdeményezések felé. 10 Emlékezéseiben így ír: „Egy azonban bizonyos: az, hogy van már művészgárdánk, amely át van hatva azoktól a művészi törekvésektől, melyeket én folyton hirdetek, és mindazokkal az új leszűrődésekkel, amelyek feltétlenül nyomot fognak hagyni a mi művészetünk történeti fejlődésében. Bízom ebben a társaságban, amely nagyobb részben a »Miénk-társaságból« vált ki, vagy annak intencióival szimpatizáló fiatal művészekből áll. Bízom bátorságukban, fiatalságukban."" AMIÉNK-ben kiéleződő szakmai ellentétek azt eredményezték, hogy a Nemzeti Szalon vezetősége 1909 tavaszától nem fogadta be a csoport tárlatait. 12 Bölöni György erdélyi vándorkiállítást szervezett a progresszív csoporttagok számára, s tisztelete jeléül meghívta a kiállítók közé Rippl-Rónait és Gulácsyt. 13 A későbbiekben azonban a Nyolcak művésztagsága nem szorgalmazta a párbeszédet a mesterrel. A Könyves Kálmán kiállítóhelyiségben szervezett Új képek című bemutatkozó tárlatukra már nem hívták meg. 14 Tételesen megfogalmazott művészi és társadalmi programok felé fordultak, s ennek szellemében körvonalazták vizuális propozícióikat. 15 Az ő horizontjukon Rippl-Rónai tevékenysége korszerűtlen festői gyakorlatnak tűnhetett. Nyilván Rippl-Rónai is nehezen tudta volna összeegyeztetni a normatív programbeszédeket a ténylegesen megvalósult alkotásaikkal. 16 Mégis rosszul esett neki a fiatalok elfordulása. A maga festői útját következetes, modern alkotói folyamatként élte meg, és tudatosan törekedett arra, hogy szinkronban maradjon kora művészeti kihívásaival. Valójában alkotótársak és érdemben reflektáló közeg nélkül. Elementáris tehetsége önmagában nem volt elég erős hajtóerő, hogy az értetlenségen átsegítse. Végül is belefáradt, és élete utolsó évtizedében egy könnyedebb művészi kifejezés felé fordult. Már a pályakezdéstől céltudatos művészi út vezetett idáig, melyet a tehetség sugallta ösztönös megérzések és tudatos választások sorozata vezérelt. Az eléje tárulkozó lehetséges művészeti irányok között úgy volt képes eligazodni, hogy egyben saját habitusából adódó természetes korlátaival is tisztában volt. Amikor kortársai még leginkább Münchenhez ragaszkodtak, ő felismerte, hogy Párizsban a helye. Tudatosan döntött a festői megjelenítésben a szűk eszközhasználat mellett. A lehető legegyszerűbben, stilizált formákkal, befoglaló körvonalakkal és redukált színskálával dolgozott a koncentrált ábrázolás érvényesítése érdekében. A látványból kiszűrt lényegi elemek képi átírása foglalkoztatta. A Nabisművészek felfedezték és maguk közé hívták. Sokat tanult és tapasztalt a körükben, hasznosította azokat a vizuális információkat, amelyek festői elgondolásait erősítették. Jól ismertek a Nabis közvetítette gauguini szintetizmus formai lecsapódásai, az „intim" tematika kompozíciós változatainak analógiái, a nagyvonalú dekorativitás és képalkotó összefogottság általánosan alkalmazott ismérvei. Tényleges eszmei közösséget azonban nem tudott vállalni velük. Távol állt tőle mindenfajta misztikus tartalmi utalás, pszichologizáló dekadencia vagy nosztalgikus múltba fordulás. 17 A saját útját járta, kizárólag a képi kifejezés lényegre törő érvényesítése foglalkoztatta. Megvolt a maga kidolgozott munkamódszere, s következetesen ahhoz tartotta magát. Az összefogott síkkomponálás iránti érzék az alkalmazott művészet tárgyszerűbb világába is elvezette. Maillol hívta fel a figyelmét arra, hogy munkáinak nagyvonalú megformáltsága a falikárpitok műfajában is érvényesülhetne. Szőnyegterveit francia élettársa, későbbi felesége, Lazarine kivitelezte. 18 Komplex látásmódját dicséri, hogy a századvég „Gesamtkunst" gondolkodását a legkifinomultabb formában tette magáévá. Különösen jó érzéke volt a különböző műfajú dolgok harmonikus komponálásához. Ez tette lehetővé, hogy a festményt a maga tárgyszerűségében, térben megjelenő színes foltegyüttesnek tekintse. Nem a dekoráló cél vezérelte, hanem az építészeti térben érvényesülő vizuális stílusegység alakításának a szándéka. Szorgalmazta az együttműködést a modern építészettel, ahol nagyméretű falsíkok állnak a festők rendelkezésére. Emlékezéseiben többször foglalkozik ezzel a kérdéssel Főleg a festészetemben vágytam a nagy területekre, melyeken éppen az én festésmódom volna a helyén. Hiszen éppen ez a festés az, mely a legkorszerűbb volna a monumentális épületek belsejében - ha persze a monumentális épületeket a kor szellemében építenék. (...) az új művészetnek nálunk is meg kell mutatnia »nagy aranyokra« való készültségét és hivatottságát, körülbelül ugyanazt, amit szerintem a franciáknál Puvis de Chavannes már dicsőségesen igazolt. Ennek azonban nem a festészetből és szobrászatból, hanem a térfoglalás művészetéből, az építészetből kell kiindulnia. (...) majd előjönnek velük a hozzájuk illő murális festés és a monumentális szobrászat új emberei." 19 Ezek a szecesszióban gyökerező, előremutató összművészeti elképzelések invenciózus közegben érle-