Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szinyei Merse Anna: A nagybányai festészet plein air előzményei

melyikén kerültek Mednyánszkyhoz közelebb, de például a Horgász című kép Szinyeihez közeli plein airjét is értékelhették. Csók István hangulatosan emlékszik különleges ismerősükre: „Mednyánszky László bárót, ezt az igazi peregrinus nagy művészt, már évek óta ismertük mindnyájan, ha ugyan ismeretségnek lehet nevezni azokat a futó találkozásokat, mikor néha-néha láttuk egymást. De most a millennium éve összehozott bennünket. ... Nem csak mint művész, de mint ember is egyike a legérdekesebbeknek, kikkel valaha találkoztam. Sőt mint ember talán még érdekesebb. Akár Hollósy, kivel, dacára a tökéletesen ellentétes egyéniségüknek, az ember önkéntelenül is összehasonlítja. O is, mint Hollósy teljesen önálló, maga alkotta világban mozgott, ez az, ami szinte provokálja az összehasonlítást... Tudása, olvasottsága óriási és teljesen elütő minden másétól. A hindu és spiritiszta tanokkal ő ismertetett meg bennünket oly vonzó és érdekfeszítő modorban, melynek lehetetlen volt ellenállni... Sokszor nagyon érdekes témákat vitattunk meg az Operára néző ablaknál, ahol asztalunk volt."

13 A müncheni kávéházi asztaltársaságokból is ismeretes néhány művész, akik Réti szerint gyakran megfordultak a majdani nagybányaiak körében és akiknek festészete valami módon rokon vonásokat mutat. A később Nyugaton oly keresett portretista László Fülöp például ezidőben a nemzetközi naturalizmus színesebbik ágához kapcsolódva Bastien-Lepage követőjévé vált (Az esti harangszó, 1895). Baditz Ottó - mint sok Mednyánszky László: Horgász, 1890 László Mednyánszky: Angler / Angler. 1890 (MNG) társa - az 1880-as évek végén még fény telített, szegényes enteriőrbe helyezett jelenetekkel volt elfoglalva. Nála azonban több a novella, mint Hollósynál (Bede Anna tartozása, 1889). Ugyanez érvényes a színesebb palettájú Pap Henrikre is. A valamivel merészebb Baditz a 90-es évek elejére világosította ki színvilágát és némelyik tanulmányképe üde zöld környezetben ábrázolja könnyeden, levegősen festett modelljét. Friss plein airje azonban a nagyobb képeken sokszor édeskéssé vált. Zemplényi Tivadar Iványi Grünwalddal együtt került ki a pesti Mintarajziskolából Münchenbe és bejáratos volt a Hollósy-körbe is. Szegény asszony otthona című képe rokonszemléletű jó néhány Hollósy-festménnyel, mindkettőjük Wilhelm Leibi tónusos realizmusából indult ki. Amikor 1894 nyarán Zemplényi Jernyén felkereste és festésre buzdította a remeteként elvonult Szinyei Merse Pált, már Zemplényi is kezdett eltávolodni a müncheni tónusfestéstől. Szinyei parkjában festett képe, az Ezermester ugyan még aránylag kezdetleges plein air, de épp Szinyei hatására egyre naposabb és világosabb színvilágban, szélesebben festve örökített meg szabadban játszódó jeleneteket vagy egyes figurákat. Réti szerint

14 Zemplényi akkoriban átmenetileg nem volt beszélő viszonyban Hollósyval, de aztán hamarosan kibékültek és a második nagybányai nyárra ő is lement hozzájuk családostól Erdélybe. Valószínűleg az ott tapasztaltak is hozzájárultak plein air festészetének további gazdagodásához. Baditz Ottó: Elsőáldozó, 1896 körül Ottó Baditz: Erste Kommunion / First Communion, ca. 1890 (MNG)