Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szinyei Merse Anna: A nagybányai festészet plein air előzményei

fehérré lett. így támadt az a sajátságos tejfölfestészet, amelyet nem a természettől lestek el, hanem néhány képről tanultak meg, s amelyet hozzánk részint egyenesen Párizsból, részint pedig csak Münchenen keresztül importáltak. így támadt akkortájt Halmi Arthurnak fekete-fehér hatásra kiszámított, tejszerű fénybe fürösztött »Vizsgalat után« című képe, mégpedig nyilvánvalóan Walter Firle hatása alatt, aki maga Dagnan-Bouverettől tanulta, és így támadt ennek a mesternek közvetlen hatása alatt Csók Istvánnak szép képe, az »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre«. Ez a kép is fekete-fehérre van hangolva, de már nem a fényhatás a célja. Ennek az egyszerű ünnepies hangolásnak az a feladata, hogy a szentséges aktusnak egyszerű ünnepiességét szimbolizálja. Ebben a képben a fehér már nem pusztán szín, hanem - csak úgy, mint DagnanBouveretnél - fény és szimbólum. A képeknek ebbe a sorába tartozott Bruck Miksának egészen fehérbe merített »Szobraszmuterem« című képe, amelyről különben azt hiszem, hogy Dantan Eduard hasonló munkái hatása alatt készült".

19 Tovább szélesítve a kört, a kortársak közül még számos olyan festőt említhetnénk, akik legalább néhány művükkel rokon tendenciákat képviselnek. Hegedűs Lászlónál például éppúgy megtalálható a gyengéd színharmóniákra épített üde természeti kép, mint bizonyos miszticizmus. Káin és Abel]e is szépen illeszkedik a Nagybányát megelőző évek termésébe és nem áll tőle túl messze Iványi Grünwald képi világa az Isten kardjában. Az apró tájképek mestere, Pállya Celesztin határozott plein airje a való látvány előtt, kint a természetben fejlődött olyan kifejezővé, hogy mindig vissza tudta adni az egymástól esetleg alig különböző karakterű tájak egyéni zamatát. Vagy egy egész más egyéniség, Bosznay István, aki fokozatosan felhagyott aprólékos festésmodorával, hogy a 90-es évek közepére könnyedebbé, levegősebbé váljék tájfestészete. Mindez azonban talán elegendő annak érzékeltetésére, hogy immár nem légüres térben, nem alapok nélkül kezdték működésüket a nagybányaiak, akiknek átütő ereje és következetessége szélesebb hátországtól támogatva sikeresebb pályát eredményezett a megelőző generációkénál. A hazai festészet seregszemléjének végére hagytuk a korai szolnoki művészetet, melynek plein airje a nagybányaiak egyik legfontosabb előzménye és amellyel a budapesti, bécsi, müncheni, sőt párizsi kiállításokon is lehetett találkozni, főként az 1870-es és 80-as években. Elindítója August Pettenkofen osztrák festő volt, aki az 1850-es évektől kezdve tűnt fel kisméretű szolnoki tájképeivel és a pesti Műegylet, majd a Műcsarnok tárlatain, illetve a fent jelzett külföldi városokban. Számos osztrák és magyar festő figyelmét először ő terelte Szolnok felé konvenciómentes, az osztrák és magyar hagyománynak hátatfordító, de érzéssel teli ábrázolásmódjával. Végvári Lajos szerint „bár Szolnok sajátos levegőjének megfelelően művei szürkésebben összefoglaltak lettek, mégis a napfény és a meleg árnyék éreztetésével a gazdagabb kolorit benyomását keltik".

20 A korai Nagybánya, illetve az előkészületi évek festól dilemmájával rokon megoldás ez, olyan alkotói fázis, melyen szükségképpen át kellett küzdje magát minden plein air festő. A sokat utazó Pettenkofen volt az egyik összekötő kapocs Párizs és Kelet-Közép-Európa festői között, így fontos szerepe volt az új látásmód elterjesztésében. „Ugyancsak Pettenkofen fedezte fel a magyar festők számára a szolnoki parasztudvarok szépségét, ezek a témák csendesen ülő figuráikkal, a napfényt hevesen visszaverő fehér falaikkal és bizonyos fokig zárt területükkel alkalmasak voltak arra, hogy a művészek behatóan tanulmányozzák a fény és az árnyék, a színes reflexek és árnyékok jelentkezési formáit".

21 Mindez a művész érett plein air korszakára jellemző, amikor a párizsi és barbizoni tanulságokat sikerrel alkalmazta szolnoki témájú képein. Pettenkofen Szolnok-élménye annyira fellelkesítette a Párizsban, Munkácsy környezetében dolgozó DeákEbner Lajost és Aggházy Gyulát, hogy előbbi 1875-től 1887-ig minden nyarát Szolnokon töltötte és csak télre tért vissza Párizsba; utóbbi meg 1876-ban egy évet töltött Szolnokon, de később is hasznosította az ott kifejlesztett festői eredményeit. Mindkettőjük 1875-76 körüli szolnoki tájképtanulmányai a magyar plein air értékes korai eredményei. Szénakazlakat vagy boglyáDeák-Ébncr Lajos: Szolnoki piactér, 1878 körül Lajos Deák-Ebner: Marktplatz in Szolnok / Marketplace in Szolnok, ca. 1878 (MNG)