Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

KATALÓGUS / CATALOGUE - A „fekete" korszak

43. Önarckép barna kalapban, 1897 (Önarckép; Kalapos önarckép) Self-portrait in a brown hat, 1897 Olaj, karton; 64x88 cm J. j.: felülről a harmadik festményen: 97 Rónai Felirat a hátoldalán: Spitzer Mancikának szívélyes üdvözlettel. Bpest. 1923. dec. 9. Rippl-Rónai. A kép hátoldalán a Merkur-palota és a Könyves Kálmán Szalon kiállítási cédulái. MNG ltsz.: 57.60 T Proveniencia: A kép ajánlása Spitzer Herman (a későbbi Szikszai Ármin) feleségének (?) szól. A MNG Szikszai Arminnétól vette meg a képet 1957-ben. Kiállítva: 1902 Rippl (nem azonosítható); 1906 Rippl (nem azonosítható); 1911 Rippl II. terem 13. (Önarckép); 1928 Rippl 218. (Kalapos önarckép); 1961 Rippl MNG 25. (Önarckép barna kalapban); 1965 Helsinki 89.; 1968 Tihany U.R.: 22.; 1977-78 MNG Rippl Rónai tiszteletére; 1984 Rippl Győr 1. R.: címlap; 1984 Rippl Miskolc 4.; 1986 Dijon 52.; 1988 Berlin 92.; 1989 MNG A művész a változó világban 13.; 1989 Prága 78.; 1989 Mannheim 44.; 1995-től MNG állandó kiállítás Irodalom: Magyar Szemle, 1906. február 8. R.: XVII1/6. címlap; Farkas Zoltán: Rippl-Rónai József kiállítása. Vasárnapi Újság, 1911. március 19., R.: 230.; Carpaccio: Három emlékkiállítás. Pesti Napló, 1928. december 16., 5.; Kat. 1961. Rippl MNG R.: 36.; Kat. 1968. Tihany R.: 22.; Genthon 1977. R.: 22.; Bernáth Aurél: Rippl kissé távolabbról nézve, Tükör, 1977. augusztus 28. R.: 23.; Szabadi 1978. R.: 24.; Plesznivy, Edit-Szinyei Merse, Anna: Autoportrait au chapeau brun. In: 1986 Dijon (kiállítási kat.), 52. R.: oldalszám nélkül; Szinyei Merse, Anna: Selbstbildnis mit braunem Hut. In: 1989 Mannheim (kiállítási kat.), 128. R.: 129.; Horváth 1995. 25. R.: 105. Rippl-Rónai ezen a képen párizsi korszakának csúcsán örökítette meg magát, abban az évben, amelyben nagyszámú kollekcióját a Bing Szalonban mutatta be - talán éppen ennek a kiállításnak a részlete szolgált háttérként a reprezentatív önarcképhez. A művész nem műtermében dolgozó festőként, hanem a nyilvánosság előtt szereplő világfiként ábrázolja magát, akinek jellegzetes megjelenését és viselkedését számos visszaemlékezés megőrizte. „Sötétbarna, megtermett legény volt, sűrűn sodorgatta tömött, feketés bajuszát. Kicsit nehézkesen viselkedett, de csak az elbillent fejjel, félénken elejtett első szavakig" - volt Mathanson első benyomása róla, de aztán közelebbről is megismerték őt, „ravasz, lapító éber tekintetét a sötét szem alján, mozdulatainál is hízelgőbb pillantását."

1 A képen látható eleganciáról, sőt keresetten egyéni öltözködési stílusáról az ekkoriban készült fényképek tanúskodnak, és Petrovics Elek évek múltán is így idézi fel alakját: „Amikor Párizsból hazakerült, talpig szürkében szeretett mutatkozni. Szürke volt a ruhája, szokatlanul széles karimájú kalapja, nyakkendője, kesztyűje, s a szürke együttest korán deresedő haja egészítette ki. Egész megjelenése választékos és kiszámított volt."

2 A festmény a „fekete" korszakot lezáró darabok közé tartozik, amelyen a homogén, sötét felületeket még erős kontúrok keretezik, de a barnásszürke