Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szücs György: Nagybánya - változó időben

Nagybánya térképe Dr. Katona Béla kiegészítéseivel, 1900 körül Stadtplan von Nagybánya mit den Ergänzungen von Dr. Béla Katona / Map of Nagybánya with the additions of Dr. Béla Katona, ca. 1900 (Országos Széchényi Könyvtár) ven tartalmazó szemléletet árnyékként követi a legalább annyira egyoldalú megközelítés, amely eleve abból indul ki, hogy az ideálisan fejlődő' centrumhoz képest a periféria, azaz a kelet-európai térség nem képes autonóm művészetet létrehozni, művészete csak a nyugat-európai folyamatok függelékeként érvényes. Lázár Béla Uj csapáson című regényében (1909) tetten érhető mindkét szemlélet; motiválója a valódi esély és az ideálkép között egyensúlyozó történeti lelkiismeretfurdalás. Bár a szereplők többsége felismerhető az álnevek mögött (László Fülöp, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József stb.), más részük eleve saját nevén szerepel (Munkácsy Mihály), de a főszereplő (Sándorffy Ákos) annak a művésztípusnak a képviselője, aki egyformán képes magas színvonalon dolgozni és Párizsban a legnagyobbakkal kiállítani, hazatérése után pedig mindenki benne látja a valódi, külsőségektől mentes magyar művészet letéteményesét. A helyzet és az időpont a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIENK) megalakulására céloz, a főhős pedig Szinyeit és a nagybányaiakat követve a Lechner-féle magyaros művészet szintézisére vállalkozik a Münchenből, Párizsból hazatért, a plein air festészetért rajongó, fiatal barátaival.

2 A helyzetkép romantikus, a főhős - miként Jókai bányamérnök-feltalálója, Berend Iván a Fekete gyémántokban - valóban létezhetett volna, de nem létezett. Ugyanakkor léteztek azok a figurák, akiknek megvolt a tehetségük és lehetőségük, hogy önelvű, de nemzetközileg is helytálló művészetüket kibontakoztassák. Lázár a hazai viszonyok között próbált olyasfajta kulcsregényt írni, mint Emile Zola az 1886-ban megjelent A mestermű (L'Oeuvre) című regénye, ahol a zsenialitás és zavarodottság között vergődő főhősben, a problémákkal sikertelenül küszködő Claude Lantier-ben mindenki Cézanne-ra vélt ismerni. Lantier volt az első, aki a Visszautasítottak Szalonjában (Salon des Refusés) Plein air címmel állította ki festményét. „Theoriáinak egyike volt, hogy a plein air fiatal festőinek azokat a műtermeket kell kibérelniük, amelyek az akadémikus festőknek nem kellenek, azokat, amelyeket a nap sugarainak lángjával látogat meg."

3 (A könyvet egyébként Ferenczy, Réti, Glatz, Csók és talán Hollósy is olvasta, a művészi lét kendőzetlen, naturalista ábrázolása nyomot hagyhatott bennük.) Lázár jóval biztatóbb perspektívát festett a jövőre nézve, s regényében igazolódni látszott a kezdeti lelkesedés és a millenniumi ünnepségek közepette is szilárd elhivatottság: „Ez országos