Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szinyei Merse Anna: A nagybányai festészet plein air előzményei

bizoniakat képviselte szép gyűjtemény. így Corot, Dupré, Díaz, Daubigny vagy Troyon évtizedek óta Európa-szerte ható elmélyült természetelemzése Budapesten is ismertté vált. Mellettük Delacroix, Calamé, Bouguereau, Decamps, Fromentin, Meissonier, sőt Gustav Moreau egy-egy kompozíciója a párizsi művészvilág egyéb köreibe is betekintést engedett. Charles Jacque barbizoni képe már az 1878-as kiállításról magyar múzeumi tulajdonba került. Legközelebb két év múlva, az 1880-as őszi kiállításon szerepelt Corot, Théodore Rousseau és Jacque, majd 1885-ben a nemzetközi műkiállításon egy Daubigny-tájkép Munkácsy tulajdonából. Ugyanekkor Couture, Robert Fleury, Lefebvre és Fíenner-képek is feltűntek Budapesten. Mind ezek, mind az 1886-ban, 1887-ben látható Gérome-müvek természetesen nem a plein airtanulságokat mélyítették a tárlatlátogatóban, de a müncheni képek áradatában feltétlenül üdítően hathattak másfajta szemléletükkel. Ezzel szemben egyáltalán nem lehetett Pesten megismerkedni az impresszionizmus olyan előkészítőivel, mint mondjuk Boudin, és még kevésbé magukkal az impresszionistákkal. Az igazi nagymesterek csak sokkal később, a századfordulót követően kezdtek hatni, főként jó ízlésű magángyűjtőinknek köszönhetően. A nagybányaiak felkészülésének éveiben sajnos Európaszerte ritkán lehetett találkozni impresszionista kiállításokkal és ez volt a helyzet magában Párizsban is. így nem véletlen, hogy a könnyebben „fogyasztható" Bastien-Lepage képek olyan nagy sikert arattak az 1883-as és későbbi müncheni kiállításokon, valamint az 1889es párizsi világkiállításon, melyet a nagybányaiak közül Csók, Grünwald és Ferenczy is láthatott. Csók István Emlékezései szerencsére adnak némi fogódzót a három festőbarát 1887-tel kezdődő párizsi tárlatélményeihez. „Együtt jártunk múzeumokba, képtárakba,... mondtunk véleményt könyvről, képről, kiállításokról. Ferenczynek kezdetben Baudry Venusa tetszett, de aztán ő is híve lett Bastien-Lepage-nak. Millet pár képe a Louvreban nem tett ránk erősebb hatást. Inkább Courbet. Ferenczy Rousseaut is szerette, egy tájképén múzeumunkban meg is látszik Rousseau hatása. A régi mestereket áhítattal tanulmányoztuk, de a primitívek bájai zárt könyv volt még számunkra. Tán Botticelli hatott ránk legjobban. Puvis de Chavannes Pauvre Pécheur\t erősen megingatta Bastien-Lepage abszolút tekintélyét s ha már akkor megvan a Luxembourgban a Caillebotte terem csodás Renoir- Manet-Degas-ival, ha már akkor alkalmunk lett volna látni Claude Monet és Sisley tájképeit, tán egész más irányba terelődik felfogásunk is a művészetről. De ekkor még a Louvre falain nem láthattuk Goyát, kiből Manet táplálkozott. Greco beporosodva várta, hogy fölfedezzék. Whistler jóval később került Párizsba, Cézanne, aki pedig már akkor dühösen ostromolta hiába a Salon kapuit, teljesen ismeretlen volt előttünk."

24 Érdekes az Emlékezések egy további, ide illő passzusa is: „Úgy az első párizsi év vége felé egy tanulmányomon megcsillant az opál színjátéka - no most már Heuréka! A jövő évben megnyílik a világkiJ. Bastien-Lepage: Szegény madárka, 1881 J. Bastien-Lepage: Die arme Fauvette / La pauvre Fauvette. 1881 (Glasgow Art Gallery and Museum) állítás, azon ott leszek én is! Addig azonban meg kellett elégednünk a Salon kiállításával. Hogy siettünk oda s mekkorát csalódtunk! Egy kép se maradt meg emlékezetemben. Lehet, a rengeteg anyag közt elveszett a kevés jó, vagy, ami valószínűbb, visszautasították. Hazautazásom Münchenen keresztül történt... Hollósy tágranyílt szemekkel, mint a szivacs a vizet, itta be, amit párizsi tapasztalatainkról mondtunk. Mindjárt letörülte palettájáról a feketét s festett olyan kék árnyékokat, hogy csak úgy szédültek bele Thorma meg Réti Pista, akik akkor már tanítványai voltak..."

25 Az 1889-es párizsi világkiállítási élményekről Csók István sajnos csak futólag emlékezik meg, az 1893-as müncheni események között: „Ferenczy visszatértével tulajdonképpen a párizsi szép napok tértek vissza újra. A triumvirátus megint virágzott... A Julian-korszak vidám hangulatát ide is elhoztuk magunkkal - de már komolyan is vitatkoztunk egyik-másik művészeti kérdésről. Most már Renoir, Degas, Toulouse-Lautrec nevei nem voltak ismeretlenek előttünk, sőt Manet Olympiá]a, s Whistler Anyám arcképe, miket Julianista korunkban a párizsi világkiállításon láttunk, mint csodás művészi alkotások éltek emlékezetünkben, anélkül azonban, hogy hatásuk képeinken érezhető lett volna."

26 Réti István meglehetősen szűkszavúan említi könyvében és tanulmányaiban a külföldi előképeket, de Bastien-Lepage ez alól kivétel. Számtalan helyen felbukkan a neve és mindenütt fő inspirátorként emlegeti: „Bastien-Lepage, ez a hazájában ma - talán meg