Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Szinyei Merse Anna: A nagybányai festészet plein air előzményei
A nagybányai festészet plein air előzményei SZINYEI MERSE ANNA A nagybányai festészet kialakulásának és kiteljesedésének vizsgálatakor mind a szemtanúk - élükön Réti Istvánnal -, mind a későbbi kutatók meglehetősen szűkmarkúan foglalkoztak a különféle festészeti előzményekkel. Pedig bőséges kutatási anyag áll rendelkezésre az árnyaltabb megközelítéshez, az 1880-as évek többszörösen is észlelhető Jules Bastien-Lepage befolyásán, R A. J. Dagnan-Bouveret festészetének tanulságain, illetve két-három korábbi magyar mester e szempontból alig elemzett említésén túl. 1 Köztudomású a művészek idegenkedése az összehasonlításoktól és az előzmény-keresésektől; azt is tudjuk, hogy maga Réti István aránylag kevesebbet tartózkodott külföldön, mint társai. így teoretikus és elemző visszaemlékezései e problémakörről szükségszerűen szűkebb keresztmetszetet nyújtottak. A második, sőt a harmadik nagybányai nemzedék életművének lezárultát követően, a művésztelep megalakulásának centenáriumához közeledve azonban kötelességünk e munka elvégzése. Az 1860-as évektől Európa-szerte terjedő világos festés a műtermi világítás, az évszázadokig egyeduralkodó ún. galériatónus alkalmazásának megrendülését jelentette. A szabad természetben a 19. század elejéig csupán tanulmányokat készítő festők most már műtermükben is egyre kevésbé hagyatkozhattak az akadémikus szabályokra. A barbizoni mesterek vagy /. Constable és R. R Bonington alkotásai lassanként közismertté váltak, és példáik nyomán a legjobbak egyre bátrabban választották a közvetlenül megfigyelt természet és a való élet ábrázolását. A heroikus, történeti, vagy egzotikus tájfestés nimbusza elhalványult, és a természet bármely igénytelen zuga megörökítésre méltóvá vált. A kötöttségektől menekülő új tájfelfogás azonban nemcsak az ikonográfiái és kompozicionális sablonokat vetette el. Tárgyilagos megfigyeléseik, a való látvány tudatos elemzése - és nem utolsó sorban az optikai tudományok színtani felismeréseinek alkalmazása - révén a festészet megújításán munkálkodó művészek egyre inkább felhagytak a helyi színek használatával. Némelyek főként az égbolt atmoszférikus jelenségei iránt érdeklődtek és így jutottak el a fényreflexek pontos visszaadásáig. Mások a napfény forma és színalakító szerepét kutató plein air alkalmazói lettek. A szabadtéri megvilágítás élő fény-árnyékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a festőket, akik az egyszeri látvány színértékeit - valőrjeit - rögzítették, és akik így szélesebb és összefogottabb ecsetjárással, részletmentesen, nagyobb egységekben adták vissza az eléjük táruló valóságot. Mindezek az újítások előbb-utóbb elterjedtek szinte az egész világon, de az egyes országokon, illetve iskolákon belül jelentős eltéréseket mutattak. Rövid áttekintésünkben főként azokat a helyi kezdeményezéseket vesszük sorra, amelyek eredményeivel - akár közvetlenül, akár valamely közvetítéssel Réti István: Bastien-Lcpage portréja, 1891 István Réti: Porträt von Bastien-Lepage / Portrait of Bastien-Lepage. 1891 (Kat. sz, I Kat. Nr. I Cat. No. 412.)
