Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában

látta. Szintetikus művet hozott létre, mert noha a látvány élményének elsődlegessége szembeötlő, a formálás diszciplínáját érvényre tudta juttatni. Erezzük a rendezői elv szigorát: a művész még nem adta meg magát választott motívumának, maximálisan kézben tartja, uralkodik felette. Körülbelül az Andrássy-ebédlő befejezéséhez közeledve érlelődött meg Rippl-Rónaiban egyre konkrétabban a végleges hazatelepedés iránti vágy: „Szeretnék 10. Rippl-Rónai József: Keleti táj, 1899. Budapest. MNG I Oriental landscape, 1899. Budapest, Hungarian National Gallery már otthon lenni, sátorfámat felütni, de nincs, aki bátorítana"- írta Mednyánszky Lászlónak.

56 Ödön testvéréhez írt sorai még keserűbbek: „...sohase bizonytalankodtam a jövőben annyira, mint most - minden ferdén megy" - és a rövidesen fizikai és művészi értelemben egyaránt beteljesedő ábránd: „Az én ideálom (...) nem más, mint egy intimus otthon."

57 Még 1900 decemberében megnyílt a budapesti Royal Szállóban nagy kiállítása - Párizsba ezután már csak látogatóba ment. Vasutas öccséhez, Ödönhöz 58 telepedett le Somodoraszalóra, amely még a somogyi falvak között is a kisebbekhez tartozott. Ripplt azonban, alighogy megpihent, megcsapta a századforduló magyar falujának nyomasztó kisszerűsége. Nyugtalansága nem szűnik, nyáron már Belgiumban találjuk. Itt festi - stilárisan a legjobb párizsi időket, színeiben a jövőt sejtető - finom rajzú, érzéki varázsú női arcmását, a Cléo de Merode rokona című pasztellképét (kat. sz.: 45). Még egy futása van hátra. 1901 decemberében elhatározza, hogy Oroszországba telepszik,

59 mert a „moszkvaiak még a párizsiakon is túltesznek, pedig Párizsban ugyancsak nagyok a műbarátok".

60 Két hétig bírja ott. „Lóhalálában"

61 jön haza. Itthon megveszi első kaposvári házát, egyszer s mindenkorra letesz világhódító terveiről és immár elfogadva körülményeit, megnyugvásának bizonyítékaképpen elkezdődik életének legharmonikusabb alkotóperiódusa. AZ 1NTÉRIECIRÖK „Az én ideálom (...) egy intimus otthon" Feltűnő, hogy noha nem volt elméleti ember, Párizsból való hazatérte után 2-3 évvel, Rippl-Rónai megkísérli szavakba önteni új ars poeticáját. Valamiképpen önmaga számára is elfogadható ideológiát kellett találnia arra az engedményre, amelyet itthoni érvényesülése érdekében tett. Volt olyan művészi judíciuma, hogy pontosan tudja, új stílusa bizonyos értelemben visszalépést jelent. Tudatosan tesz tehát engedményt a könnyebben érthetőség kedvéért, a könnyebb befogadás érdekében, mert egyértelművé válik számára, hogy szűkebb hazáján kívül nem tud megkapaszkodni. Engednie kellett, noha mindig nagyon vigyázott arra, hogy őt csak Nyugat-Európához lehessen mérni. Erre intérieur-képei előtti „fekete", és utáni, „kukoricás" korszaka egyként bizonyítékot kínál. Itthoni elfogadtatása, 1906 után tudniillik már újra megteheti, hogy ne foglalkozzék túl sokat azzal, mit is várnak el tőle, és hogy vigyázó szemét Párizsra vesse. Kaposvárra való hazatelepedésétől, tehát 1902-től új útjának programszerűsége egyértelmű - tükröződjék ez most számokban is: 1900-ból egyetlen intérieurjét sem ismerjük, de évről évre egyre többet, míg - e korszakában az utolsó évből - 1906-ból már 45-öt.

62 Lássuk tehát az 1903-ban, illetve az 1904-ben megfogalmazott új ars poeticát: „...művészettel foglalkozó ember előbb legyen nemzetközi, mert ha ilyen, már eo ipso nemzeti is. Az azután már a dispositio dolga, hogy a művész hol találja meg inspiratioit (...) azt hisszük, hogy először is művészi megoldásokkal kell találkoznunk."

63 „A tehetségesebbek Párizst keresték föl és lehet mondani, hogy ezek csinálták meg a mai stylust (...) Hogyan lehetne elképzelni minden trádiczio nélkül ezt másként?! Csak ez után lehet reményleni nemzeties művészetet."

64 E sorokban noha általános alanyt használ, nyilvánvaló, hogy önmagáról beszél. Kulcsszava a „nemzeti művészet". Rippl-Rónai intérieur-korszakában asszimilációjának maximális lehetőségeit feszegeti, odáig megy, ameddig a modern művészetnek elkötelezett alkata és biztos - lényegében soha meg nem bicsakló - ízlése engedi. Ezekben az intérieurökben kiteljesedő periódusát a magyar művészet összképe, további sorsa és útja szempontjából korszakos jelentőségűnek látom. Valószínűleg ösztönösen felmérte, ha ő a párizsi stílusával jelentkezik itthon, e fekete, ösztövér, túlszublimált művekkel, tevékenysége legfeljebb bizarrságával, idegenségével hathat, de bebocsátást nem nyer. A területen kívüliség, a tizenöt éves harc azonban már felemésztette energiáit. Az intérieur-korszak képei vetítik elénk leginkább azt a Rippl-Rónait, aki felfüggesztette küzdelmét a stílusért, aki félretette a „felzárkózási" kényszereket és azt festette néhány évig, amiben a leginkább otthon érezhette magát és úgy, ahogy az természetes mondhatnánk vele született - művészi eszköztárából adódott. Ó ezt így fejezte ki: „Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat."

65 Tetszik vagy nem tetszik, de 1902 és 1907 között eltávolodott Nyugat-Európától és nagyon speciálisan magyar festővé vált. Ha nem törekszünk értékítéletünket kizárólagosan a nyugat-európai modellhez való viszonya latolgatásának függvényében