Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - SZINYEI MERSE Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal
festett, kétfigurás Kocsmában című képével 51 , annál sokkal újszerűbbnek érezzük: csendéletszerű intérieur jellege kissé zsúfoltnak tűnő, ám mégis rafináltan egyszerű vonalritmuson keresztül érvényesül. Nem csoda, hogy Geffroy múkritikus még 1899-ben is megdicsérte ezt a művét. Nem tudjuk, mikor kezdte, de 1892-93-ra bizonyosan szokásává lett, hogy lakonikus, tiszta kontúrrajzokon, enyhén stilizálva rögzítse környezetét és a körülötte zajló csendes, nyugalmas tevékenységeket, szituációkat (pl. Intérieur díványon ülő férfival (kat. sz.: 160.); Lazarin fon. A sokszor akvarellel színezett, dekoratív kis kompozíciók jó kiindulópontként szolgálhattak különféle lakásdíszítő hímzésekhez, falkárpitokhoz, de a litográfiákhoz is, melyeknek akkoriban bontakozott ki a valódi divatja. Rippl Emlékezéseiben azt írta, hogy amikor festőkellékeket árusító boltosok nem voltak hajlandók neki többé hitelezni, akkor tért rá igazán az ilyenfajta rajzolásra. Ez azonban csak részigazság: nála belső szükségszerűség és szerves fejlődés eredménye volt az a magától értetődő egyszerűség és tiszta szépségkeresés, mely ezekben az apró remekekben is megnyilvánul. Amikor övéitől távol, egy skóciai kastélyban vendégeskedve 1893 nyarán arról vallott apjának, hogy „boldogságom csak akkor lehet teljes, ha a perfectséget egészen a birtokomba kerítettem", és arról is biztosította őt, hogy igyekszik „a már rég megkezdett nagy munkát a legkeresztényiesebb módon a leghumanisztikusabban felfogni és azt türelemmel folytatni", 52 már készen volt a Krisztus születése és halála című falikárpit terve (kat. sz.: 209.). A hasonló felépítésű idealizmus és reálizmusnak pedig talán már elkezdődött a kivitelezése is az előkészítő rajzok (kat. sz.: 211.). alapján. Jóformán ez volt az egyetlen szimbolikus alkotása. Akár bonyolultabb falikárpitjainak, akár pedig az ornamentikának dominánsabb szerepet biztosító dekoratív terveken vagy elkészült munkákon mindvégig szerencsésen érvényesül a művész hajlama a síkszerű ábrázolásra. Ezentúl nemcsak figurális, intérieur vagy tájképi feljegyzéseket készített, hanem ornamentális motívumokat is gyűjtött. Kunffy Lajos jegyezte fel, hogy egyik közös otthoni vakációjukon „Rónait megihlették a kúszó töklevelek sárgakelyhű virágaikkal, ezekről festett dekoratív dolgokat." 53 Mindez azonban sosem válik nála szertelen szecesszióvá. Mint máskor, ezekben az években is készülnek hagyományos témájú olajfestményei, így például virágcsendéletek, köztük a számomra legszebb (15. kép). 54 „Szimfónia fehérben és rózsaszínben" lehetne a whistleri címe ennek a leheletfinom képnek. A virágok szépségét kiemelő kecses fehér porcelánvázák a legnagyobb szegénység idején is elmaradhatatlan díszei voltak otthonuknak: ez az intenzív érzelmi töltet emeli a magyar festő egy-két ilyen képét a nála sokkal híresebb Fantin-Latour, vagy Odilon Redon virágos vázái fölé. Rippl-Rónai számára az 1894-es év hozta meg végre művésztársai valódi megbecsülését. Ekkor állított ki először a Mars-mezei Szalon iparművészeti részlegében egy Lazarine által „hímzett képet", valamint a rajzok és pasztellek szekciójába került a Kuglizok és a Nő alkonyatkor. Bár festményei közül csak az Öreganyámat, (kat. sz.: 26.) fogadták el, 55 ez az egyetlen kép is elég volt ahhoz, hogy megalapozza hírnevét. A kritikusok versengve dicsérték - Jarry például az egész hatalmas kiállításból csupán Whistlerrel, Cottet-val és Rippl-Rónaival foglalkozott a La Revue Blanche-ban. Crevalier a Le Soirban így fejezte be elemzését: ,.Ez az erőteljes kép az öregség végtelen szomorúságának költészetéről énekel. Baudelaire az ő »kis öregasszonyaiban« nem szomorúbb és szívbemarkolóbb". Még a svéd sajtó is megemlékezett róla. 56 Akik pedig most nem fordítottak rá írásaikban különösebb figyelmet, Bingnél 1897-ben rendezett egyéni tárlatán, vagy az 1900-as párizsi világkiállításon viszontlátva rótták le tiszteletüket a kép és festője előtt. 57 A jó sajtóvisszhangnál is fontosabb volt azonban Rippl számára a művészkörök érdeklődése. Thadée Natanson, a La Revue Blanche egykori alapítója és igazgatója még idős korában is pontosan emlékezett arra, hogy milyen boldog meglepetéssel fedezték fel a képáradatban az ismeretlen nevű festő kitűnő alkotását. Hamarosan a személyes megismerkedésre is sor került a Nabis csoport egyik tisztelőjénél rendezett vacsorán. 58 Ettől kezdve gyakran összejártak és a franciák idős korukig egytől-egyig szeretettel emlegették a tagjaik közé kooptált „nabi hongrois"-t. Vuillard így emlékezett: „Rippl-Rónai neve csak kellemes emlékeket idéz fel lelkemben, barátság, jó kedv, mely megnyugtat, bájos mosoly. Őszinte lélek volt ő, büszkeség nélküli, minden malició12. Rippl-Rónai József: Hímző nők este. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria / Embroidering women in the evening. Budapest, Hungarian National Gallery
