Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - KESERŰ Katalin: Műfajok és műtípusok Rippl-Rónai művészetében
tával azt szeretném kiemelni, hogy a fenti képkoncepció a műfaji megkülönböztetést ellehetetlenítette, hogy a kép mint kategória a műfaji, s a 20. század tágabb jelentésű típusfogalmai között önálló és meghatározó volt. TECHNIKAI MŰFAJOK I. Rippl-Rónai festő volt, de amikor képet alkotott, nem tett különbséget festmény, rajz vagy grafika között. A kép megtalálásához az első lépést mégis a festészetben tette meg, s ez a redukció volt. Ez azután lehetővé tette a hagyományos, festői képalkotó elemek mellett mások megjelenését is műveiben. Első jelentős festménye átmenet a portré, az életkép és az intérieur között. Ilyesmikkel volt dolga Munkácsynál is, mint akadémikus vagy szalonképekkel, de Ripplnek sikerült megfosztania ezt a képtípust minden feleslegtől. Előképe Manet festészetében kereshető. A Nő fehérpettyes ruhában (kat. sz.: 7.) vékonyan festett kép, háttere semleges, a figura sziluettszerű. Egyetlen nő van rajta, környezete alig jelzett. Akkora s olyan formátumú a vászon, hogy elférjen a teljes alak, de más semmi. Sőt, Rippl felfelé eltolta az alakot, ezáltal az alapsík megnövekedett az esetleges részletezésre helyet 3. Paul Gauguin: Imádkozó breton lány / Breton girl praying, 1894. WilliamstoLvn, Clark Art Institute adó háttér rovására. A nő azonban nem témája a képnek. Furcsa a mozdulata. A japán (Jtamaro vagy Kuniyoshi figurái ilyen S hajlásúak, s ez önmagában, különösebb cselekmény vagy elbeszélő motívumok nélkül is életet visz a képbe. Eletvonalként, életírásként értelmezi a szakirodalom. 25 Ez a whistleresen japános kép tehát anyagában, témájában, struktúrájában és motívumaiban redukálta az európai festészeti hagyományt, aminek eredményeképpen nyitottá vált más tradíciók felé. Majdnem üres terével, a szinte egy vonallal leírható témával, a fekete-fehérre redukált színvilággal a rajzhoz és a japán festészethez, ennek végtelen teret jelentő üres síkjához, modellálatlan sziluettfiguráihoz és a képeknek életet adó arabeszkjéhez közelített. A festmény így önálló világként épült fel, s ez akkor is jellemzi Rippl festészetét, amikor - „kukoricás" korszakában - vastag és színes színfoltokkal, sok motívummal dolgozik, mint egykor Munkácsynál, de teljesen másként. Kortársai (Vuillard, Bonnard) hasonló ecsetkezelése mellett ekkor is hagyatkozott másik műfajra: a textilre és a mozaikra, 26 kis színmezőkből épülő dekorativitásukra. Az ecsetvonások élettelisége és a tiszta színek ereje azonban festői, olyannyira, hogy lüktetésük, villódzásuk érzéki, mozgással teli felületet ad. A virtuális mozgás intenzitása már szinte az alkotófolyamatról árulkodik, mely éppen ellenkezője annak, amit Rippl korai műveinél redukciónak neveztünk. Az eszközöknek a mozdulatlan örökkévaló („a kép") megtapasztalása érdekében folytatott neoplatonista csökkentése helyett itt minden ecsetvonás jelentős, és jelentőségük egyforma: képi kapcsolataik autonóm időt határoznak meg a korábbi autonóm (sík) tér helyett. Ez az alkotás és az érzékelés mozgásokkal, változásokkal teli ideje, amit Bergson 1907-ben megjelent könyvében, A teremtő fejlődés címűben olyan tartamként határozott meg, amelyben a (művészi) megismerés folyamata egybeesik magával a megismeréssel. A kukoricás képek belső élete, aktivitása itt-ott tükröződésekkel (Párizsi intérieur, 1910), a kinti és benti világ egybefogásával, máskor (Parkban festem...; Festő a kertben, Modelljeim...) a múlt és a jelen egybejátszásával gazdagodik. Különösen az utóbbiak esetenként többszörözött ,,kép-a-képben" motívuma révén a festészet a cselekvő élettel, a festmény ennek színterével, a festmények összekapcsolása pedig folyamatával, „áramlásával" azonosul. 27 Ez Rippl felfedezése és felfedezői gyakorlata. II. Rippl-Rónai rajzműuészete a korábban technikailag és funkcionálisan is élesen elváló festészettel szétválaszthatatlanul eggyé ötvöződött. CIgyan a müncheni akadémián elsősorban rajzolni tanult, s e tárgyból ki is tűnt, így Munkácsyhoz, bemutatkozásképpen ottani ceruza- és szénrajzait vitte el. 28 De már Munkácsynál töltött ideje alatt gyűjteni kezdett japán grafikákat, melyeknek meghatározó rajzi eleme mellett a fekete „szín" hatott rá, aminek árnyalataival a rajz európai értelemben is festménnyé válhat. 29 így festői magára találásában e két elem egyforma szerepet játszott. Neuillyben, Kuglizok című képe készültekor azon gondolkodott, „Hogyan lehetne azt a jellegzetes mozgást, úgy is, mint tömegmozgást, lehetőleg csak néhány alakkal s ezzel az öregesen szürke hangulattal, minél egyszerűbben festőileg kifejezni? Színtelen, csaknem sivár itt minden, (...) minek