Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - Az útkeresés évei
nyen kiszerkeszthető, hogy az eredeti kép kb. 150x260 cm-es lehetett, s így az Rippl „munkácsys" korszaka főművének tekinthető. Mindazonáltal Rippl Emlékezéseiben nem szólt, a róla szóló szakirodalom pedig nem vett tudomást e különleges műről. Pedig a művész 1890 decemberében ezzel a képpel pályázott a Munkácsy-ösztöndíjra. 5 Rippl, talán Munkácsy bátorításával is, kétszer pályázta meg mesterének ösztöndíját, de 1888-ban Pataky László, 1890-ben pedig Halmi Artúr nyerte meg a díjat, sőt az 1890-es pályázat budapesti előzsűrizésekor, melynek során kiválasztották a három legérdemesebb, Munkácsynak kiküldendő festményt, Rippl képe egyetlen szavazatot sem kapott. Hogy később maga vágta volna darabokra a festményt - csábító, bár nem bizonyítható feltételezés, még akkor sem, ha Rippl maga írta emlékezéseiben, hogy a „Munkácsy-stílusban festett képeim, mint említettem, nekem már nem tetszettek akkor, s bizony, ha úgy visszakerülnének hozzám, túlságosan nem sajnálnám őket megsemmisíteni ma sem..." 7 1904-ben, amikorra már jócskán maga mögött hagyta mesterének stílusát, mindenesetre még egészben állította ki Szegeden 400 koronás áron a képet. 1890-ben ez a kép témájánál fogva eléggé újszerűnek számíthatott a Műcsarnok tárlatán. Az egyszerű párizsi munkáscsaládot, s a nékik gitározó utcai zenészlányt ábrázoló zsáner a városi proletárábrázolás egyik korai példája a magyar festészetben. Munkácsy szegényember-festészete, s különösen a Zálogház (1874) urbánus témájú kompozíciója után az igazi munkásábrázolás reprezentatív festészeti műfaját Feszty Árpád Bányászszerencsétlenség című képe teremti meg 1884ben. Feszty tragikus érzelmességű képe mellett Munkácsy híres Sztrájkja (1895) a későbbi proletárábrázolások pátoszát előlegezi. Feltűnő, hogy mindkettő szinte pontosan ugyanakkora méretű, mint Rippl-Rónai képe volt, ami Feszty és Munkácsy műveitől eltérően a maga szélsőséges érzelmességtől mentes, tárgyilagos realizmusával a művész későbbi korszakának jellegzetes emberábrázolását készítette elő. B. G.
