Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szücs György: Nagybánya - változó időben

részegség zűrzavarában - írta Réti ugyancsak 1909-ban - a multakra visszatekintő önünneplés közepette éreztük, hogy a mi arcunk előre fordul, a mi lelkesedésünk a jövőnek szól, melyet mi verekszünk ki majd magunknak, eszményeinknek."

4 Nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy a centenárium alkalmából képesek vagyunk a Nagybányával kapcsolatos problémákat, önálló olvasatokat egyetlen egésszé - „meghatározássá" - gyúrni, annyi azonban bizonyos, hogy a nagy mennyiségű kép egymás mellé kerülése, az eddig mellőzött nézőpontok kiemelése, a politikai, érzelmi vagy kegyeleti szempontok figyelmen kívül hagyása már hozzájárulhat a statikus Nagybányaképek megváltozásához. Egyelőre azonban nem nélkülözhetjük a részletek bemutatását sem. A munkát nehezíti, hogy egyszerre kell pozitivista módon szisztematikus forráskutatást folytatni, illetve Nagybánya-teorémákat fogalmazni és kritikai művészettörténetet írni. Az egyik oldalról nyomasztó az a tudat, hogy a Nagybányán tanult művészek nagy részétől még képet sem ismerünk, másfelől pedig számos olyan életművel találkozunk, melynek gerincét a Nagybányán készült művek alkotják, bár készítőjét nem soroljuk a nagybányaiak közé. A centenáriumi kiállításon a meghatározó személyiségek művészete hangsúlyosan szerepel, a rendezők igyekeztek minél szélesebb anyagból válogatni, azonban a Nagybánya-kutatás befejezhetetlenségéhez álljon itt egy apró adalék. A Nagybánya című lap 1914-ben szellemes és tanulságos statisztikát készített arról, vajon hány kép készül egy idény alatt Nagybányán: „A festőiskolának mintegy 78 tagja van, az iskolán kívül Feszty Árpád: Bányaszerencsétlenség, 18X5 Árpád Feszty: Grubenunglück / Mine Disaster. 1885 (Sopron, Központi Bányászati Múzeum) dolgozó művészek száma több harmincnál. így százhúsz festő dolgozik Nagybányán. Ha ezek csak mind megfestenek egy képet egy hét alatt, fejenként négy képet készítenek havonta. Ez a minimum. így a százhúsz festő négyszáznyolcvan képet fest egy hónapban."

5 II. Nagybányának és vidékének Nagybánya előtti története

6 a bányászattal kapcsolódott össze, mint ahogy a szomszédos települések neve is mutatja: Felsőbánya, Kapnikbánya, Kisbánya, Láposbánya. Az első oklevelek a 14. századból, az Anjou-korból maradtak fenn, s ezekben nemcsak a korai elnevezés (Rivulus Dominarum, Asszony pataka) fordul elő, hanem a Zazar illetve a Zazarbánya név is. A Nagybánya megjelölés a mohácsi vészt követő időszakban vált általánossá. Hasonlóan egyéb magyarországi városokéhoz, Nagybánya történetében is váltakoztak a sötét és fényes oldalak. A szerb despoták átmeneti uralma után a 15. század közepén a város Hunyadi János tulajdonába került, aki személyesen foglalkozott a bányászat kérdéseivel, sokat tett azért, hogy a város ipara és kereskedelme európai színvonalat érjen el. Ekkor fejezték be a 14. század első évtizedeiben elkezdett Szent István-templom tornyát, mely közel fél évezred múltával, romos állapotában is az egyik legjellegzetesebb városképi elem maradt. Az aranybányászat és a pénzverés, valamint a városi kiváltságok vonzották az új telepeseket, a tűzveszélyes faházakat lassanként felváltották a kőépületek, a városmagot pedig várfallal körítették. A település bevételi forrásait a malmok, a serfőzdék, a szőlőművelés és