Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - A „fekete" korszak
6. (Somodoraszalói szegénytemető); Szabadi 1979. R.: 92.; Szabadi 1980. 305. R.: 290.; Bernáth 1981. 385. R.: 738.; Bernáth 1982. 207.; Keserű 1982. 32. R.: 9.; Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon. Budapest, 1985. 312. R.: 317.; Szabadi 1990. 77. R.: 80.; Genthon MTA MKCS-C-l-36/1333 1-2. Rippl-Rónai meghatározta e képének 1894-es készülési idejét és helyét, a Csongrád megyei Tőke falut. 1 Hogy párizsi tartózkodását megszakítva mi vihette őt ehhez a szerény mégis lélekbemarkoló motívumhoz, nem tudjuk. Mikor - nagyritkán - szembetalálkoztam e képpel, újra és újra meglepett, mennyivel kisebb, mint ahogy gondoltam rá: mindig megnő az emlékeimben. Gyakran megesik ez más olyan művek esetében is, amelyeknek művészi üzenete szinte szétfeszíti a rendelkezésre álló teret. Hihetetlen ökonómiát és alkotói fegyelmet sugároz e kép, melyen teljes a némaság, a hó fogságában tartja ezt az alföldi kis falut. Nemcsak az arra utaló sírkeresztek, de végül is mindez az igénytelen és szegényes motívum az örökkévalóság csendjébe zárt. A kép horizontális felezővonalában a házak sora nyújt némi távlatot, és az előttük lévő szalmakazlak okker színfoltjai helyezik a középvonalra a hangsúlyt. A havazást ígérő lilásszürke ég alatt a házak jelentéktelenek és könnyűek, mint ahogy az Alföldön távolról szemlélve magunk is tapasztalhatjuk: alig valóság. A nyugodt és kiegyensúlyozott, vízszintes színsíkokba belevágódnak a fekete keresztek és szürke törzsű fák. A keresztek alig hangsúlyozott dőlése, egyszerű formája és monoton ritmusuk, a fák ágainak arabeszkje részben a fehér hóba, részben a lilásszürke égbe vágódva megmozgatja a földöntúli és dermedt nyugalmat. Az erdő nevezzük így az előtérben álló csupasz fák sokaságát ábrázolására Rippl-Rónai közvetlen művészi környezetéből is idézhetők analógiák, hiszen ez a fantáziát messzi utakra csábító téma megkülönböztetett fontosságú a szimbolista művészetben. Ennek fényében különösen érdekes arra utalni, hogy talán nincs még egy kép RipplRónai ceuvre-jében, amelyen jobban lehetne szemléltetni tartózkodását a szimbolista kifejezéstől. Mert nézzük csak meg azt a pályát, amelyet e téma a Nabik körében befutott. Milyen néven nevezhetetlen tevékenységet hajt végre Kerr-Xavier Roussel víziószerű, lepelbe burkolt női figurája a misztikus, irracionális, félelmekkel bélelt erdőben? (1. kép) Mit, kinek és miért áldoznak Sérusier egy belső hangtól megittasodott leányfigurái a csupasz fatörzsek között? (2. kép) Maurice Denis zöld törzsű fái rejtekében lelkek kísértenek (3. kép). Rippl-Rónait nem vonzza az irracionális, nem kíván a fantáziánkra apellálni, azt ábrázolja, amit konkrétan láttatni akar. Csak olyan értelemben mutat túl az ábrázoláson, amilyen mértékben a művészi alkotás többet fejez ki a látványnál. Rippl-Rónai e csöndbe zárt, cselekmény nélküli képének dekoratív, izgalmat keltő hangsúlyai, a színek megrendültséget sugalló lírája érzelmeinkkel és hétköznapi logikával bejárható színtérre kalauzol minket. Más utat választ, mint idézett festő barátai, de semmiféle hiányérzetünk sem marad. B. M. 1 Malonyay 1906. 198. Ma Nagytőke. Az 1892-es évszám később kerülhetett a vakrámára (eredete bizonytalan).
