Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Kostály László: Egy csaknem elfelejtett nagybányai festőről: Udvardy Ignác Ödön

Noha 1924-től Nagybányán élt, Nagyváradon továbbra is odatartozónak tekintették. Az 1924-es kiállítása (Helikon) alkalmából a sajtó még megjegyzi: „Büszke lehet Nagyvárad városa, hogy ilyen művésze van, büszke lehet arra, hogy itt él közöttünk, itt mutatja be lelkéből, egyéniségéből fakadó műalkotásait. Udvardy ideális művész, idealista a szónak legnemesebb, legemberibb, legigazibb jelentésében...".

15 A nyitás napján, november l-jén a szintén váradi Magyar Napló kiemeli a művész stílusának megváltozását Nagybányán. 1927-ben az ugyancsak bányai Mund Hugóval rendezett kiállítást a váradi Heymanházban, remek sajtóval. A Nagyváradi Estilap nem mulasztja el megjegyezni, hogy Udvardy hazajött, s felsőfokon méltatja stílusának fejlődését.

16 Ugyancsak jó kritikákat kapott egy évvel később a kolozsvári kisebbségi Ujságíróklubban,

17 majd 1929-ben a nagyváradi NSE Klubban rendezett tárlata. Utóbbival kapcsolatban az újságírók úgy látják, hogy „mióta Nagybányára költözött, az erdélyi festők első vonalának is elejére lendítette őt... a veleszületett intuíció",

18 és hogy műveit "már ma is a legjobb »márkák« közé merem sorozni és szívesen állíthatná be a művész akár a képtárába, akár a szalonjába. De többet mondok: Udvardy a »Modern festok« egyik legmaradandóbb értékű gárdájának megteremtője."

19 A jó kritikák ellenére a korábbi siker tőle is kezdett elmaradni, képeit egyre kevésbé vásárolták. (Ma - a bányai kolónia ismertebb mestereivel ellentétben - aligalig bukkan fel képe a nagybányai otthonokban, s a városi-megyei múzeumban sincsen munkája.) A törzstagságról való lemondása után visszavonultságban élt, a magányt kereste.

20 A festők közül elsősorban Zifferrel volt szorosabb a kapcsolata, említette is, hogy Ők ketten haladnak új irányba (alighanem az idősebbek között) a hagyományos nagybányai festészettel szemben. A rokonszenvnek azonban emberi oldala is lehetett, hisz testi hibájuk miatt (vagy részben amiatt) mindketten visszahúzódó, nehezen megnyíló típust képviseltek. Udvardy életkörülményeiről 1927-ben a Nagyvárad így számolt be: „Kis faházában egy békés gyümölcsös közepén valóban a quattrocento kolostori művészeinek életét éli Udvardy Ignác. Fekhelye keskeny gyékénydíván, étkezése napi egy liter tej, három négy körte és ugyanannyi szelet fekete kenyér. Munkája festészet és meditáció, de a házi dolgokat is maga látja el a favágásig. S hogy a franciszkánusz kép tökéletes legyen, egyetlen barátja a házban egy vidáman csicsergő stiglinc, aki az aszkéta művész szájából eszi a magvakat."

21 Nagybányai korszakának a harmincas évekre eső második feléről szinte semmilyen tudósításunk nincs - azt a fenti szerény körülmények jellemezhették. Neve ritkán olvasható ekkor, életrajzaiból ezek az évek kimaradtak. Visszahúzódásában talán Ziffernek a Nagybányai Festők Társasága tagságáról 1931-ben történt lemondása is közrejátszott. Annyit tudunk mindössze, hogy miután nyugdíjügye még mindig nem rendeződött a premontreiekkel, munkáit már alig vették, csak a házai eladásából származó pénzből tarthatta fent magát. Ez a lehetősége 1938-ig tartott, amikor is utolsó pénzéből még kiment négy hónapra Firenzébe, majd visszaköltözött Nagyváradra, ahol 1938-ban nagysikerű kiállíUdvardy Ignác Ödön: Felsőbányai házak II., 1930-as Ödön Ignác Udvardy: Häuser in Felsőbánya II. / Houses in Felsőbánya II. 1930s (Mgt. I Privatbesitz I private collection) tást rendezett. Kritikusa, Bíró József kiemelte, hogy „sok éves visszavonultság után lépett újra a nyilvánosság elé képeivel Udvardy Ignác, a tájfestés egyik legelső erdélyi kiválósága. A művészt a nagyközönség talán kevéssé ismeri...".

22 Helyzete alapvetően nem javult, így elhatározta, hogy kérvényezi visszahonosítását Magyarországra. 1940-ben megrendezte búcsútárlatát a premontrei gimnáziumban lévő műtermében,

23 és Budapestre költözött. 1942-ben a grafikus Pituk Józseffel és a szobrász Morzsa Morhardt Gyulával közösen rendezett nagy (és kedvezcO sajtóvisszhangot kiváltó kiállítást a Műbarát Mária Valéria utcai helyiségeiben.

24 Egy-egy képét az állam, illetve a főváros is megvette.

25 Elek Artúr a kiállítás után el akarta készíteni életrajzát, erre azonban már nem kerülhetett sor. Az ostrom elől Udvardy 1944-ben visszaköltözött Zalaegerszegre. A háborúban képei nagy része megsemmisült. A szükség tehát öregkorára sem hagyta el, szegényesen élt, sokat dolgozott. Érdeklődése a tájról az emberek felé fordult. Stílusa az ötvenes évekre derűsebbé és dekoratívabbá vált. Személyét Egerszegen megbecsülés övezte, művészi tekintélye jelentős volt. 1960-ban még egy nagy retrospektív tárlatot kezdett szervezni a fővárosban, de ez már nem valósulhatott meg: 1961. április l-jén elhunyt. Hagyatéka szétszóródott, az együtt maradt művek túlnyomó többsége rajz és vázlat, fellelhető festményei pedig nem elegendőek arra, hogy pontos pályaképet rekonstruáljunk. Fiatalkorából, az első, hosszabb váradi időszakból nem ismeretes értékelhető műve. Képei jó részét szignálta, de nem datálta, így időhöz kötésük esetleges, inkább csak korszakolhatóak, olykor csupán a téma és az életrajzi adatok összevetése ad támpontot. Kisméretű, huszonöt képből álló nagybányai sorozatának darabjairól - melyekre rövid értékelésem alapvetően támaszkodik - nagyobb formátumú sajátkezű, stilárisan részben eltérő utánérzések készültek, ezek döntő többsége is elkallódott. Az előbbiek mindenkor a helyszínen - s szerencsére autonóm alkotásként, és nem vázlatként - készültek. Szükséges és fontos, rájuk támaszkodva talán lehetséges is művészete ellentmondá-